sansz írta: ↑2024.05.27. 00:06:48
bence0330 írta: ↑2024.05.26. 00:28:21
Egy pontban nem értek egyet: rengeteg Al Sadd meccst néztem meg az első pletykák és a kinevezése közt, szerencsére sok fent volt youtube-on teljes egészében, de még élőben is néztem néha. Pazar volt, amit játszottak. De tényleg, élmény volt nézni.
Na, de én nem is azt vitatom, hogy a katari csapat nem játszott szépen Xavi alatt, csak arra reagáltam, hogy kicsit magas lovon ülünk, mikor azt mondjuk, hogy Xavi tanította meg őket focizni. Néztem most Xavi edzősködése előtti összefoglalót és a csapat akkor is tök szépen játszott. Sőt, úgy általában szerintem általában az arab csapatok, a válogatottak is elég szép, technikás focit tolnak, ha nem is túl eredményesek. Az egy másik dolog, hogy Xavi stílusa is pont passzolt ide, de előtte és utána is ugyanazt játszották. Ezzel nem veszem el Xavi érdemeit, csak azt mondom, hogy nem igaz, hogy ő tanította meg focizni a katariakat.
Mint ahogy létezett a világon agresszív támadójáték, pozíciós játék, szép, támadó foci még Guardiola előtt, sőt, Cruyff előtt is.
És ha már Katar és Xavi kapcsolata, szerintem ez pont egy komoly probléma volt, hogy a Barca előtt csupán egy lagymatag katari csapatban volt edző, ahol a csapat amúgyis a hozzá passzoló stílushoz voltak hozzászokva.
Ha mondjuk Németországban egy középcsapatnál kötött volna ki, akkor lett volna esélye tanulni, nem kidobni azt a dolgot, amit ő Barca-DNS-nek emleget, hanem kiegészíteni azt. De mindegy, ez a hajó elment. Én most is úgy gondolom, hogy egy jó időre nem leszek kíváncsi a következő csapatára sem, de kívánom, hogy tényleg olyan pályára álljon, ahol tanulhat még.
Jogos, beismerem, hogy egy megveszekedett meccsüket nem láttam előtte.

De azért az akkor is nagyon-nagyon vagány volt. Nem tudom elképzelni, hogy ennyire tudatosan és látványosan focizott volna az előtte lévő érában a csapat, persze vakon nem is tudom kijelenteni, hogy nem.
A többivel egyetértek, igen, korán volt, de mi hívtuk, ez benne volt a pakliban. Engem nem is zavart volna, mert szerintem az első évében megmutatta, hogy van tehetsége, amiből lehet építkezni. Én benne voltam, hogy 1-2 év alatt érje utol magát, hisz nem ő akart jönni, többször elmondta, hogy később szeretne. Az a gond, hogy több téren keretmendzsmentben, ideigileg inkább visszafejlődött, mint előre. Játékban, de főleg az elképzelései átadásának sikerességében meg drasztikusan visszaesett egy javuló minőségű kerettel. Szóval... nem jött be. De nem lesz bukott edző a szememben semmiképp. Csak valaki, aki lelkes volt, volt épp benne szakmai felkészültség is, de nem volt elég ide, és az utolsó fél-1 évére nagyon elszállt már fejben, sajnos.
Igen, jó lenne, ha egy német-angol klubba ment volna, ahol tempós csapatok ellen is megtanult volna meccselni, ez látványosan hiányzott nála. Spanyolhonban elvolt 1-2 hullámvölgyet leszámítva. Érdekes is ez a CFC pletyka emiatt, ott is van nyomás, de az elmúlt két év után kb csak felfelé vezetne az út. Azért ennél kisebb csapatba is mehetne először.
brazilfan írta: ↑2024.05.27. 00:24:42
Ott is vannak olyan szurkolók, akik a 21. századra mutogatnak? Vagy ott mindenki tudja, hogy mivel jár Bilbao-drukkernek lenni?
Ott azzal jár, hogy a történelmed, vagy inkább hazafiasságod, szokásaid tiszteletével egy középcsapat maradsz. Teljesen más világ szerintem, minél lejjebb vagyunk, annál inkább. Egy magyar falu focicsapata lehet hogy ugyanabból az utcából származik. Alighanem jól megvannak, arányaiban a szurkolóik is megvannak, mint a 14-en. De nem is törtnek komolyabb babérokra, vagy legalábbis realisztikusan nem.
Amúgy passz, ott valóban nagyon erősek ezek a nacionalista kötelékek, ami természetszerűleg szimpátiát keltenek az emberben. De nem jobb (meg nem is rosszabb) érték, mint befogadni más kultúrákat, máshonnan érkező játékosokat. Nekik ez fontos. Nem mondom, hogy fontosabb, mint BL-t nyerni, de arra nincs is racionálisan esélyük a régió, a város, a klub méreteiből fakadóan.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy