2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Rövid távon elsülhet jól, de valójában tragikusak a spanyol bírók és változtatás nélkül csak rosszabb lesz. A szurkolók általában csak a saját csapatuk ellen rossz játékvezetésre emlékeznek, de valójában a Real és a többi csapatnál is történtek folyamatosan a hajmeresztő dolgok.bence0330 írta: ↑2025.02.21. 18:00:37Nem tudom, hogy Flick őszinte-e, vagy csak illedelmes ÉS mellette nagyon taktikus, de megint úgy szólalt meg, ami nekünk csak jó lehet. Amíg a Madrid támadja a bírókat (ráadásul még jogtalanul is), Flick szó szerint kimondja, hogy meg kell őket védeni. Ez még elsülhet jól.
Nen fekete, habfehér
Férfi, mint Carlo, aki szerint szégyen, ha valaki a bírókról beszél, amikor meg már csak kicsit ítélnek felétek, és mondjuk csak egy 100% kiállítást úsztok már meg, akkor mindennek elhordja őket. Ilyesmire gondolsz? Na ennél sokkal árnyaltabb és konzekvensebb volt Flick végig.
Sehogysem hiteles, hogy amikor nem megy a szekér akkor cinkeli őket, aztán amikor 3 kör alatt felzárkózunk úgy, hogy az üldözötteknél látták folyamatosan a bírói munka kárát egyből jön a nyallerkodás. Inkább lenne csendben mindkét esetben mint egy férfi.bence0330 írta: ↑2025.02.22. 18:40:01Szerintem lehet őszinte a következő módokon:
1: Változhat az ember véleménye, gyakori jelenség
2: Azért akkor sem szidta a bírókat, csak 1-1 döntésnél megemlítette, akkor sem épp habzó szájjal, szóval még az sem igazán ellentmondásos a mostaniakkal, vagyis csak részben
3: Itt nem csak 1-2 rossz ítéletről volt szó, hanem egy komoly támadásról a részetekről. Más, ha azt véleményezi, hogy ettől kell megvédeni a bírókat.
Szerintem lehet őszinte a következő módokon:
Pardon? Szeretnél mondani valamit?
Őszintének biztos nem őszinte, mert decemberben és januárban, amikor nekünk nem jöttek az eredmények, szidta őket. Szóval inkább simulékony. Kérdés, hogy a sporik átlátnak-e a szitán.bence0330 írta: ↑2025.02.21. 18:00:37Nem tudom, hogy Flick őszinte-e, vagy csak illedelmes ÉS mellette nagyon taktikus, de megint úgy szólalt meg, ami nekünk csak jó lehet. Amíg a Madrid támadja a bírókat (ráadásul még jogtalanul is), Flick szó szerint kimondja, hogy meg kell őket védeni. Ez még elsülhet jól. Nem mondom, hogy nekünk fognak fújni, csak hogy 1-1 esetnél lehet, hogy tudat alatt néha afelé billen a döntés, akik kiállnak mellettük.
Yamal meg erre csak ráerősített. Részemről maradjon ez a narratíva, akármi is a valóság, ez legrosszabb esetben is szerintem kijelenthető, hogy nem okoz problémákat.
Biztos, hogy azt is kapott hozzá.Peter írta: ↑2025.02.21. 19:41:35Étrendet is mellé lehet csatolni....FcBarcelona1 írta: ↑2025.02.21. 18:23:15Ilyet sem olvastam még. Olmo genetikai vizsgálatokon esett át, hogy megfelelő edzésmunkát tudjanak felállítani neki, ahogy Pedrinek is tették.![]()
Étrendet is mellé lehet csatolni....FcBarcelona1 írta: ↑2025.02.21. 18:23:15Ilyet sem olvastam még. Olmo genetikai vizsgálatokon esett át, hogy megfelelő edzésmunkát tudjanak felállítani neki, ahogy Pedrinek is tették.
Amit leírtál, teljes és kerek.
