Délelőtt a saját ballagásomon eszembe sem jutott elérzékenyülni. Most viszont... Ezt nem bírtam könnyek nélkül.
Ki merem jelenteni, hogy ez a négy év alapvetően meghatározta az egész életemet. Még hallgatom Hegyi Iván szavait, aki ugyanazokat a gondolatokat mondja el, amiket le szeretnék írni ide, úgyhogy nem is másolnám a gondolatait.
Erről az időszakról évtizedek múlva is beszélni fogunk majd, és akkor is ugyanilyen büszkén mesélem majd, hogy elejétől a végéig láttam, amint ez az ember megreformálta a labdarúgást. Itt, mint láthatjuk, nem az a lényeg, hogy ki hanyadik helyen végez valahol. Itt a játék, az a rengeteg élmény volt a lényeg, amit számunkra négy év alatt nyújtottak.
Nem hiszem el, hogy végleg távozik. Nem lehet. Teljesen biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni, és folytatja azt, aminek az alapjait ugyan nem ő tette le, de ő erősítette meg azokat. De addig is azt kívánom neki innen a távolból, hogy valóban pihenje ki magát, legyen a családjával (a biológiai értelemben vett családjával
), és erőtől duzzadóan üljön egyszer vissza a kispadra.
Köszönöm ezt a négy évet, és minden jót kívánok neki a továbbiakban!
