Andrés Iniesta
Innen a fotelból aztán elég könnyű megmondani a tuti azzal kapcsolatban, hogy mit kellett volna tennie. Egyrészt, ő érzi, hogy mit bír, és lehet hogy idén még topjátékosunk volt, de könnyen lehet, hogy a következő két évben drasztikusan visszaesne. Emellett még ki is emelte, hogy egy eredményes szezonban, trófeákkal szeretne búcsúzni, ami idén adott, jövőre közel sem biztos.
Másrészt meg akkor, és amiatt megy el, amikor ő akar, és ezt tiszteletben kell tartani. Aki szerint meg egy Iniestának a visszavonulásakor is elsősorban a klub érdekeit kell néznie (egyébként szerintem ezt is teszi), az elég önző duma.
Volt itt hír, hogy a borászata nem megy, márpedig egy rosszul menő vállalkozás óriási teher tud lenni anyagilag, még egy profi focistának is. Én akkor sem szólnék egy rossz szót se, ha nyíltan kimondaná hogy szeretne még utolsó éveiben nagyot szakítani, és azért megy Kínába. Szerintem egyébként ez is benne van, de nem kizárólag emiatt megy.

Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1020
- Csatlakozott: 2009.06.02. 16:51:33
Inkorrekt dolog ekézni a döntése miatt. Az, hogy belátta, hogy mit bír el fizikálisan, az hogy nem ül itt nagy lóvéért foglalva a helyet más elől szerintem dicséretes dolog. Én is úgy érzem, hogy jelenlegi középpályánkat elnézve bőven lenne számára hely a jövőben, de itt a lényeg az, hogy ő mit érez...érez-e magában kellő elhivatottságot, kellő erőt és kitartást. Azért itt a fórumon 2-3 éve kb. mindenki az ő utódját keresné (ami kb lehetetlen). Nyilván ha a klub oldaláról nézem, akkor a klubnak is nehéz egyrészt ide csábítania valakit, aki élő legenda, és a helyére hozod. Nem könnyű belepréselni egy értelmes játékos fizuját a keretbe, ha a padon ott ül valaki, aki a kapott játékperceihez képest sokat keres.
Az elválás mindig nehéz dolog...ezt nem lehet jól csinálni, mert ha reálisan nézzük a fizetési licitháború kb 30-32 éves korig áll reálisan arányban a javuló játékkal. Általában az idősödő klublegendák már nem tudnak annyit adni, de kevesebbet pedig nem kereshetnek annál, mint amit korábban kaptak. Ez egy nehéz helyzet mind a klubnak, mind a játékosnak. Ini van akkora nagy ember, hogy reálisan látta a klubnál a jövőjét. Korrekt döntés! Az viszont biztos, hogy érezni fogjuk a hiányát! Várjuk vissza a klubhoz bármilyen pozícióban!

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
Nero. írta:sőt kifejezetten szükségünk lett volna rá mivel nem biztos hogy van pénz elit irányitót igazolni

