2020.01.30. 18:37:58
Páran már leírták, ezzel a kerettel nem lehet azt a focit játszani, amit anno Pep játszatott a fiatal Inivel, Xavival, Busival. A középpályán ma nincs igazi, kreatív figura, hiába játszik néha tetszetősen de Jong, Arthur, hoz erőt és lelkesedést Vidal, Messi nem véletlenül lép vissza mindig a középpályára (a legtöbb gólpasszt is ő jegyzi), és indítja Suárezt, vagy kényszerítőkkel saját magát. Ez a mai középpálya képtelen kiszolgálni a támadósort, Busi is kevés ahhoz egymaga, hogy hatékonyan szűrjön, támadásban és védekezésben sem hozzák azt közelítőleg sem, amit elvárna a Cruyff-féle játékstílus.
A mai Rakitic és Sergi Roberto nem Barca-szint, megkockáztatom, de Jong se érte meg az árát, ahogy Coutinho, Dembélé és Griezmann se ide valók. Valverde felismerte ezt, kihozta ebből a keretből, amit lehetett - azzal együtt, hogy a játék képe szép lassan élvezhetetlenné vált, különösen igaz ez az idei szezonra.
A foci mindig változik, a Cruyff-féle játékot kiismerte már a világ, szép lassan megtanultak ellene védekezni. Az sem mellékes, hogy a csapat magja már mindent megnyert, amit lehetett (nem is egyszer), mind vagyonos emberek, ambícióik már nem nagyon maradtak. Nem tudom, hogy tudná motiválni őket egy 61 éves, korábban trófeákat soha nem nyerő, a szűk szakmán kívül gyakorlatilag ismeretlen edző. Csak reménykedem abban, hogy elgondolkodik azon, vajon miért játszatta velük Valverde azt a játékot, amit, és a Cruyff-féle játék iránti nagy rajongásában nem teszi teljesen tönkre az idei szezont, és mellesleg nem veri szét teljesen a csapatot! Az első három meccs képe nekem nagyon nem tetszett. A labdabirtoklást - ha öncélú - én nem tartom semmire, a focit ugyanis még mindig gólra játsszák, a közel 3000 passz szaldója a három meccsen 3 rúgott és 3 kapott gól, azaz 0. És tegyük hozzá, hogy a Granada tavaly még a másodosztályban játszott (1 rúgott gól), az Ibiza ma is a harmadosztályban játszik (2 rúgott, 1 kapott gól), egyedül a Valencia komoly csapat (2 kapott gól!). Egyre jobban idegesít a sok oldalra és hátra adott passz, félidők mennek le úgy, hogy még csak kapura tartó lövés sem volt. A sok tili-toli után már nem csak a közönség, de a csapat figyelme is ellankad, aztán egy végre előre adott passzból azonnal jön a labdavesztés és a kontragól... remélem, ma nem ez lesz!