Subinho írta:Mindenki Thiagozik, hogy milyen jó lenne nekünk a kp-ra, meg hogy olcsón meg lehet venni. Komolyan, nem tűnt fel senkinek hogy nem játszunk már 3 középső kp-val? Hova jönne? Rakitic helyére és Busi védekezne egyedül? Másrészről többet sérült mint egészséges. Ezen kívül nem voltam elájulva tőle amikor a BM-ben láttam játszani. Az meg, hogy elment 18-ért visszavesszük "olcsón" 50-ért... Kb. lenne egy Dembelé 2.0 Jó játékos, de nem játszatjuk, mert ebben a rendszerben nem nagyon tudjuk hol...
Mindenkinek feltűnt, hogy a hátrahagyott szezonban nem játszottunk 3 középső középpályással, de ennek nagyrészt az volt az oka, hogy ehhez volt alapanyag. Elment Neymar és a helyére hozott Dembélé rögtön az elején lesérült, Messi sem akart már többet a szélen játszani, úgyhogy változtatni kellett a Lucho féle csapat felállásán. Ebből jött az, hogy ha nincs 3 csatár, akkor legyen 2, szélekre pedig tegyük ki Iniestát/Gomest/Vidalt/etc. Aztán januártól ez már Dembélé és Coutinho volt leginkább. Ettől függetlenül az elmúlt 13-14 évben, amióta én követem a csapatot, mindig is 3 középső középpályással játszottunk, ez ért is 9 bajnoki címet és 4 BL-t ez idő alatt. Ennek fényében nem értek egyet azokkal az álláspontokkal, miszerint Thiagónak ne lenne itt posztja. Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy Xavinak és Iniestának nincs posztja ebben a rendszerben. Remélem mindenki hallja magát ilyenkor.
A védekezést sem kell egy pillanatra sem félteni. Ha valóban nem jön Griezmann, akkor Coutinho lesz többnyire feltolva, Thiago pedig beilleszthető Iniesta helyére. Ettől nem lesz gyengébb a védekezésünk szerintem. De Thiago egyébként sokkal robotolósabb játékos, mint Iniesta, hátrébb is szokott játszani, úgyhogy Busquets mellett ugyanúgy "megfér". Rakitic volt idén az egyik leghasznosabb játékosunk, de neki is voltak nagyon gyenge napjai és sokszor bele is fáradt a robotolásba, és gyakran le is kellett cserélni a 60. perc körül. Thiago is le tud rakni szerintem hasonló védőmunkát, de az előre játékhoz sokkal jobban hozzá tud járulni, itt nevelkedett, benne van a vérében a focink. Jelenleg a 442-ben Busquetsnek és Rakiticnek nincs velük egykaliberű cseréje, a 433-hoz pedig végképp nincs elég labdabiztos, rövidpasszos játékra alkalmas középpályásunk.
25-ért adtuk el egyébként, és 50 igenis olcsó egy ilyen kaliberű játékosért, ha figyelembe vesszük, hogy 5 éve ment el 25-ért (már akkor durván ár alatt, mivel nem voltunk képesek figyelni a szerződésébe foglalt minimális mérkőzésszámra), illetve hogy ez alatt az 5 év alatt mekkora volt az infláció az átigazolási piacon. Gomes volt 35+20, Paulinho Kínából 40, ne Thiagóra sajnáljuk már az 50-et.