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Idén ott volt a 3 legjobb játékosunk kozt, jövőre is hasznára lett volna a csapatnak, sőt kifejezetten szükségünk lett volna rá mivel nem biztos hogy van pénz elit irányitót igazolni mivel máshova kell a pénz.visca el barca írta:„Ez az utolsó szezonom a Barcelonánál. Sokat gondolkodtam, de úgy érzem, ez a megfelelő idő az új kihíváshoz. Nem volt könnyű meghozni ez a döntést. Számomra mindig is a Barcelona lesz a világ legjobb csapata, oly sokat köszönhetek neki. Ez a klub a legjobbat érdemli, és én a közeljövőben ezt nem tudom megadni. A csúcson akartam búcsúzni, trófeákat nyerve, miközben érzem, hogy még hasznos vagyok”
Az egy dolog hogy neki ez a Kína kényelmesebb + több pénz de a klub nem járt jól a döntésével, és ha megfordítom a dolgokat ő is áldozhatott volna a klubért.
Mindegy, nem a visszavonulása napján fogom ekézni, hálás vagyok mindenért, de még várhatott volna 1-2 évet ezzel a Katar/Kína/USA vonallal.
“Nem tudom megadni a legjobbat” ez egy nagyon fars duma.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Nem csak a Barcát tette naggyá(Xavival és Busquetsel együtt), de a spanyol válogatottat is. Elképesztően fog hiányozni.
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4795
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
Személy szerint Iniesta óriási kedvencem, de ezzel talán nem vagyok egyedül. A játékát nem lehet mihez hasonlítani. Egyfelől iskolapélda a játéka és a tudása, de mint játékos, a hozzáállása annál példásabb. Mutassanak még egy játékost akit idegenben rendre megtapsol a publikum. Mindamellett pedig a klubhűsége annál nagyobb, ez annak tükrében mondom, hogy a jelenlegi vezetőséggel szerintem nem felhőtlen a viszonya, utóbbi évek ezt igazolják. Igazából marha szerencsésnek érzem magam, hiába vagyok nagyon szomorú, mert még 1-2 évet simán elnéztem volna, de láthattam Ronaldinhot, Puyol, Xavi-Iniesta duót és Messit játszani. Baromi szerencsések vagyunk, és ez a pali az egész életét a barcának szentelte, az egész világ utánpótlásának lecke kellene legyen az iskolákban aki labdarúgásra adja a fejét. Sose felejtem el a cselzi elleni bombáját, de azt sem ahogy vb-n belőtte a győztes találatot, letetted a névjegyed ebben a világban. Minden jót Don Andrés, egy igazi élmény volt amit adtál!
Visca El Barca!

Més que un club

Més que un club
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Írta Palesz valamelyik nap, hogy Xavi nagyobb szezont futott akkor, plusz sokat hiányzott sérülések miatt. Ha nem ő lövi a gólt a döntőben, szerintem senki nem emlegetné azt az Aranylabdát neki.Jart volna neki a vb gyoztes evben az Aranylabda, ott lett komolytalan a dij
Meltato szavak helyet en csak annyit mondanek, hogy nem a Barcanak, az ellenfeleknek jelent elorelepest a tavozasa. Nem is ertem azokat, akik szerint hatraltatta a csapatot.
Tobb olyan jatekos kene a palyara (emberileg), mint o es Puyol. Minden tiszteletem. Jart volna neki a vb gyoztes evben az Aranylabda, ott lett komolytalan a dij, de anelkul is abszolut Legenda, ezt mindenki tudja. (meg ugyis kap maj eletmu aranylabdat, mint Pele)

Azt hiszem mind haragudhatunk rá kicsit, közel akkora szerepe van mint Messinek abban, hogy egy duplázós évet csalódásként emlegetünk. Szeretem Cou-t és szerintem be is fog illeszkedni, de ez az ember pótolhatatlan lesz, mind tudásban, mind emberileg. Idén is rengeteg szép pillanatot okozott, de nekem a no1 az marad az évről amikor a döntőben magából kikelve magyaráz a sporinak:D Remélem megnyerik a vb-t és oda adják neki ezt a nívótlan aranygömböt 

Puyol, Xavi, Iniesta. Ha Messi is visszavonul, vagy legalábbis elhagyja a csapatot kb. 3 év múlva, végleg nem lesz miért értelme nézni a Barcát. Jöhet a sok nagyokos, hogy a Klub volt eddig is, lesz is, majd továbblépünk, meg mindenkit lehet pótolni, stb. De négy ilyen játékos után minden és mindenki egy nyomorult árnyék, középszer. Főleg amikor ilyen utánpótlás-kezelésünk van, hogy teljesen szrunk a kicsikre. Építik tovább a nagy stadiont, csak nem lesz kinek, nem lesz kit csodálni a füvén... De mindegy is, most nem a sötét jövőről kell beszélni.
Gracias, Don Andrés! A büdös életben senki nem fog tudni pótolni. A Játékos, a Zseni, a Sportember. A Camp Nou elé az lenne a minimum, hogy a nyáron rakatnék egy hármas szoborcsoportot a három fent említett játékossal, Messinek meg egy sajátot, később. Maximálisan megérdemlik. Nehéz így ülni most a gép előtt, minden lényegtelen és érdektelen, ha futballra gondolok. Hát ez igen, Uram, ez teljesítmény volt. Így kell legendává válni. Gracias!