Kicsit másképp gondolok az idényre. Én (lehet kissé türelmetlennek hat) szeretném már idén is legalább egy kupával zárni az idei szezont. Nálam magasan az 1. számú a BL, utána a bajnokság és a spanyol-kupa.Chino írta: ↑2025.02.20. 13:15:20Flicknél megvan és olyan magasra emelte a csapatot játékban és eddig eredményekben amit az utóbbi három edzőnk nem tudott. Persze nyugtával a napot, de ha mást nem is nyerünk idén, de nagyjából így fog kinézni a csapat a szezon végéig, elégedett leszek. Mert látom, hogy van végre egy olyan alap, amivel már a közeljövőben is nagy eredményeket érhetünk el.
Egyetértek, mindenképp fontos úgy gondolni Flickre, nem egy egyszemélyes mágus, hanem mint a csapata (stábja) vezére. Ő adja az arculatot, mondja meg az irányelveket, a stáb meg kivitelezi azt. Kiemelendő az erőnlét edző is, aki megadja azt a fizikai hátteret, amit a taktika megkívánChino írta: ↑2025.02.20. 13:15:20Ugyanakkor csak Flickről beszélünk, de én azért a szakmai stábot is kiemelném, mert nekik is biztosan hatalmas szerepük van. Sorgot és a munkásságát nem nagyon ismerem, de az biztos, hogy szükség van egy jó másodedzőre is és eddig úgy tűnik ő is nagyon sokat ad a csapathoz. Emlékezzünk csak a Henk ten Cate-Rijkaard páros működésére. Vagy éppen amikor kaptunk egy Jordi Rourát. Illetve a fizioterapeuta sem végezhet rossz munkát. De úgy en bloc az egész stáb jól működhet
Xavinak a tesóka nem hiszem, hogy akkora segítség lett volna
Na ezt sajnálom igazán. Koeman utolsó/Xavi első két hónapja óta biztos, hogy ez a keret a legszűkebb, és előtte sem tudom, meddig kell visszamenni, hogy ilyet találjunk. Nagyon-nagyon sokat, az elé, amióta én focit nézek, szóval nem tudom. Nem mondom, hogy ha mondjuk kiesünk most a BL-ből, akkor pusztán emiatt lenne, mert az mindenképp full lutri (de semmiképp sem sehít a dolgon), de a bajnokság szerintem kb zsebben lenne egy Felix-Cancelo-Gündogan pakkal elsőszámú rotációként, Gündogan inkább a kezdőben 10-es poszton, a kb bevethetetlen Olmo helyett. A legjobb edzőnek adtuk a leggyengébb keretet. Nagy ász, ahogy mondogatja, hogy tökéletesen elégedett a kerettel, és nyilván így is áll hozzá, ami nagyon dicsérendő, de mindenki tudja, hogy mi a helyzet valójában.FcBarcelona1 írta: ↑2025.02.20. 18:07:16Sok játékos távozott a rotációból, akiket most megnéznék Flick alatt.
Legyek én a negatív, de én óriási különbséget látok a tavalyi (tavalyelőtti) játék és a mostani között.
. Persze, ne viccelj, nem gond, a jobb szó tényleg félreérthető, csak ugye a szövegkörnyezet miatt értelmezhető, de önmagában valóban azt jelentené, amit írtál.ElBartimaeus írta: ↑2025.02.20. 14:16:47Áhh, bocsánat, akkor félreértettem azt a részt, amikor írtad, hogy nálad jobb, mint a két csúcs csapatunk mostanában. Visszaolvasva, valóban jelentheti azt, hogy csak látványra. Én nem így vagyok vele, de teljesen elfogadom, hogy neked jobban tetszik ez a fajta játék. Nekem személy szerint nagyon hiányoznak a ziccerben, váratlan utolsó passzok, hogy 95%-os helyzetből legyen kihagyhatatlan, vagy a lapos két ütemmel előre gondolkodó kiugratások (amiket főleg Xavi tudott nagyon jól), igaz ezek kezdenek fel-fel éledezni Pedri, Yamal, illetve néha Casadó által.
