Biztosan vitték volna. Az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb játékosuk. Nem kellett volna a hatalmas fizuját állniuk. Ki lehet vásárolni a szerződéséből, ha fizetnek, aztán az ő dolguk, hogy egymás között miben egyeznek meg. Azért is vagyunk nehéz helyzetben már, mert mindenki tudja, hogy pa...
Pont elhalkultak róla a hírek, plusz a City vele mutatta be az új mezt, így voltak baljós jelek azért.
Ingyen, ilyen szezonok után szerintem hatalmas erősítés lesz a csapatnak, véégre a Pedri-De Jong-Gavi után nem Robi jön a sorban hanem egy Gündogant lehet majd bevetni
Piqué visszavonulása szerintem az egyik legjobb dolog, amit történhetett velünk. Feltolt védekezésnél ő már régóta több volt, mint életveszély. Amíg ő a csapatban volt, garantáltan megszórtak minket minden komolyabb nemzetközi meccsen. Az ő távozása az egyik feltétele volt annak, hogy a csapat komo...
Mivel Neymar nem jött össze így Mbappé Perez nagykedvence egy jóideje, valószinűleg rá fog hajtani, függetlenül hogy tavaly kabarét művelt. Mi is megtettük, csak egy fullátlag Griezmannért nem pedig a Messi-Ronaldo után TOP2 focistáért. PSG-ből kinézem hogy már csak a dac miatt sem fogják idén eleng...
Nekem úgy tűnt, végig megúszásra játszunk... borzasztó gyenge produkció ez. Igen, nagyon ki kéne írtani még a szertáros fejéből is ezt a lelketlen, "csak pörögjön le valahogy, passzolgassunk" felfogást mert rettentő káros. Már az egyenlítés előtt érezhető volt a meccs képe alapján hogy itt simán be...
Tény, fel lehet róni neki, hogy mindig jó kerettel és bajnokeselyes csapattal dolgozott, de ezt a nyomást bírni is kell és fél kell nőni a feladathoz. Hiába vagy jó edző, sőt kiváló (lsd.: Emery, Valverde, stb.) ha nem bírod a nyomást és nem tudsz újítani, szintet lépni magadhoz képest hiába minden...
Gündogan hiába idős, azért az idei szezonban is nagyon nagy erősítés lett volna ha rendelkezésre állt volna akár egy 50%-os formában is, nála jobb alternatíva aligha lenne, és ha jövőre Pedri hiányában Kessié/Robi helyett ő ugrana be máris máshogy állna a dolog és nem halna meg a kreativitás. Ilyen ...
Azért az idő sokmindent megszépít.. Te vagy a világ legjobb játékosa, hatalmas teherrel, eközben az elnök egyrészt félnótásokat hoz horror összegben, másrészt pedig a sajtóban járatja le a saját játékosait, többek között téged is. "Egy asztalnál ülök Messi-Ronaldoval" Griezmannt is idehozták poszt n...
Neymart ha valaki gatyába tudna rázni, az pont Xavi lehetne.(Ki emlékszik még amikor leosztott neki egy tarkóst a buszparádén? :D ) A PSG kivételesen szabadulni akar tőle így értelmes áron tudnánk hozni, ha fizujából és életmódjából is hajlandó lenne jelentősen lejjebb adni. VB már off, a PSG-nél po...
Jobb is amúgy, hogy nem jött vissza, olvasni nap mint nap az okosok megfejtéseit, hogy azért béna Lenglet, meg azért potyázik TS, meg akárki mert Messi nem védekezik. :lol: Elég volt ez anno, nem hiányzik. Valószinűleg lehet ebben igazság amit mondott, plusz a PSG-ben eltöltött 2 év sem segített ez...
Na, Fort a pályán, Araujo meg átment balosra. Elöl Dani Rodriguezt szerintem többet nem látjuk, az idei leggyengébb bemutatkozó volt, teljes 0. Torre úgy osztogat kb, mint egy prime Ini. Már lehetne vagy 5 gólpassza/gól előtti kulcspassza. Brutálisan kiemelkedik a mezőnyből. Nagyon remélem hogy Tor...