Football, bloody hell. /SAF/
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Kicsit leporolom én is a spanyoltudásomat és kiegészítem a fordítást.visca el barca írta:...
"Arról magyaráz, hogy a családi szinten is sokat tanakodtak a döntésen. Azt mondja h a klub a legjobbat érdemli, ő ezt mindig megadta, de a közeljövőben már sem fizikai, sem mentális szinten nem képes ezt megadni. Beszél még arról h ami ő most (mint ember és játékos), azt jelentős részben a Masiának és a klubnak köszönheti. Utána még köszöni mindenkinek, aki támogatta, aki mellette volt."
A Fifa egy szégyen
ÁÁÁ srácok én ezt nem bírom könnyek nélkül... Egy igazi ikon, egy pótolhatatlan egyéniség távozik. Búcsúztassuk méltóan. Amit ő adott a klubnak azt sokáig senki nem fogja. Emlékszem még a 20as éveinek elején mindenki el akarta üldözni, de szerencsére meglátták benne a potenciált és a világ egyik legjobb középpályása lett.
Gracias Don !

Gracias Don !

- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Remélem, hogy győztes Clásicóval búcsúzhat...visca el barca írta:„Ez az utolsó szezonom a Barcelonánál. Sokat gondolkodtam, de úgy érzem, ez a megfelelő idő az új kihíváshoz. Nem volt könnyű meghozni ez a döntést. Számomra mindig is a Barcelona lesz a világ legjobb csapata, oly sokat köszönhetek neki. Ez a klub a legjobbat érdemli, és én a közeljövőben ezt nem tudom megadni. A csúcson akartam búcsúzni, trófeákat nyerve, miközben érzem, hogy még hasznos vagyok”

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
„Ez az utolsó szezonom a Barcelonánál. Sokat gondolkodtam, de úgy érzem, ez a megfelelő idő az új kihíváshoz. Nem volt könnyű meghozni ez a döntést. Számomra mindig is a Barcelona lesz a világ legjobb csapata, oly sokat köszönhetek neki. Ez a klub a legjobbat érdemli, és én a közeljövőben ezt nem tudom megadni. A csúcson akartam búcsúzni, trófeákat nyerve, miközben érzem, hogy még hasznos vagyok”
lesz majd mit mesélni róla az unokáknak. hálás vagyok hogy láthattam, felejthetetlen élmény volt minden megmozdulása. sok sikert neki kínában.
lesz majd mit mesélni róla az unokáknak. hálás vagyok hogy láthattam, felejthetetlen élmény volt minden megmozdulása. sok sikert neki kínában.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára visca el barca 2018.04.27. 14:25:42-kor.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Sajnos nem beszélek spanyolul, vagy katalánul, de a reakciókból és a könnyekből sejtem, hogy mit is mond Don Andres....
Örökké bánni fogom, hogy sosem láttam élőben játszani.
Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap... Már akkor a kedvencem volt, amikor a világ kb. azt sem tudta ki Andres Iniesta! Sokan még ma sem értékelik igazán.
Soha nem láttam (és valószínűleg nem is fogok) hozzá hasonló labdarúgót!
Soha nem láttam (és valószínűleg nem is fogok) hozzá hasonló labdarúgót!
Ha holnap azt mondja, marad - akkor marad.
Ha nem - akkor nem marad.
Ha nem - akkor nem marad.
Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Én tulajdonképpen már azelőtt visszavonultam, hogy elkezdtem volna focizni.Cestus írta:Biztos vagyok benne, hogy megkapod, majd ha te is visszavonulsz.brazilfan írta:Olyan ünneplést szeretnék, mint amilyen ez volt:
Biztos vagyok benne, hogy megkapod, majd ha te is visszavonulsz.brazilfan írta:Olyan ünneplést szeretnék, mint amilyen ez volt:

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Olyan ünneplést szeretnék, mint amilyen ez volt:
https://31.media.tumblr.com/c83c8426714 ... o1_500.gif" target="_blank
http://stmedia.bolsamania.com/web/img/i ... asxavi.jpg" target="_blank
https://31.media.tumblr.com/c83c8426714 ... o1_500.gif" target="_blank
http://stmedia.bolsamania.com/web/img/i ... asxavi.jpg" target="_blank
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Majd nyom egy ilyet.MQuCsabi írta:Nem valószínű, hogy holnap odaül és azt mondja: Maradok . Ugye?
(Vagy azt, hogy van ilyen...)