- Bocs, még egy apróság: a kereten a legkevesebb változás a mostani nyári átigazolási szezonban történt változás, amennyire nekem rémlik, ha csak abból indulunk ki, hogy ki, milyen összeszokottságú csapatot irányít. Persze, az szintén másik súlycsoport, hogy kvázi mindenkivel 0-ról kell kezdeni a saját elképzelésed beépítését. Csak nem mindegy, hogy épp lecserélsz 5+ embert minden évben, vagy amúgy 1 igazán értékelhető megy el, a többi meg már itt játszott és jobb minőséget is képviselnek?
- Ezekhez még annyit: az elérhető játékosok minden szempontból magasabb minőséget képviselnek most, mint tavaly, egyedül kapus poszton nem. Keretben volt tavaly Gavi is, Pedri is, De Jong is, Baldé is, Yamal is, mégse tudtak stabilan játszani. De volt több ízben, hogy épp a támadó szekció esett ki. Koundé azért került jobbosra, mert kellett egy kényszermegoldás Baldé kiesésével, ahova szó szerint 0 valódi balbekkünk volt nélküle. Koundé meg világklasszis lett azon a poszton, holott nem úgy kezdte azért.
- Gündogant fentebb írtam Bencének, nekem teljesen a vakok között félszemű a király érzete volt és van is. Raphinha meg kikerült balra és küzdött pár meccsen, utána futószalagon hozta a gólpasszokat, majd elkezdett hasznosabban játszani, miután beleszokott a szerepkörébe. Az túlzás, hogy végig szenvedett ott és hirtelen Flick oldotta meg ezt is.
- Én sem fürdetni akarom Xavit a végtelenségig, teljesen elodázni, hogy mennyire tökéletes volt minden, amikor nem, csak perspektívát akarok hozni, nem lett minden aranyból, nem volt minden penészből korábban, voltak körülmények, amik megváltoztak és egyelőre van egy látszatra jobban játszó csapatunk, ami kb ugyanannyi pontot hozott el a bajnokságban és ígéretesnek tűnik a többi kupamenetelése is.
Így igaz, már önmagában csak az "egyelőre" miatt (is) létfontosság volt a váltás....ElBartimaeus írta: ↑2025.02.20. 14:16:47Ez az igazán fontos része, szerintem is így van, egyelőre remek munkát végez Flick,
Áhh, bocsánat, akkor félreértettem azt a részt, amikor írtad, hogy nálad jobb, mint a két csúcs csapatunk mostanában. Visszaolvasva, valóban jelentheti azt, hogy csak látványra. Én nem így vagyok vele, de teljesen elfogadom, hogy neked jobban tetszik ez a fajta játék. Nekem személy szerint nagyon hiányoznak a ziccerben, váratlan utolsó passzok, hogy 95%-os helyzetből legyen kihagyhatatlan, vagy a lapos két ütemmel előre gondolkodó kiugratások (amiket főleg Xavi tudott nagyon jól), igaz ezek kezdenek fel-fel éledezni Pedri, Yamal, illetve néha Casadó által.bence0330 írta: ↑2025.02.20. 12:31:46Bocs, én vagyok a másik fórumtárs, és NEM ezt írtam.Nem vagyunk a legjobb csapat a 20 évből, ez lehetetlen is ezzel az állománnyal. Azt állítottam, hogy a leglátványosabban focizó csapat vagyunk, nekem nagyobb élmény a legtöbb meccsünk most, mint akár a Pep, akár a 15-6 környéki, és azt is kiemeltem, hogy pláne a kerethez képest. Látványosabb, dinamikusabb. Ezt tartom is, persze ez egy totál szubjektív téma, valakinek ez tetszik jobban, valakinek amaz, mindegyik ádáz csapat volt nagy gólkülönbségű győzelmekkel, vitázni nem nagyon érdemes, bármelyiket jelölöd meg kedvencnek. Nekem ez a kedvenc eddig, de ebben benne lehet az, hogy a keretünk most bőven a leggyengébb a sikerkorszakainkhoz képest.
Mennyit kéne a keretnek együtt lennie? Flicknél elég volt pár hét, és nem is akarja lecserélni a fél kezdőjét mert neki nem jó. Tavasszal még nem volt eleget együtt a keret 2 év alatt, nyár végére meg hirtelen igen? A középpályára is új alapkezdő jött a B-ből (akit Xavi saját döntésből nem hozott fel). Azonnal minden klappolt. A védelmünk életében először játszott kb ebben a felállásban, azonnal klappolt. A támadósorban nem történt sok változás, de mindjárt az is klappolt, tavasszal meg nem.
