MQuCsabi írta:FElsoroltál 6 játékost, akik szerinted túl jók a másodosztályba, mégis az lenne a jobb, ha kiesnének? Kissé paradoxon helyzet. Ha már a fél csapat kinőtte a másodosztályt, akkor elvárható lenne, hogy ne a tök utolsó helyen legyenek.

Én sem igazán értem mi történt idén. Mondjuk tavaly is ugyanígy volt. Amikor az A-csapat gyengélkedett a B sorra vette az akadályokat. Most ismét fordult a helyzet. Nem tudom mi volt ez a pálfordulat, de a szezon első harmadában még nagyon ment, azóta lejtmenet. Tavaly óta pedig talán még tehetségesebb játékosok vannak mégis összehasonlíthatatlan az eredmény. Mondjuk Denis eléggé hiányzik, de ez nem okozhat ekkora változást.
Halilovic-ot sem értem. Rendre jól játszik, szinte egyedül ő visz kreativitást a kp-ra, de talán az egész csapatba erre folyamatosan a Gumbau-Camara páros játszik. Lehet, hogy még hibázgat, de folyamatos játékkal javíthat rajta, és ezt nem kapja meg. Én sem voltam amellett, hogy jövőre felhozzuk. Ezt a szezont nyomja végig a B-ben, jövőre feljöhet edzeni, esetleg egy-egy kupameccsre feljönni a nagyokhoz, utána pedig eldől hogyan is áll, de így semmi nem lesz. Van egy olyan érzésem, hogy a 20. évét már nem Barca játékosként fogja ünnepelni.
Dongou is szent tehén, pedig rég kiderült, hogy a Barca b-szintjét nem fogja kinőni. Lehet itt új "Eto'o-zni", de kb annyiban hasonlítanak, hogy feketék és centerek.
Nagyon remélem, hogy sikerül bent maradni és jövőre tiszta lappal indíthatnak.
De sebaj, majd jön Tajti.
