Neymar
Szerintem meg inkább vonatkoztasson el a futballtól egy kicsit, minthogy egy leharcolt, motiválatlan Neymar térjen vissza nyáron a klubhoz. Mellesleg honnan veszitek, hogy ilyen ramaty állapotban jött vissza tavaly nyáron? A teljesítménye nem ezt igazolta, én inkább kisimultnak láttam, mint félrészegnek meg dagadtnak.roby122 írta:Inkabb focizzon egesz nyáron, mint ami tavaly volt, hogy részegen jött orvosira meg eddzésre plusz 5 kilo felesleggel.
"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
Szerintem ott lesz mind2 tornán. Pont Neymar hagyná ki bármelyiket is ezt nehezen hiszem.
Braziloknak lételemük a bohóckodás, meg mindenhol szerepelni akarnak.
Ha nem engedjük el akkor ebből csak sértődés lesz a vége. Neymart meg nem hiszem hogy foglalkoztatja, hogy milyen állapotban kezdi a szezont. Inkabb focizzon egesz nyáron, mint ami tavaly volt, hogy részegen jött orvosira meg eddzésre plusz 5 kilo felesleggel.

Csak aztán nehogy sértődés legyen belőle....palesz77 írta: "Szabadságon" vannak a srácok, Luis is Liverpoolban volt a napokban. Neymar meg a nővére szülinapjára ment haza, előtte beszélt Luchoval és a 4 kapitánnyal is róla.
Az meg vicc lesz, ha elengedjük mindkét tornára, ennyire nem lehet hülye a klub. Szerintem pótolhatatlan jelenleg ő is, de azért ahhoz még egy senki, hogy a klub ugráljon aszerint ahogy ő fütyül.. Mondjuk szerencsére erről semmi hír nincs is, csak arról, hogy 1 tornán vehet részt. Szerintem is olimpia lesz belőle amúgy, de emlékezzünk Leonak is milyen jót tett, hogy anno elmehetett, egész szép évet rittyentett utána 08/09-ben..
Abban biztos vagyok , hogy Neymar ott szeretne lenni mindkét versenyen ami érthető, és a klub álláspontja is teljesen védhető hisz nem akarnak egy komoly sérülést illetve szeretnék időben "visszakapni" őt. Én a Copat nem becsülném le hisz az olyan egy dél-amerikainak az mint nekünk az EB . Plusz Neymarban nagy lehet a bizonyítási vágy hiszen tavaly mint csapatkapitány nem tudott a válogatott élére állni illetve még balhézott is Kolumbia ellen ami után vége is lett a Copajanak az eltiltással . Az Olipmia fontosságát alattam páran leírták úgyhogy nem fogom részletezni.
Látszik , hogy mindkét világesemény fontos es en pontosan ezért félek attól , hogy Neymar zokon fogja venni , hogy nem mehet el az egyikre. Ha Messi esetére visszagondolunk talán egészen máshogy alakult volna az itteni pályafutása , hogy ha anno Pep nem harcolja ki neki az olimpiai szereplést.....
FOOTBALL AND HANDBALL

TITO ETERN

TITO ETERN
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Érthető, hogy menni akar a válogatott mindennek felett áll, főleg hogy otthoni Olimpia van, de a klub részéről is érthető az óvatosság. Középút az egy torna, s a riói Olimpia.

- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
"Szabadságon" vannak a srácok, Luis is Liverpoolban volt a napokban. Neymar meg a nővére szülinapjára ment haza, előtte beszélt Luchoval és a 4 kapitánnyal is róla.Nero. írta:Ja egyébként jelenleg is odahaza bohóckodik.
Az meg vicc lesz, ha elengedjük mindkét tornára, ennyire nem lehet hülye a klub. Szerintem pótolhatatlan jelenleg ő is, de azért ahhoz még egy senki, hogy a klub ugráljon aszerint ahogy ő fütyül.. Mondjuk szerencsére erről semmi hír nincs is, csak arról, hogy 1 tornán vehet részt. Szerintem is olimpia lesz belőle amúgy, de emlékezzünk Leonak is milyen jót tett, hogy anno elmehetett, egész szép évet rittyentett utána 08/09-ben..

- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Egyszerű a felosztás:
Messi: Copa America
Neymar: hazai rendezésű Olimpia
....
Nyerjék is meg mindketten, Messi úgyis nyert már Olimpiát, most Neymaron a sor.
Amúgy szerintem is az lesz, hogy mindkettőn részt vesz Neymar, aztán nem pihen egész nyáron és jócskán belelóg a felkészítő szezonban és megint olyan lesz mint most augusztus-szeptemberben.
Nade ennyi erővel Messi miértne menyjen?! Még a végén az lesz belőle hogy mindketten mennek mindkét versenyre.

- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
A hazai rendezésű VB-n nagyon beégtek, a szintén hazai olimpiát már be kéne húzniuk. Érthető, hogy a jelenlegi legjobbjukat ki akarják vinni. Alapból 2002 óta, a csúcsról nagyon lefelé ível a brazil foci, nem is termelik már úgy a zseniket mint annó. Most is vicc a keretük, de legalább van egy Neymarjuk.
Szerintem is a Copa a fontosabb, viszont elnézve azt hogy idén Enrique papa mennyire "meri" jegelni a kis brazilt, senki ne lepődjön meg ha esetleg ottlesz mindkét tornán.
Gondolom marha nagy szava lehet a klubnak ebben a kérdésben, ha azon izgulunk hogy egyáltalán hosszabít-e velünk.
Ja egyébként jelenleg is odahaza bohóckodik.