Xavinak nem volt kezdője??? Olyan kezdője volt pl. a hátsó sorban, amivel bajnokságot lehetett nyerni, Flicknek Xavi cseréi jutottak kezdőnek. Ezen túl kb ugyanaz volt a kezdője, csak mélyebb volt a cserepadja. 2,5 év, de oké, nyomjunk egy restartot a 22-es bevásárlásnál, akkor két év mire nem elég? Főleg, ha igazából lefelé ívelő a játék és az eredmények is.
Mindenki elismeri azt, amit Xavi csinált itt szerintem. De Flick egyszerűen más szint, nem véletlen, hogy alig volt vezetőedző, és még így is van BL címe. A csapatunk meg pláne más szint. És utóbbi nem azért, mert Xavi rossz lett volna, hanem egy ígéretes, ügyes edző volt, egy bizonyos plafonnal (egyelőre?), és ugyanúgy, mint a világon mindenhol máshol, egyszer csak elfáradt a kapcsolat is. Ez még az edző minőségét sem annyira jelzi, ugyanúgy megvan ez még a legjobbaknál is, lásd Klopp, Pep.
Ez az igazán fontos része, szerintem is így van, egyelőre remek munkát végez Flick, sok félelmemre rácáfolt eddig a csapat, remélem tudja is tartani ezt. Majd kiderül, hogyan muzsikálunk a szezon fontosabb szakaszában, utána lehet majd érdemben értékelni a szezont.Chino írta: ↑2025.02.20. 13:15:20
Én nem akarom bántani és egyáltalán nem tartom bukott edzőnek, sőt idővel nagyon komoly edző is lehet, csak kell neki még tapasztalat bőven. Ez Flicknél megvan és olyan magasra emelte a csapatot játékban és eddig eredményekben amit az utóbbi három edzőnk nem tudott. Persze nyugtával a napot, de ha mást nem is nyerünk idén, de nagyjából így fog kinézni a csapat a szezon végéig, elégedett leszek. Mert látom, hogy van végre egy olyan alap, amivel már a közeljövőben is nagy eredményeket érhetünk el.
Ugyanakkor csak Flickről beszélünk, de én azért a szakmai stábot is kiemelném, mert nekik is biztosan hatalmas szerepük van. Sorgot és a munkásságát nem nagyon ismerem, de az biztos, hogy szükség van egy jó másodedzőre is és eddig úgy tűnik ő is nagyon sokat ad a csapathoz. Emlékezzünk csak a Henk ten Cate-Rijkaard páros működésére. Vagy éppen amikor kaptunk egy Jordi Rourát. Illetve a fizioterapeuta sem végezhet rossz munkát. De úgy en bloc az egész stáb jól működhet
Xavinak a tesóka nem hiszem, hogy akkora segítség lett volna
Ezekhez még annyit: az elérhető játékosok minden szempontból magasabb minőséget képviselnek most, mint tavaly, egyedül kapus poszton nem. Keretben volt tavaly Gavi is, Pedri is, De Jong is, Baldé is, Yamal is, mégse tudtak stabilan játszani. De volt több ízben, hogy épp a támadó szekció esett ki. Koundé azért került jobbosra, mert kellett egy kényszermegoldás Baldé kiesésével, ahova szó szerint 0 valódi balbekkünk volt nélküle. Koundé meg világklasszis lett azon a poszton, holott nem úgy kezdte azért.Chino írta: ↑2025.02.20. 13:15:20
1. Azért a játékosállománnyal és hogy Flicknek erősebb a kerete enyhén fogalmazva is túlzás. Xavinak volt egy kezdő szintű szélső védője, aki bármelyik szélen magas szintet hozott Cancelo személyében. Volt egy Gündoogan, aki a csapaton belül a szezon legjobbja volt és szinte az összes meccset végigjátszotta kezdőként. Egy jolly joker Felix, aki jelenleg úgy kellene mint egy falat kenyér. Christensen az idei Inigo teljesítményét nyújtotta belső védőként, vkp-n pedig annyira volt kényszermegoldás, mint most Koundé a jobboson. Volt Lewy helyére is egy Roque+Guiu, akikre kíváncsi lennék Flick alatt, ha a többi játékosból indulok ki.
