Én amúgy valamit mindenképp változtatnék a porto ellenihez képest, ha TS nem épül fel, mert ellenük még nehezebb lehetne a labdakihozatal, vagy legalábbis még jobban hiányozna emiatt a középpálya első fele. Simeone gyakran túltölti a középpályát, egyszerre ügyesek és fizikálisak a játékosai, és még...
ez mi volt, Lewy? sztem meg a szertaros is berugta volna :( Ha nem is, legalább levette volna. Tényleg nem értem, mit keres lecserélhetetlenül a kezdőben. Nyilván ilyenkor is villanhat ő, de... Xavi sokat fejlődött meritokráciában, de Lewyt mintha nem lenne hajlandó nézni-látni. Majd jön Roque téle...
Azt gondolom, hogy most már nagyon kevés az esély ( hála istennek), hogy kiessünk. A továbbjutás így - úgy de meg kell legyen. Már bocsánat, de mi szól mellettünk ennyire a holnapi meccsen? Falusi csapatok ellen nem megy a bajnokságban..... - A hazai pálya? Hagyjuk már. Foghíjas lelátók, aki ott va...
Várjuk télen Roque-t, mint a megváltót. De minek? Mennyit fog játszani? 5 perceket? Lewa-nak benne van a szerződésében, h nem lehet lecserélni? Mintha a pályán sem lenne. Kire cseréled le? Az egyetlen csatár a keretben. Bárkire. Ferran-ra, Guiu-ra.... Megkockáztatom, h amikor sérült volt, sokkal jo...
Várjuk télen Roque-t, mint a megváltót.
De minek? Mennyit fog játszani? 5 perceket? Lewa-nak benne van a szerződésében, h nem lehet lecserélni? Mintha a pályán sem lenne.
Továbbra sem érzem, h Xavi a mi emberünk.
Egyszerűen nem bírja feltüzelni ezt a bandát. Lézengenek lehajtott fejjel, teljes tanácstalanság az arcokon.
De a legnagyobb baj, h Xavinak sincs fogalma, mit kellene csinálni....
Hogy áldottuk az Eget, hogy micsoda fiatal csapatunk van, akik ha összeszoknak, majd a világ legjobbjai lesznek. Aztán mi is lett ebből a folyamatos, csapágyasra hajtástól? Egyelőre egyikük sem fontolgatja a visszavonulását, és mivel még mindig elképesztően fiatalok, bőven van még idejük kiváló csa...
Hogy áldottuk az Eget, hogy micsoda fiatal csapatunk van, akik ha összeszoknak, majd a világ legjobbjai lesznek. Aztán mi is lett ebből a folyamatos, csapágyasra hajtástól? - Pedri - folyamatosan sérült, egyenlőre formán kívül.... - Fati - folyamatosan sérült, nincs is a csapatban már.... - Araujo -...
Ha tényleg ekkora a pszichés nyomás a játékosokon, edzőkön, akkor talán ide kellene hozni a világ egyik legjobb sportpszichológusát. Aztán egy edzés helyett mindenki heti 1 órát járjon az agyturkászhoz. Ez így már tényleg gáz, hogy egyrészt nagy / jó nevű játékosok nem bírják el a nyomást és szürkül...
Egy esetleges portugál győzelemmel és mellette egy Sahtar győzelemmel lenne a helyzet az utolsó forduló előtt: Porto 12 pont, Barcelona-Sahtar 9-9 pont. Innen már nagyon meleg is lehet a "pite" Belgiumban. Győzelmi kényszer, stb. És mi a teher alatt rendre összeroppanunk, Xavit meg akár le is meccse...
Teljesen egyet értek. Kb. azt látni az arcokon, hogy "Jajj, csak szöglet ne legyen, mert fogalmunk sincs, mit kell azzal csinálni". Egyetlen értelmes szögletet nem látni a csapattól. 10 nézőből, kb. 5 berugdosná úgy a szögleteket, mint az aki odaáll.... Továbbá hozzá lehetne tenni, hogy egy kezem e...
erdekes, hogy hirtelen 2 ev utan vettek eszre, hogy az egyik masodedzo a testvere persze, ott van meg a harmadik is, aki NEM csaladtag es eddig nem volt gond a harmassal, amikor 4-5 golokat lottunk amikor meg nem megy a szeker, akkor mar a szertaros is hibas... ...Számomra már ott megbukik egy stáb...
Xavi mesternek meg kellene mutatni, ezeket a réges régi tatabányai, Lakat Károly féle mondatokat: ,, Kit akartatok ellenfélnek? A Plovdivot? Vagy a Tiranát? Megveritek, aztán holnapra elfelejtik... Erről a meccsről 30 év múlva is beszélni fognak. Aki ma játszik, az a Real Madrid ellen volt a pályán,...
Roberto támadni jött be, nem védekezni, nem is értem hogy ez hogy nem tűnt fel. Ettől még lehetett volna Chris is, hogy mégjobban ráüljünk az 1-0ra, de már így is 1 támadóval toltuk, ami nevetséges és vállalhatatlan. Kb úgy nem tűnt fel, hogy labdába nem ért, amíg fent volt. Illetve a saját térfelü...
.......ès elfelejtett cserèlni, meg full amatőr dolog, ami majdnem 2 pontba került...... Szerintem pusztán várni akart, mivel azzal ellőtte volna a 75. perc körül a 3. cserelehetőségét, és egy embert a padon hagyott volna.... (mondjuk így is csak 4 embert cserélt). Továbbá az a vicc, hogy egy ilyen...
A RM egész védelme nagyon halovány volt. Igazából évek óta halovány, de az, hogy egyetlen meccsen három ilyen fejesgólt is szerezzenek ellenük, nagyon ciki. Griezmann-t például ezen a szinten elképesztően üresen hagyták, és a másik két gólnál sem ugrott fel senki Moratával. Ehhez a csapnivaló védek...
Azért minőségi emberek is kellenek a jó taktikához, variációkhoz. Végre van egy minőségi jobb hátvédünk, és Felix sem szokásos szélső, mert sokat belép. De ha Cancelo vagy Balde kiesik, kb. senki nincs helyettük. Ahogy 9-es sem egyelőre. és persze vkp sem igen.. De ne legyünk telhetetlenek, őszre j...
Ettől a 10 góltól még nem lettünk reálisan BL top8as csapat, sem a keretünk nem lett kikezdhetetlen. 1-2 kulcs sérülés, és újra visszatérünk az öt-hat középpályás játszatásához, mert olyankor az a legjobb lehetőség. Még ha nem is túl jó nézni, többnyire. Nem ettől a 10 góltól lettünk BL top8-as csa...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.