Sonoma írta: ↑2021.09.07. 15:31:14
1. Nem történt változás, mert ugyanaz a forgatókönyv megy, mint tavaly. A második félidőre ugyanúgy elfogy a csapat erőnléte. Vagy, ha igen kérlek írd le, mert lehet én siklottam el felette. Most ne a fiatalok beépítése meg ilyenek legyenek, hanem maga az erőnlétben való fejlődésre gondolok, mert ugye ez a vita tárgya.
2. Már miért ne az ő nyakába (Koeman) varrjuk az erőnlét hiányát? Ki az edző? Vagy ha nem az ő feladata lenne, akkor kié?
3.Egy csapaton hetek alatt is lehet sokat formálni. Ha ehhez kellene egy év, akkor felesleges is lenne az évközi edzőváltások.
Legjobb példa erre a magyar válogatott.
Mintha nem is ugyanaz a csapat játszott volna nyáron, mint szeptemberben.
A különbség annyi, hogy míg az EB előtt Rossinak volt 40 napja arra, hogy összerakja a csapatot, mind kondícionálisan, mind taktikailag, addig a Vb selejtezőknél volt 3-4 napja.
Látható volt a különbség.
1. Idén eddig három tétmeccset játszottunk: A Socit lemostuk, nem voltak erőnléti gondok a második félidőben sem, még a 90. percben is lőttünk gólt. Az ó két góljuk a másodikban pedig egy 50/1-es szabadrúgás volt és egy buta védekezési hiba, szóval nem a kondiban volt a hiba.
A Bilbao ellen éppen az első félidőben mosták fel velünk a padlót, nem tudtuk, hol vagyunk, a másodikban stabilizálódott a játékunk.
A Getafe ellen állhat, amit mondasz, ott tényleg gyengék voltunk a másodikban, aminek lehettek erőnléti okai is.
De itt három meccsről beszélünk a szezonból, könyörgöm. Azért várjunk már még kicsit, mielőtt megállapítjuk, hogy nem történt változás.
2. Itt több éves perspektíváról beszéltem/beszéltünk, hiszen Aguero nyilatkozatából vontál le következtetés, hogy nem történt változás. Erre mondtam, hogy ő nem tud viszonyítani az eddigi Barcához, csak a Cityhez, ahol ő húzott le sok évet. Valóban a jelenlegi erőnlétért Koeman és stábja a felelős, de én továbbra sem azt látom, hogy Koeman alatt erőnlétben lennénk gyengék, hanem ő inkább taktikailag kevés ide. Szerintem a tavalyi év sem arról szólt leginkább, hogy nem bírtuk a tempót, hanem egyszerűen nem volt elég jól összerakva a csapat, vagy nem sikerült Koeman elképzeléseit átültetni hatékonyan. Ez persze szintén edzői hiba, de nem erőnléti probléma.
3. Lehet, de nem erőnlétet. Hidd el, hogy Rossi sem a játékosok erőnlétét fejlesztgette az edzőtáborban, hanem a taktikán/összeszokáson dolgozott. Ebben valóban lehet gyorsan eredményeket elérni, de most nem erről a témáról volt szó.