La Masia - Barça fiatalok

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8792
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2016.02.04. 19:31:38

Samper írta: Úgy látom, hoztak a B.-be egy csomó 20 éven felüli játékost. Talán a bennmaradás érdekében. Egyikük már részt vett az A edzésén is. Van közöttük komolyabb tehetség?
A távozók helyére igazoltak. Legalábbis ezt tartom legsanszosabbnak. Dongou ugye pattant, helyére hozták Dani Romera-t, aki eddig elég patentnak tűnik. Mondjuk ő még relatíve fiatal, lehet, hogy ezért is hoztak mellé egy rutinosabbat is, aki szélen is tud játszani. (meg hát kell két center a keretbe)

Grimaldo-t is pótolni kellett egy kezdővel, plusz Aitor helyére is kellett valaki.
Egyedül azt nem értem, hogy középpályást miért kellett hozni, ott van Gumbau, Samper, Kaptoum, Ros és Alena is feljöhetne többet. Balszélre meg nem jött senki, úgyhogy maradhat Cámara. Mondjuk lehet, hogy Xemi szélsőnek jött, de ő is valójában középpályás.

Igazából 3 kezdő helyet be kellett foltozni, (Grimaldo, Dongou, Aitor helyére Delgado-Dani Romera/Chamorro,Perea/Chammorro) még, ha Aitor tehetségéhez mérten keveset játszott. Ezt pedig nem lehet megkockáztatni, hogy felhoznak valakit a Juvenilből.
A többi igazolást nem feltétlenül értem, főleg, hogy így valószínűleg Alena még kevesebbet jön majd fel.

Azt az egyet nem értem, hogy Gerard már szezon eleje óta nem képes találni egy párt Tarín mellé. Rengeteg meccsen más kezd vagy cserélnek. Most, hogy elhozták Monaco-ból ezt a srácot remélem lesz valami állandóság. Amennyit láttam Costa nem volt rossz, hagyni kéne, hogy normálisan összeszokjanak.
Forca Barca!!!!
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2016.02.04. 16:47:54

Gareth Tello írta:
mvik írta:üdv. olyan kérdésem lenne h a B-be januárba hoztuk kölcsönbe ezt a Robert nevű brazil gyereket, ő milyen játékos, mert nem nagyon nézem a B meccseit de transfermarkton nem írják h bemutatkozott volna már, szóval mi a helyzet vele?
Túlsúllyal, és nem túl jó fizikai állapotban érkezett Barcelonában, egy ideig a munkaengedélye sem volt meg. Most ez megvan már, de további adminisztrációs problémák miatt a bemutatkozása még mindig várat magára... :D És Gerard López azt is nyilatkozta nemrég, hogy időre lesz szüksége, amíg fizikálisan/erőnlétileg felzárkózik a többiekhez - szóval egy ideig szerintem még nem igazán fogunk sokkal többet megtudni róla.
Úgy látom, hoztak a B.-be egy csomó 20 éven felüli játékost. Talán a bennmaradás érdekében. Egyikük már részt vett az A edzésén is. Van közöttük komolyabb tehetség?
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2016.02.04. 11:55:21

mvik írta:üdv. olyan kérdésem lenne h a B-be januárba hoztuk kölcsönbe ezt a Robert nevű brazil gyereket, ő milyen játékos, mert nem nagyon nézem a B meccseit de transfermarkton nem írják h bemutatkozott volna már, szóval mi a helyzet vele?
Túlsúllyal, és nem túl jó fizikai állapotban érkezett Barcelonában, egy ideig a munkaengedélye sem volt meg. Most ez megvan már, de további adminisztrációs problémák miatt a bemutatkozása még mindig várat magára... :D És Gerard López azt is nyilatkozta nemrég, hogy időre lesz szüksége, amíg fizikálisan/erőnlétileg felzárkózik a többiekhez - szóval egy ideig szerintem még nem igazán fogunk sokkal többet megtudni róla.
mvik
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 309
Csatlakozott: 2009.06.05. 22:43:57

2016.02.04. 11:35:09

üdv. olyan kérdésem lenne h a B-be januárba hoztuk kölcsönbe ezt a Robert nevű brazil gyereket, ő milyen játékos, mert nem nagyon nézem a B meccseit de transfermarkton nem írják h bemutatkozott volna már, szóval mi a helyzet vele?
mvik
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8792
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2016.02.01. 13:45:08

Gareth Tello írta:Ha már nemrég szó volt Lee-ről és Paikról:
Lee Seung-woo 이승우 & Paik Seung-Ho 백승호 vs Zaragoza (31.01.16) ● Juvenil A
http://www.youtube.com/watch?v=MyF_tVf4ML0" target="_blank

Értelemszerűen meglátszik rajtuk a hosszú kihagyás, de mutatnak azért sok szép dolgot is. :) Rajtuk kívül Aleñá emelkedik még ki ebből a csapatból, de rajtuk kívül is rengeteg tehetséges srác játszik az együttesben (Pérez, Busquets, Morer, Cucurella, Chendri, Vilanova, Campeny...), tényleg élmény nézni őket. Remélhetőleg közülük sokan csatlakoznak majd a Barça B-hez a nyáron - vagy akár egy-két meccs erejéig még hamarabb is.