According to Sky Sports (via Fichajes), Bayern Munich are planning to put in a bid for Barcelona winger Raphinha in the summer. As per the report, Thomas Tuchel is a big admirer of the player, and with Barcelona needing to generate revenue, Bayern Munich are hoping to sign the Brazilian. Lesz itt b...
Kamada és Tielemans is szabadon igazolható lett, mindkettőről volt már szó. Simán lehet, hogy lemaradunk Gündogan-ról, akár jön a német akár nem, ingyen elférne mégegy középpályás, mert oda idén is kevesen voltunk. Legalább az egyik jöhetne, ők azért gondolom nem akkora sztárok, hogy több tízmillió...
Közben a hírek szerint(Gerard Romero és a többiek) a La Liga elfogadta a tervünket, ezért indultak be a nyilatkozatok Messiéktől. Én nagyon adnám Messi visszajövetelét ha: *ésszerű fizetéssel *jelenlegi csapatba kiegészítésként és nem kizárólag ráépítésként, raádásul megfelelő edzéssel *Korát megfel...
Mindannyian tudjuk, hogy a 4 kp hozta a szezont… de ez nem jelenti egyaltalan, hogy ennel maradunk. Erre volt szukseg, Xavi megtalalta. De semmi nem utal arra, hogy majd jovore is erre lesz szukseg. Sot, ha sikerulne meg egy normalis tamadot szerezni, ne adj isten Messit, akkor szinte ki is zarhatj...
Így van, velem is szembejött kb húsz helyen. Ez egyel kevesebb lehetőség a jövőjét illetően, a Barca pedig még mindig a pakliban (legalábbis elvileg). Megmondom őszintén, én nagyon furcsállnám, ha el akarna menni európából. A gyerekekkel még el tudom képzelni pl Miamit, vagy LA-t, de de a szaudiaka...
Ez a különbség a kiesése párharcot játszani tudó csapatok meg a Barca között. Mi valójában sosem tudtunk kupaspecialisták lenni, akik ebben jók azok rossz formában is képesek továbbjutni, mi meg jóformában is képesek vagyunk saját magunkat megverve kiesni. Nálunk a Bl is egyenlő azzal hogy vagy nagy...
Sajnálom nagyon a srácot, de így is szerencsés, hogy most és nem szeptemberben történt. Megint egy BL szezonba kerülne a sérült játékos(ok) hiánya. Ezt nagyon szem előtt kell tartani az átigazolási szezonban és ennek megfelelően igazolni, így hogy hatalmas bértömegtől megszabadulunk még okosan meg ...
Így most szezon végén nem gáz, de írja már meg valaki, hogy mi történt ? Iszonyat lassú a netem :( Rácsúsztak, boka felett eltalálták, nem nézett ki jól. Szép pillanatok ezek, így kell elbúcsúztatni a legendákat, nem holmi gamperes bohóckodással. Ennek itt van a helye. Egyetértek, ráadásul bajnoki ...
Na bakker, ez aztán váratlanul jött, valószinűleg az anyagiak miatt lett ez a végeredmény. Jelen helyzetben sajnálom hogy elmegy, egy ideig egy hisztis kisfiú benyomását keltette és akkor nagyon nem is ment neki a játék, aztán valami történt és megtanult szépen beállni a sorba, sokszor jöttek róla h...
Persze Vini nem az egyedüli hibás ebben, de talán elsőévesként nem kellett volna hergelnie majdnem az összes idegenbeli bajnokin, idióta módon táncikálni etc. A rasszizmus sajnos mindig is volt, van és lesz is, küzdeni kell ellene de legtöbbször úgyis csak kontraproduktív lesz, mint a meleglobbi. E...
A Barça Lamine Yamal és Raphinha góljaival legyőzte az Európa-liga indulásra hajtó Real Sociedadot, és így megelőzte a fordulóban pontokat veszítő Gironát.
