recrea írta: ↑2021.09.01. 08:42:35
Nem tudom, h egyesek mit nyavalyognak….értem én, h 2014-ben letettek Barca szurkolók, de szerintem elég világos, hogy csőd közelben van a klub, kit vártok igazolásnak? Miért nem ezt meg ezt vettük kölcsön?
Nincs pénz sem igazolásokra, sem pedig fizetésekre, főleg nem a klub döntünk arról, h kit vesz meg vagy kit vesz kölcsön. De mondom: a maradékot.
Nem tudom kikre gondoltál, én személy szerint 2000 óta vagyok Barca drukker. Azért írtam Isakot mert ha kölcsön tudtuk volna venni, ő egy fiatal, ígéretes csatár, akiről kiderülhetett volna mennyire illik ide, mivel csak kölcsön lett volna első körben, később lehett volna akár végleg, mivel Haalandokat nem fogunk mostnában úgyse bezsákolni. Illetve Martialt említettem mert ő Ronaldo érkezésével valószínűleg létszámfeletti lesz, ezért talán lett volna esély szintén kölcsönbe. És ő tud a szélen is játszani.
Fizetése mindegyiknek kevesebb mint Griezmanné volt. Nyilván ha nem tehettük meg akkor oké, és tényleg csak de Jong volt elérhető, de mondjuk minek kellett az utolsó fél óráig várni és kapkodni?
De Jong egy jó cserecsatár lehet itt, de középen bevethető, ahol Agüero, meg Braithwaite is leginkább ott hasznos. Depay is szeret középre húzódni. Ki lesz a szélen amíg Dembi és Fati nincs? Taktikát váltunk? Koeman nem tudom hajlandó e.
Összeségében nekem ez a bajom, a kapkodás meg logikátlan döntések amik nem feltétlen pénzen múlnak. De majd kiderül. Legyen jó szezonunk, elvárások nem magasak, könnyebb megfelelni nekik.