Én még a 2. pontnál is azt mondom, hogy nem szabad eladni. Araujo egy top3-as belső védő, nem olyan játékos mint mondjuk Raphinha (most mondtam egy példát) hogy vagy kell az edzőnek vagy nem. Ez a szezonja tény, hogy nem volt túl erős, de ez is magához mérten volt gyengébb. Évek óta a legmagasabb szinten játszik, a jelenlegi keretből a legnagyobb klasszisunk, akárkivel vetjük össze. Nem hiszem, hogy nála az lenne a tényező, hogy kötődik-e a klubhoz vagy sem, ráadásul 20 évesen került ide, nem egy saját nevelés.Troym írta: ↑2024.05.13. 16:08:041. Ha azért kell eladni, mert akkor jön Kimmich és Isak mondjuk, azt mondom megéri.
2. Ha azért kell eladni, mert jön új vezetőedző, aki nem kötődik a klubhoz és úgy ítéli, hogy nincs rá szüksége, akkor is az mondom hajrá el lehet adni.
3. Ha azért, hogy Zubimendi, Olmo féle középkategóriások érkezzenek, akkor hagyjuk a fenébe.
4. Ha azért, hogy itt tartsuk a védekezni nem tudó Cancelot és a játszani nem akaró erőtlen Felixet, akkor kizárt!
Mivel szerintem a 3. a legvalószínűbb eset, talán a 4., így hagyjuk. Amúgy sem értem mit akarunk Inigo féle tehervonat gyorsulású védőkkel hátul, azt a szerepet legalább Pique jobban hozta.
Azokat azért meg kellene tartani, akik alappillérei a jövő csapatának.
Mondjuk ha a hírekre hagyatkozunk Yamalon, Cubarsin és Gavin kívül már az egész keretet eladtuk, annyi a bizonyos talán hogy a Bayern télen érdeklődött (esetleg a 70 millió) és Laportáék visszadobták. Ráadásul most folyik a szerződéshosszabbítása is, szóval nem tudom, mennyire lehet komoly, hogy elengednék.