Íme, a Barcelona kerete a hétfő esti Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzésre. Baldé, Gavi és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki. Botlott a Girona, így egy esetleges győzelemmel Xaviék visszavehetik a második helyet a tabellán. [FCB]
Bő 60 percig a gránátvörös-kékek akarata érvényesült, a kezükben tartották a mérkőzést és vezettek is, viszont a második kapott gólt követően összeomlottak és vereséget szenvedtek. Ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a Real Madrid nyerte a bajnokságot, illetve a Barcelona lecsúszott a harmadik helyre.
A Barça egy nehéz hét után, amelyen kiesett a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből és kikapott a Clásicón, a Valencia ellen visszatalált a győztes útra, bár nem mindig tűnt úgy, hogy ez sikerül, sőt. Fermín López ragyogó fejese után Ter Stegen, majd Araújo hibázott óriásit: előbbi egy elegáns mozdulattal próbálta átemelni a labdát Hugo Duro feje fölött, de csúnyán elbízta magát és a támadó mellkasára emelte azt, aki az üres kapuba gurított, utóbbi pedig összehozott egy büntetőt, amit Pepelu értékesített. A Valencia, amely fordított, még az első félidő vége előtt megfogyatkozott, miután Ter Stegen után a vendégek kapusa, Mamardashvili is elkövetett egy hibát: rosszul vette át a labdát, és már csak kézzel tudott korrigálni a tizenhatoson kívül. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a Barça fordítani tudott, Lewandowski kétszer is Gündoğan szöglete után bólintott a kapuba, a legvégén pedig szabadrúgásból is betalált. Ma nem a kialakított lehetőségeké, hanem a pontrúgásoké volt a főszerep.
❌ Kedd: kiesés a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből
❌ Vasárnap: vereség egy eléggé véleményes ítéletekkel tarkított Clásicón, amellyel végleg búcsút inthet a Barça a bajnoki reményeinek, ha még egyáltalán lettek volna valakiben
➕ Frenkie de Jong idényének, de szinte a nyári Európa-bajnokságon való részvételének is biztosan vége
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Real Madrid elleni El Clásicóra. A Barça a PSG elleni kiesés után nem a lehető legjobb állapotban érkezik a Bernabeúba mentálisan, de a katalánoknak ez az utolsó esélyük arra, hogy továbbra is életben tartsák bajnoki reményeiket. Gavi és Baldé sérülés miatt maradt ki. [FCB]
Hiába került Raphinha találatával összesítésben kétgólos előnybe a visszavágó legelején a Barça, Araújo 30. percben begyűjtött piros lapja alapjában véve teljesen megváltoztatta a mérkőzés képet és így a párharc végkimenetelét is. Még a szünet előtt fel tudott zárkózni egygólos hátrányba a PSG Dembélé révén, már ami az összesített állást jelenti, a második félidő legelején pedig ki is egyenlítette azt Vitinha távoli lövésével, akire senki nem lépett ki. A fordítást jelentő gólt Mbappé szerezte büntetőből, miután Cancelo egy indokolatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül. A kegyelemdöfést a legvégén egy Barcelona-szöglet utáni kontrából Mbappé vitte be, aki így duplával zárt. Sok szempontból fájó ez a kiesés, különösen így, hogy a kiállításig teljesen a Barça kedve szerint alakult a párharc. Sokan aláirták volna ezt a forgatókönyvet a szezon előtt, de a párharcot látva már korántsem...
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő második felvonására. Gavi és Baldé sérülés miatt, Christensen és Sergi Roberto pedig eltiltás okán maradt ki. [FCB]
A Barça João Félix pazar ollójával elhozta mindhárom bajnoki pontot Cádizból, a mai nap folyamán nyert a Real Madrid is, szintén ilyen arányban, így a két csapat között továbbra is 8 pont a különbség a bajnoki tabellán, jövő vasárnap pedig El Clásico, amelyet a Barcelona számára egy keddi PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előz meg. Ez volt Xavi együttesének 8. 1-0-s győzelme ebben a szezonban a spanyol bajnokságban.