Ebben simán lehet egy jó adag igazság.brazilfan írta: ↑2024.05.23. 11:46:06Én nem a szomszédi viszonyra, hanem az országon belüli kisebbségi létre gondoltam, az íreket az angolok, minket a Habsburgok nyomtak el úgy, ahogyan a spanyolok a katalánokat. Milánó és Észak-Olaszország nincs elnyomva, sőt. Manchester sincs, angolok lakják, nincs önálló manchesteri nép és nyelv.
Az is lehet, hogy nem ezen múlik, vagy a történelmi elnyomottság-tudat csak az egyik a különféle összetevők közül.
Én mondjuk nagyobb oknak látom a még emberemlékezetben élő "közel"múlt eredményeit. Ha Európában körbenézel, az egyetlen csapat, amelyiknek hasonló nyomást kell eltűrnie, és hasonlóan edzőkoptató, nem bírják, túl magasok az elvárások, az szerintem a United. Nekünk volt egy (Rijkaard)-Pep-(Lucho), de méginkáb talán Messi-(Dinho) féle korszakos csodacsapatunk, akiken felnőttek a drukkerek. Talán sosem volt a világon ennél jobb csapat, mint ezen perióduson belül pár évig. A MU-nak meg ott volt a Sir Alex korszak, ami ennyire nem szólt nagyot, mint a miénk, de azért kicsit hasonlított. Ott mondjuk nem volt ennyi siker, de ő egyedül tovább "tartott", mint név, amivel a korszakot fémjelezték. És mindkét csapatnál azóta is hasonlót várnak a vezetők, a szurkolók, stb.
Ez amúgy egyéni szinten látszik. Pedri az új Iniesta, most épp Yamal az új Messi, Cubarsí az új Puyol. Vagy fordítva, ha nem látunk akkora tehetséget, akkor emiatt lejjebb értékeljük a posztján, mert ők a kiindulási pontok.