Az első perctől kezdve jó úton jár. Jobb úton jár, mint bárki Lucho óta.
Besült 6 meccsen keresztül? Voltak közte BL meccsek is, ahol nem sült be
Az, hogy ez az út nem egyenletesen emelkedő, azaz nem linearisan javuló, az teljesen természetes velejárója egy csapat fejlődésének.
Játékfelfogás és a játékhoz való hozzáállás tekintetében semmi hasonlóságot nem vélek felfedezni a korábbi időszakok stílusával, játékával.
Mindez teljesen független attól, hogy milyen játékoskeret áll a rendelkezésére. Megfelelően adaptálja a keret nyújtotta lehetőségeket a játékhoz. Bátor, nem kerüli a kockázatokat, miközben átgondolt tudatosság, megfelelő következetesség van mindezek mögött. Mérlegelve van a valamit valamiért szemlélet. Nyilván ennek sikeressége a pályán már azon is múlik, hogy a srácok ezt mennyire képesek végrehajtani.
Olyan változást hozott, ami életet lehelt a játékba miközben a szervezettség is javult.
Impulzív, intenzív, gyors, határozott, gólratörő játék. A közelmúlt focijához képest hatalmas a változás.
Sokminden változott egyszerre egy nagyon fiatal és tapasztalatlan játékosokból álló csapatnál.
Egyértelműen és határozottan észlelhető az edző szándéka a csapaton. Karaktert, fazont adott a csapatnak olyan stílusjegyekkel, amelyek a klub hagyományainak is teljesen megfelelnek.
Előremutató, progresszív a projekt amire megfelelő a srácok reakciója, fogékonyak voltak a változáshoz.