Én egy kicsit szkeptikus vagyok a két koreaival kapcsolatban, de közülük is inkább Lee-vel. Kicsit korán kiáltották ki csodagyereknek, a lécet nem tudom, hogy képes-e megugrani. Mondjuk egy jó centerre szükség lenne, bár ez a Romera nem tűnik rossznak. Négy meccsen 2 gól és 2 gólpassz. Ráadásul fontosak voltak, az utóbbi három győzelemben vastagon benne volt. (csak összehasonlítva: Dongounál ez a szám 19 meccsen 3/1) Nem volt rossz döntés Dongout lecserélni rá, de hogy a Zaragoza mit lát a kameruniban az nagy kérdés.


Alena egyértelműen kiemelkedik, bár ő inkább papíron Juvenil játékos, sokat kacsingat felfelé. Ha nem jönne megint az az agymenés, hogy Sampert eggyel feljebb tolják csak azért, hogy Gömbi játsszon többször lenne szerintem kezdő. Jövőre ő 100%, hogy a B-ben lesz, ami bőven indokolt. Mellette aki sanszos, hogy feljön az a két koreai, Vilanova meg Carbonell. Utóbbiról nagyon sok jót hallani. Busquets szerintem felejtős, leginkább Sampertől függhet a sorsa.

Vilanova-t megnézném Tarín mellett, nem nagyon találnak neki biztos párt. Annak viszont örülök, hogy így bejátszotta magát már az első évében. Samper mellett talán ő a legjobb játékosa a B-nek. Igazi vezéregyéniség a technikai tudása is kiemelkedő.Jó lenne majd a felnőtt csapatban látni.
Forca Barca!!!!
Gareth Tello
Az Év fórumozója 2013
Hozzászólások: 5728
Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
Tartózkodási hely: Budapest

2016.02.01. 10:58:39

Ha már nemrég szó volt Lee-ről és Paikról:
Lee Seung-woo 이승우 & Paik Seung-Ho 백승호 vs Zaragoza (31.01.16) ● Juvenil A
http://www.youtube.com/watch?v=MyF_tVf4ML0" target="_blank

Értelemszerűen meglátszik rajtuk a hosszú kihagyás, de mutatnak azért sok szép dolgot is. :) Rajtuk kívül Aleñá emelkedik még ki ebből a csapatból, de rajtuk kívül is rengeteg tehetséges srác játszik az együttesben (Pérez, Busquets, Morer, Cucurella, Chendri, Vilanova, Campeny...), tényleg élmény nézni őket. Remélhetőleg közülük sokan csatlakoznak majd a Barça B-hez a nyáron - vagy akár egy-két meccs erejéig még hamarabb is.
noname írta:Amúgy Tajti-val mostanában mi a helyzet. Legutóbb ott maradtam le h egész jó teljesít a Juvenil A-ban. Jövőre hozzák fel a B-be?
Mostanában mintha sérüléssel/sérülésekkel küszködött volna, ráadásul most ugyebár már Paik is bevethető, szóval Mátyásunk kiszorult a csapatból, és őszintén szólva nem is hinném, hogy lesz esélye kiszorítani a kezdőcsapatból Aleñát vagy a koreait. Azért jó lenne, ha minél több lehetőséget kapna még ebben a szezonban is, aztán nyáron Aleñáék szerintem felkerülnek a B-be, Tajti viszont, úgy gondolom, maradni fog még egy évet a Juvenil A-ban. Ekkor sem lesz mondjuk könnyű dolga, mert gyaníthatóan a Juvenil B-ből felhoznak majd egy-két igen tehetséges embert a posztjára.
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2016.01.31. 15:57:57