Azokat a játékosokat akik mindkettejük rendelkezésére állnak/álltak pedig össze sem lehet hasonlítani. Raphinha szinte aranylabdás teljesítményt hoz.
2. Ter Stegennek jutott 5 meccs, azóta a leggyengébb csapatrészünkké vált az a poszt. Raphinhát Xavi kitette a bal szélre, ahol végig szenvedett, nem igazán így született a jelenlegi pozíciója.
Már előre leírom, hogy nekem semmi bajom Xavival, egy padlón lévő Barcát húzott fel, szinte mindennemű tapasztalat nélkül, sok dologért elismerést érdemel. De ettől függetlenül nem hasonlítható össze Flickkel.ElBartimaeus írta: ↑2025.02.20. 11:54:06
[Olvashatóság miatt törlöm innen az előzményeket, így is elég wall of text jellege van.]
1. - Én ezt akkor is, most is mondtam, hogy konzisztens idő kellett volna a keretnek együtt játszani, ami nem történt meg. Lévén - ne haragudj - erre nem mondtál semmit, csak az eredményeit hoztad fel, mint ellenérv, nem tudok, mit kezdeni a dologgal, hacsak nem azt állítod, hogy a keret inkonzisztenciája nem okoz játékbeli folytonossági hibákat. Főleg akkor, hogyha az egész középpálya cserélődik meccsről meccsre, kényszermegoldásokkal. Raphinha támadóközéppályán, Sergi Robi kezdetése, Gündogan visszavontabb szerepköre, Chris vkp-n játszatása, stb. A tavaszi szakaszban a mostani egyértelmű kezdő középpályánkból néha Pedri volt elérhető. Ha ez nem okozhat szerinted minőségbeli romlást, szintén nem tudok veled egyetérteni. Az, hogy mennyire esett szét a játék és a csapat, kezdem úgy érezni, hogy egy mantrázás lett itt, a tavaszunk az elérhető játékosok folyamatos változásának ellenére lehozta az elmúlt évek egyik legdominánsabb játékát a Napoli ellen, utána az Atma ellen, megvertünk egy PSG-t idegenben (egy bl negyeddöntőben, ahova egyelőre nem jutottunk el), gurítottunk 4-et egy akkor jó Valenciának, de volt egy szoros meccsünk a Real ellen, ahol kikaptunk idegenben 3-2-re, aztán egy gironai fiaskó. Az utána következő meccsek nem relevánsak, mert gyakorlatilag tét nélküliek voltak. Ha a tavaszt nézzük, a Xavi éra legjobb 10 meccséből legalább 2 ott volt, ez minden, csak nem szétesés. Még egyszer írom, messze nem a legjobb elérhető játékosokkal, messze nem annyira konzisztensen elérhető kerettel, mint most. (Ez lehet az edzői stáb hibája, természetesen.)
1/a - A sérültek és hogy mennyire jól oldotta meg Flick. Te is leírod, hogy Flicknek cseréje nem volt. Xavinak kezdője nem volt és számtalan kényszermegoldást kellett beépítenie (fentebb leírtam párat, de pl Rapha bal szélre kitétele is így született). Ez a kettő egy teljesen más fajsúlyú feladat.
