Eddig a Real védelme átjáróház. Könnyedén verik meg a széleken és középen is a Real játékosokat Griesmannék.
Idén most először nézem őket, nagy csalódás a játékuk.
Na, de még nincs vége.
Èn nem aggódom. Azèrt a csk-nk sem olyan rossz kp-kènt a rotációba, ès ott van Fermin ès a B-sek is. Azèrt egy Porto ellen ha mèg valaki kidől a kp-ról akkor inkább Cancelot tolnám fel a kp-ra. Balde-Christensen-Araujo-Kounde Oriol Cancelo-Gündogan/Gavi Sorral állnèk fel. Tènylegesen nagy variációs...
Èn viszont nagyon nem szeretnèm látni a 4 támadós rendszert, mert az azt jelenti, hogy bajban vagyunk. Tegnap a Celtatol kaphattunk golna nem egy gólt kontrából, egy elit csapat szètszedne minket ilyen esetben. Pedig lehet többször is fogjuk látni, ha hátrányban leszünk, mert nincs kihez nyúlnia Xa...
Nem tudom mi az igaz, de a Mundo és a Sport is azt írta, hogy hivatalos orvosi megerősítés szerint szalagszakadás, amit azonban nem kell műteni így egy nyolc hetes a kihagyás vár rá. November második felére-végére jósolják a teljes felépülést. Nem vagyok orvos, de én is úgy tudom, ha nem kell műten...
Kerestük előtte is Lewát, csak nem találtuk, mert - szerintem - sablonosan, kiszámíthatóan próbálkoztunk . Aztán - oké a Celta koncentráció lanyhullása is kellett - Félix váratlan emelése beindította a turbót. Kicsit sikerült szétzilálni a fáradó védelmet....(ezt fel kell ismerni a pályán és reagál...
Egyreszt porgunk, rengeteg a mozgas labda nelkul. Masreszt a Celtanak volt 1-2-3 elfutasa, helyzete, de amugy allando jelleggel nalunk van a labda es nem csak korbepasszolgatunk, hanem helyzeteink is voltak, es lehettek volna. Barmi lehet meg, a jatek kepe alapjan. Elveszve semmikepp nem vagyunk ed...
La Masia1: Nehéz mit kezdeni ezzel a DNS fétiseddel. Azért marad bennem pár kérdés. Ha van ez a DNS amire mindig ( hivatkozol) építkezik a Barca, akkor hogy -hogy nem azt játsszuk most is? Ha a Bilbao a Real és a Barca is mindig ugyanabban a stílusban focizik (kell fociznia), akkor miért nem mondják...
Igenis van egy klubnak stílusa. A Barca hasonló irány mentén focizik Cruyff edzősködése óta, kisebb-nagyobb kitérőkkel. A Real lassan 25 éve veszi meg a legnagyobbakat s az egyéni képességekre alapozik. A City kapcsán pedig: igen, sokat kísérletezik Guardiola, de sosem adja át az irányítást az elle...
Nálam a megoldás még mindig a terület átadása és kontrázás, de - ahogy írod - akkor is inkább visszavesszük a tempót meg a labdát. De sztem ez nem a játékos hibája vagy hiánya. A kontrához az ég világon semmi veleszületett kompetencia nem kell…két dolgot kell tudni: hova és mikor fussak meg egyenes...
Xavinak mist lesz ideje elo kapni a sakktábláját es remelem h megtalja a nyerő csapatát ! Játékosai megvannak hozzá! Én nem vagyok ennyire optimista. Nem látom Xavinál, hogy kísérletező típus lenne. Inkább az jön le, hogy egyre görcsösebben ragaszkodik a biztonsági játékhoz, ahol a kapott gól elker...
Nekem teljesen elment a kedvem a meccseinktől. Erre ma azt olvasom, milyen jó meccs volt. Azt tudjátok, hogy Gündogan lesen volt Frenkie kapufájánál ès Cancelo a beadásánál Lewanak? Mutatták is visszajátszásban. Volt egy Lewa ès Kounde lövèsecske 16-20 mèterről, Kounde fejesgólja ès a büntető. Lema...
Végre egy kis(közép)csapat amelyik akart is futballozni(amennyire tudásából futotta). Tetszetős gyors-főleg a 2. félidőben- labdafelhozatalok és labdajáratások. Nem is volt kedvem élőzni. Szinte sajnáltam őket, hogy kikaptak. Ilyen csapatokból kellene több a La ligábanl az ilyen Getafék ellenében. M...
Csak azt nem értem, ha Raphinha és Torres is padozik, minek hozták ide még Félixet is?
Inkább még egy kp-t kellett volna hozni, úgyis ebbe a csapatrészbe van beleszerelmesedve Xavi.