Halilovic ismét csak a padon kezd - megszívta, hogy az előző körben "gálázott" a Gijón.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2016.01.31. 14:01:33

palesz77 írta:Az ifik ma is nyertek 1-0-ra, Kaptoum lőtte a gólt. Itt az összefoglaló, Samper megint szórt egy szép kis lasztit, bár a kapus nem tudom mit csinált, szerintem simán elérhette volna, ha nem táncol vissza - bár lehet eltolta volna a csatár mellette. :-k Na mindegy, ennek ellenére a labda szép volt.. :D
Szépen kiemelte, de a kapusnak ott kijönni nagyon kockázatos lett volna. Ráadásul rajta volt a védő, aki szorította kifelé, így felelőtlenség is lett volna kockáztatni a kijövetelt (és szerintem el se érte volna). Az más kérdés, hogy az alapvonalról hogy jöhet egy beadás. :D De köszönjük a védő(k)nek. Plusz a kapus is inkább abban hibázott, hogy simán átjött a beadás.

Belső védő mozgása meg zseniális. :D Holttérben zár vissza, majd jön a támadó a rövidre, de nem érdekli. :D És átmegy felette simán a labda és befejelik a túloldalt. Sikerült két csatár közé helyezkedni, kocogásban, grat. :D
Kép
Kép
Kép
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2016.01.31. 11:06:54

noname írta:Végre leszakadtak némileg a kiesőzónától.

Amúgy Tajti-val mostanában mi a helyzet. Legutóbb ott maradtam le h egész jó teljesít a Juvenil A-ban. Jövőre hozzák fel a B-be?
Talán az új korosztállyal megindul valami új építkezés. Samperen kívül mindenki nyugodtan várhat a sorára az A-ban.
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2016.01.31. 08:29:37

Végre leszakadtak némileg a kiesőzónától.

Amúgy Tajti-val mostanában mi a helyzet. Legutóbb ott maradtam le h egész jó teljesít a Juvenil A-ban. Jövőre hozzák fel a B-be?
A Fifa egy szégyen
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.01.30. 23:15:55

Az ifik ma is nyertek 1-0-ra, Kaptoum lőtte a gólt. Itt az összefoglaló, Samper megint szórt egy szép kis lasztit, bár a kapus nem tudom mit csinált, szerintem simán elérhette volna, ha nem táncol vissza - bár lehet eltolta volna a csatár mellette. :-k Na mindegy, ennek ellenére a labda szép volt.. :D
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2016.01.27. 05:43:14

palesz77 írta:
Bob_Marley írta:Az ékezetnélküliség átka. :D Gondoltam oké hogy késő van, de fiatal férfi melleket azért csak nem linkelgettek, szerencsére tényleg nem az volt. :D
Arról hál istennek még nem találtam videót.. :D De hogy ismét róla írjak.

Sergi Samper at CM vs. Pobla Mafumet
Sergi Samper vs. Espanyol B

Jövőre 1 év kölcsön Haliloviccal párban, aztán jöhetnek vissza.
5 nap van hátra az igazolásból és Samper még itt a B-ben. Nem értem.
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2016.01.24. 23:36:06

Ráfér már egy kis nagytakarítás a Barca B-re. Nem véletlen az a Vidal nyilatkozat sem. Kissé elszaladt a ló az utóbbi nagy generációk miatt az ifikkel.
Nem véletlen h én sem követem a játékukat, hiszen megtetszik egy-két kölyök( :twisted: ) és benne van a pakliban h sose megy semmire, hiszen főleg abban a korban gyakoriak a személyiségi-gondok. Lásd Deulofeu. Az pedig ritka h az ilyenekről sok infó kikerüljön. Most lesz egy kis forradalom, utána lenyugszanak a dolgok és páran remélhetőleg tényleg beválnak. Amúgy annak ellenére h idén nem vártunk senkitől sem nagy dolgokat a felhozott fiatalok közül, tulajdonképpen kimondottan jól ment a beépítés:

SR - minden elképzelést tőlszárnyalt
Munir - szép lassan rá is szolgál arra h az első csapatnál legyen
Rafinha - biztató volt, nagyon nagy kár a sérüléséért

Szóval még azilyen "ínséges időkben is kimondottan jól muzsikál a La Masia. "
A Fifa egy szégyen
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.01.24. 22:50:55

Bob_Marley írta:Az ékezetnélküliség átka. :D Gondoltam oké hogy késő van, de fiatal férfi melleket azért csak nem linkelgettek, szerencsére tényleg nem az volt. :D
Arról hál istennek még nem találtam videót.. :D De hogy ismét róla írjak.

Sergi Samper at CM vs. Pobla Mafumet
Sergi Samper vs. Espanyol B

Jövőre 1 év kölcsön Haliloviccal párban, aztán jöhetnek vissza.
Avatar
nzxtpo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 913
Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr

2016.01.24. 12:43:04

Bob_Marley írta:
palesz77 írta:Szep passz volt tenyleg. Egy kis Samper melle, eszmeletlen..=D> Busi is megirigyelne.
Az ékezetnélküliség átka. :D Gondoltam oké hogy késő van, de fiatal férfi melleket azért csak nem linkelgettek, szerencsére tényleg nem az volt. :D Szép húzás volt egyébként, köténybe is behúzhatta volna annyira ütembe csinálta.
Ezt is láttam, nekem is egyből Busi jutott eszembe. Viszont az írásról nem Samper melle villant be, bár lehet velem van a baj. :D

Más:
David Babunski announces on Instagram that he is leaving Barça.
Kép
"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2016.01.23. 23:15:31

palesz77 írta:Szep passz volt tenyleg. Egy kis Samper melle, eszmeletlen..=D> Busi is megirigyelne.
Az ékezetnélküliség átka. :D Gondoltam oké hogy késő van, de fiatal férfi melleket azért csak nem linkelgettek, szerencsére tényleg nem az volt. :D Szép húzás volt egyébként, köténybe is behúzhatta volna annyira ütembe csinálta.
Kép
Kép
Kép
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.01.23. 22:13:33

Szep passz volt tenyleg. Egy kis Samper melle, eszmeletlen..=D> Busi is megirigyelne.
Avatar
nzxtpo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 913
Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr

2016.01.23. 22:00:42

Na csak nem írt senki, hogy ne duplázzak, :D a B csapat megnyerte a mini derbit, így sorozatban kettő meccset nyertek az idényben először és ezzel elhagyták a kiesőzónát. Brutálisan szoros ez a mezőny. A gólt egy gyönyörű gólpassz előzte meg Pereától, viszont a játékot sok kritika érte.
Kép
"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
Avatar
nzxtpo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 913
Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr

2016.01.22. 23:49:59

kanty írta:
nzxtpo írta: 75 percben cserélték be, rá 6 perccel már adott is egy gólpasszt, a volt barcás Sanabriának, aki ma három gólt gurított, ezzel megduplázva a bajnokságban szerzett góljai számát.
Igen, láttam a meccset én is. Sanabria egyébként 9 gólos. :wink:
És tényleg, csak nem volt friss még a statisztika amikor én ránéztem. :oops:
palesz77 írta: Első fordulóban még nem volt nevezve, másodikban padról szállt be, de azóta folyamatosan kezdő volt. Úgyhogy nem egészen értem ezt a statot.. :D

Itt a mai gólpassza.
Több helyen is lehozták ezt a statot, de most utánanéztem és belevették a kupát is. #-o
Kép
"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2016.01.22. 23:05:33

nzxtpo írta: 75 percben cserélték be, rá 6 perccel már adott is egy gólpasszt, a volt barcás Sanabriának, aki ma három gólt gurított, ezzel megduplázva a bajnokságban szerzett góljai számát.
Igen, láttam a meccset én is. Sanabria egyébként 9 gólos. :wink:
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.01.22. 22:49:25

recrea írta:Miért szokott csere lenni?
Első fordulóban még nem volt nevezve, másodikban padról szállt be, de azóta folyamatosan kezdő volt. Úgyhogy nem egészen értem ezt a statot.. :D

Itt a mai gólpassza.
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6922
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2016.01.22. 22:23:40

Miért szokott csere lenni?
Avatar
nzxtpo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 913
Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr

2016.01.22. 22:19:58

kanty írta:
nzxtpo írta:0 - Sporting haven't win in this La Liga season with Halilovic starting on the bench (D3 L1).

Ez se semmi adat, ne nem mintha amúgy sorra hoznák a meccseket.
Minden bizonnyal ez a sorozat ma szakad meg.
75 percben cserélték be, rá 6 perccel már adott is egy gólpasszt, a volt barcás Sanabriának, aki ma három gólt gurított, ezzel megduplázva a bajnokságban szerzett góljai számát.
Kép
"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2016.01.22. 20:55:46

nzxtpo írta:0 - Sporting haven't win in this La Liga season with Halilovic starting on the bench (D3 L1).

Ez se semmi adat, ne nem mintha amúgy sorra hoznák a meccseket.
Minden bizonnyal ez a sorozat ma szakad meg.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
nzxtpo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 913
Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr

2016.01.22. 20:26:26

0 - Sporting haven't win in this La Liga season with Halilovic starting on the bench (D3 L1).

Ez se semmi adat, ne nem mintha amúgy sorra hoznák a meccseket.
Kép
"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
Válasz küldése