2. - A keret ugyanaz, az elérhető játékosok nem: a mostani top kezdő 11-ünkből egy egész csapatrész (+Yamal) nem volt elérhető. De a legfontosabb, hogy egy másik fórumtárs írta, hogy az elmúlt 20 év legjobb Barcája. Én pontosan ezt kérdőjeleztem meg és pontosan az ilyen túlmagasztalásokkal van bajom. Ugyanarról beszélünk
3. - Egyetértek, a foci folyamatosan változik, többnyire fejlődik, nem lehet direktbe összehasonlítani korábbi rendszereket, csapatokat a mostanival. Ezt is gondolom, javarészt Pepről, hogy az utóbbi 10-15 évben egy elég nagy reform következett be a csapatok taktikai repertoárjában. Igaz, a csávónak elfogyott a rendszere idénre, vagy kiismerték, de elvitathatatlan, hogy a mostani top csapatok 80-90%-a épít az ő filozófiájára, a maradék csapatok nagyja pedig ezt megcélozva próbálnak ellenszert kitalálni. (Aztán ott van Ancelotti...) Inkább az a csoda, hogy eddig nem omlott szét a játéka, őszintén. Nem tudok még egy hozzá hasonlóan erős inspirációt hozó edzőről. Lehet volt, de nem tudok róla
3/a - Igenis nyertünk rangadókat, pontosan azokra húzta fel a csapatot stabilabban Xavi is, szintén egy érvet felsorakoztatva amellett, hogy érdemes vele még számolni. Az itt töltött ideje alatt egyre tovább jutottunk a bl-ben is, vert ő Madridot is hasonló stílusban, mint Flick. Várjuk ki a végét, meddig jutunk Flickkel és mennyire lesz konzisztens a komolyabb meccseken. Egyelőre jól áll a szénánk, egy Monaco elleni meccs rémlik, aminél nagyon el voltunk veszve komolyabb meccsen, a Bayern ellen meg összetehettük a kezünket, hogy nem kaptunk 3-t 20 perc alatt. Ha így nézzük, már nem is annyira hatalmas az előrelépés a rangadók tekintetében sem. És még mielőtt valaki jönne a szokásos következő érvekkel, hogy de legalább jobb leülni meccset nézni, meg több gólt lövünk, meg látványosabb a játék, stb stb, nem erről beszélek, hanem arról, hogy minden is fel van fújva hatalmas sikernek és előrelépésnek, amikor ezek objektívan még nem bizonyítottak, vagy kontextus nélkül vannak kezelve. (Pl a látványosabb játék is az elmúlt meccseken szinte kivétel nélkül Pedri volt, aki tavaly alig tudott játszani.)
[Olvashatóság miatt törlöm innen az előzményeket, így is elég wall of text jellege van.]Sonoma írta: ↑2025.02.18. 17:30:55
Megint mosdatod Xavit, Flicket meg lehúzod ahol tudod. Komolyan miért nem lehet elfogadni, jött egy sokkal jobb edző (végre!), aki nem a labdarúgó múltja miatt vagy a klubhoz kötődése miatt került az edzői székbe, hanem a tudása miatt.
(1)A tavalyi csapat szétesőben volt Xavi keze alatt, amit szinte biztos nem tudott volna orvosolni. A végére látszott a csapat játékán, hogy nincs elképzelése az edzőnek mit is játsszunk, a két taktikai elem a (meddő) labdatartás, meg a pozíciós játék erőltetése volt mindenféle elképzelés nélkül.
A sérültekre is reagálnék. Idén is voltak sérültek, szeptemberben végén már szinte nem tudtunk leültetni a kispadra középpályást. A védelemnek nem volt (és most sincs) cseréje, mert sérültek. Ennek ellenére Flicknek ezt is sikerült megoldania, versenyben tartani a csapatát.
Xavi a gondokat (meg az ő hibáit) azzal akarta orvosolni, hogy megint lecserélte volna a fél csapatot, mert alkalmatlannak találta őket az ő játékrendszerébe. Ez újabb 100-200m került volna. Laporta sem hülye, látta, hogy az előző évadokban elköltött +200m kidobott pénz lett volna, plusz semmi garancia rá, hogy a következő igazolások újabb súlyos milliókért eredményeket hoznak. És azt is látta nincs pénz a fél keret megújítására (kiderült még egy Olmo igazolásnál is rezeg a léc!).
A legkézenfekvőbbet húzta meg, hozott egy olyan edzőt, aki már bizonyított és képes ebből a keretből is eredményeket kihozni.
Ezzel nem Xavit akarom a földbe döngölni, mert a klub legsötétebb korszakában vette át a csapatot és tartotta víz felett, de lássuk be ennyi volt benne nem több. Ehhez a szinthez és játékoskerethez ő már kevés volt.