Sajnálom őt, hogy elmegy. Pechjére olyan edzőt kapott sérüléséből felépülve, akinél minden csatár alul teljesít. Jobban tette, hogy lelép tőlünk, és megpróbálja máshol újra felépíteni a karrierjét. Kíváncsi vagyok más edző keze alatt mit tud kihozni magából. Mert ennél-amit az elmúlt évben mutatott-...
.... Nem nagyon akaródzik ebbe belemenni, mert ez a tábor ezt szajkózza folyamatosan.. (1) Angliában nincs 35-40 fok (2) két betömörülő védelmű csapat ellen játszottunk, nem a felvitel sebességétől függ, hogy végig a16-osuk előtt vannak (3) amint rúgtunk gólt (ami korábban, és a Getafe ellen is sim...
Már bocs, de hol kapta meg Xavi azokat akiket akart, pl most nyáron??? VKP pozíció?!? Silva? Messi? Lo Celso? Stb-stb. Kapott kényszer embereket, épít be fiatalokat, ezekkel próbál főzni... Mindezt nem csak eredmény kényszer, hanem "hol a szép játék" elvárások mellett? Kompromisszum készséget dicsé...
Sonoma minden egyes szavaddal teljesen egyetértek! Én meg sokkal inkább Andriséval... Iót Jelen pénzügyi körülmények között, ahol az igazolások/regisztrációk jelentős kompromisszumok mellett zajlanak, jóval lassabban lehet haladni, ehhez képest tavalyi évünk eredményesnek mondható, egy épülő csapat...
I . Elnézve Raphi és Lewa teljesítményét, amióta itt vannak... gáz, hogy nem léptünk velük annyival előrébb, amennyibe kerültek és kerülnek nekünk. Viszont ez pont nem Xavira nézve gáz, hanem rájuk, és a vezetőségre nézve. II. Adjuk meg viszont nekik is a második/harmadik esély, meg adjuk meg Xavin...
https://m.youtube.com/watch?v=I0rOBBekhMM&pp=ygUERmRvcg%3D%3D Bár Messiről szól a videó, de az elején jól szemlélteti Neymar helyzetét az akkori Barcelonában. Bármekkora teljesítményt mutat(mutatott volna) a Barcában, a szurkolók Messi bűvöletében éltek (nem jogtalanul). Messi vagy Ronaldo szintjére...
Neymar azért nem lett az aki lehetett volna mert pénzéhes volt. Amikor tlünk elment Európa top 3 csapatábanvoltunk, de top öt biztos. Ment a pénz után ahhoz a PSG-hez akit 0-4-ről kb. ő vert ki a BL-ben azon az éven. Bence megelőzött, de azért elküldöm. Azért nem ilyen fekete-fehér. Részben igaz, h...
Szerintem pont spontán a játékunk. Nem látok a támadásainkban semmi tudatosságot, semmilyen begyakorolt mintát, figurát. Felhozzuk a labdát, megérkezünk a támadóharmadba, aztán majd lesz ami lesz. Váratlant persze senki nem húz, ha ezt értjük spontán alatt, akkor igaz. Véletlenszerű a játékunk, vár...
Xavinak meg kell(ene) tanulnia "megfelelőem merni változtatni". ... Akkor lehet jó Xavi Barcelonája, ha játszani fogja a focit. Xavi sorsa a saját kezében van, de bátornak kell lennie, ha valóban a jó edzők klubjához szeretne csatlakozni. Ezzel kapcsolatban erősen szkeptikus vagyok. Volt másfél sze...
Messzemenő következtetéseket nem vonnék le a két mérkőzésből. Ezek max. arra jók, hogy Xavi kipróbálja az új embereket, megtalálja mindenkinek a legmegfelelőbb helyet a pályán, meg a játékosok is felvegyék újra a ritmust. A nagy kérdés a támadójátékunk milyen lesz az idén. Ha marad az előző szezonba...
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, Araújo a kisebb kellemetlensége után visszatért. [FCB]
A Barça a már fordulók óta biztos kieső Almería elleni sikerével gyakorlatilag bebiztosította a második helyét a bajnoki tabellán, ugyanis ezzel a lépéssel Xaviék négy pontra húztak el a harmadik Gironától két játéknappal a vége előtt. Fermín López duplája jelentette a különbséget a mai nap folyamán a csapatok között, de az egyébként nagyon szimpatikusan játszó Almería csak a pocsék helyzetkihasználásának köszönhette, hogy nem tudott némi izgalmat csempészni a meccsbe. Folytatás vasárnap a Rayo Vallecano ellen.
Íme, a Barcelona kerete a csütörtök esti Almería elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong mellett Araújo is csatlakozott az orvosi szobához, az uruguayi középhátvédnek kisebb kellemetlenségei vannak, míg Gündogan eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]