(2) Igen is megérdemli a felmagasztalást Flick, mert óriási a különbség amit Xavi hoz képest kihozni szinte ugyanabból a keretből. Plusz a legnagyobb érdeme, hogy újra feltett minket a nemzetközi labdarúgás elitjébe. Kis túlzással évekig rajtunk röhögött a világ mekkora lúzer csapat lettünk, még egy EL-ben sem bírunk egy elődöntőig jutni.
Hogy nem vagyunk a 08/09-es csapat szintjén? Egy az akkori futballt meghatározó csapattal nincs egy szinten? Érdekes ugyanezt a csapatot tavaly még lehúztad, hogy nem minőségi játékosok miatt nem tud Xavi eredményeket elérni. Most meg a prime Messi fémjelezte csapathoz hasonlítod? Ezek szerint óriásit fejlődtek a játékosok Flick keze alatt.
(3) Felesleges összehasonlítani egy 16 évvel ezelőtti csúcs Barcát egy mostanival, mert ahogy írtad modernebb (folyamatosan fejlődő és gyorsuló) környezetben ez nem reális. Ahogy a 1998-2000-es csúcs Madridot megverte volna a 08/09-es Barca, ugyanezeket valószínűleg megverné a mostani csapatunk. Valószínűleg nem lesz olyan korszakos csapat mint anno Messiék, de én már annak is tudok örülni, hogy nem kapunk ki a rangadókon, és olyan top csapatokat győztünk le, akik ellen egy fél évvel ezelőtt még egy fabatkát se tettünk volna fel a győzelmünkért.
Guardiolát meg ne hozzuk fel példának a mostani csapatjátékunkhoz, mert az ő játékrendszere most kezd összeomlani. Ez a pozíciós játék+ az intenzív presszingje ellen egyre többen megtalálják az ellenszert. Személyes véleményem, hogy semmi pluszt (látványt, kreativitást) nem hozott/adott az ő Citys játékrendszere a futballnak, inkább sterilizálta, gépiessé tette a játékot. Az ő elgondolása egy zsákutcába vezet. Nem ez a labdarúgás jövője.
Megint mosdatod Xavit, Flicket meg lehúzod ahol tudod. Komolyan miért nem lehet elfogadni, jött egy sokkal jobb edző (végre!), aki nem a labdarúgó múltja miatt vagy a klubhoz kötődése miatt került az edzői székbe, hanem a tudása miatt.ElBartimaeus írta: ↑2025.02.11. 14:51:40
(1)Tudom, hogy nem népszerű vélemény, de a tavalyi Barca legnagyobb akadálya az összeállásra a folyamatos sérülések hulláma volt. Félszezonnál talán kétszer tudott összeállni ugyanaz a kezdő. Azt elfogadom, hogy ez lehet az edzői stáb hibája is, meg balszerencse is (avagy most szerencse, hogy ritkábbak), pl Gündogan sem volt egy elnyűhetetlen játékos máshol, itt meg minden elkerülte.
(2)Nem elvitatni akarom a mostani edző érdemeit, csak ezt az egekbe magasztaljuk minden megnyilvánulását érzem fölösleges túlzásnak. Játékban az elmúlt 20 év legjobbját hozzuk? Vagy dolog, de játék képében, játék fluiditásában, kreativitásban, stabilitásban és összességében a játékosok minőségében messze nem vagyunk ott, ahol pl a 08/09-es szezonban hoztunk. Vagy amit az ott elkövetkező években vagy 5 szezonon keresztül hoztunk.
(3)Ez a mostani egy másik Barca, több munkalóval egy sokkal modernebb foickörnyezetben (Pep igenis az egész európai futballt komoly szinttel emelte meg direkt és indirekt is), amiben jól teljesítünk jelenleg és bőven van fejlődési lehetőség, de csapatszinten messze el vagyunk maradva mind kispasszok, mind váratlan ütempasszok, mind totális kontroll terén (utóbbiban nagyon sokat léptünk előre amióta Pedri és Gavi is játszik stabilabban).