Ja egyébként jelenleg is odahaza bohóckodik.

“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Most volt tavaly Copa. Hazai Olimpia azért elég ritkán van.visca el barca írta:hát én nem tudom, sztem egy olimpiának semmi respetje nincs, soha nem is volt. elleben egy d-a-i focistának a copa olyan mint egy eu-snak az eb...
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
hát én nem tudom, sztem egy olimpiának semmi respetje nincs, soha nem is volt. elleben egy d-a-i focistának a copa olyan mint egy eu-snak az eb...
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

-
- aka Game90
- Hozzászólások: 17048
- Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
- Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest
Szerintem Neymar is inkább az Olimpiát választaná.visca el barca írta:Ha választásra kényszerülne, inkább az olimpián, mint a két hónappal korábbi Copa Americán játszatná Neymart Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk.” – nyilatkozott az Esporte televízióban.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
Ha választásra kényszerülne, inkább az olimpián, mint a két hónappal korábbi Copa Americán játszatná Neymart Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk.” – nyilatkozott az Esporte televízióban.
„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk.” – nyilatkozott az Esporte televízióban.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
A klubnál is ez a terv, elvileg megmondták már neki is meg Dungának is több hete. Nem tudom mit erősködnek, logikusan végig kéne gondolni csak. A kettő együtt nem fér bele, ha klubszinten is akar teljesíteni valamit..visca el barca írta:én sem engedném el, csak az egyikre.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
nem értem ezt az olimpiát minek erőltetik. régebben divat volt, hogy a sztárok közül senki nem játszott, most meg hirtelen milyen fontos lett. én sem engedném el, csak az egyikre.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

üdv. Dunga megjött barcelonába h elkérje a klubtól Neymart a Copára és az Olimpiára. hát én a klub helyébe csak az egyikre engedném el mert így semmi ideje nem lenne nyáron a pihenésre és egy kifacsart játékost kapnánk vissza, amivel nekünk ártanának a legtöbbet.
mvik
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8578
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Nem értem miért nem sárgázta ki magát. Legalább pihenhetett volna egy kicsit és nem kellene tartani, hogy egy kellemetlenebb csapat ellen lőjje ki magát. Az Eibar nem fut rossz szezont, inkább ott lenne rá szükség, aztán meg a mumus Getafe.
Forca Barca!!!!
itt vagy egy másik 'tiszteletlen' ..... Őt miért nem akarták megfojtogatni az Arsenál játékosai???
http://index.hu/sport/futball/2016/02/2 ... l_arsenal/" target="_blank

http://index.hu/sport/futball/2016/02/2 ... l_arsenal/" target="_blank
Én a mai meccs után is tartom, hogy bár csinál sok szép dolgot, rengeteg hibával játszik, és támadások is elakadnak rajta.... nyilván mindenkinek vannak hullámvölgyei, ezért lehet egy kis pihentetés ráférne....
ime egy hasonszőrű "tiszteletlen" sporttársa, lehet ezen is sértődni...: http://index.hu/sport/futball/2016/02/2 ... logol_vvv/
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8578
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Nem feltétlenül játszik rosszul, csak nagyon nagyra tette a lécet és ezt a teljesítményt nehéz, ha nem lehetetlen huzamosabb ideig fenntartani. Messinek is volt gyeengébb időszaka, most pedig egyértelműen kiemelkedik az MSN-ből.corol írta:Szerintem nem kell félteni a fiút, mindenkinek vannak rosszabb meccsei, netán periódusai, ez az MSN, de az egész csapat többi tagjáról is elmondható. Lehet, hogy a Sevilla ellen már Ő lesz a "number one."
Suareznél is megfigyelhető, hogy korábban kegyetlenül kihasználta a helyzeteit, sokszor igazi lehetőség sem kellett neki, az utóbbi két-három meccsen, pedig simán elrakhatott volna 4-5 gólt.
Mindezzel együtt tényleg nem hozza a bombaformáját, de ezért van hatalmas szerencsénk, hogy ha az MSN-ből egyiknek, de akár kettőnek sem megy igazán a játék, a harmadik tudja ezt kompenzálni.
Olyan nem nagyon van, hogy meccsről-meccsre mindegyik halovány.
Forca Barca!!!!
Szerintem nem kell félteni a fiút, mindenkinek vannak rosszabb meccsei, netán periódusai, ez az MSN, de az egész csapat többi tagjáról is elmondható. Lehet, hogy a Sevilla ellen már Ő lesz a "number one."
Nagyon kényelmes és kivételezett helyzetben vagyunk, hogy három ilyen támadónk van. Ha takarékon az 50%-ot hozzák már nincs baj, ha kettő jól pörög, már nincs ellenfél, ha mind a három - hát akkor "térdre imához..."

Úgy látom, hogy az utóbbi időben gyengén játszik önmagához képest! Helyzeteket nagyon kis százalékkal lövi be, egyszerű passzokat is sokszor ront... Lehet frusztrálja, hogy Messinek is és Suareznek is jobban megy a góllövés....
Sziasztok! Előrebocsájtom, hogy új vagyok itt a fórumon, de rendszeresen olvasom a különféle topikokat. Ami a Neymarral kapcsolatos megnyilvánulásokat illeti, talán megvilágítja a lényeget az alábbi idézet:
"Messi kivételes futballista, hihetetlen jó a cselezésben és a befejezéseknél. Neymar repertoárja szélesebb, de ez nem jelenti azt, hogy emiatt jobb lenne nála. Ma Messi a világ legjobbja, ez vitán felül áll. Cristiano Ronaldónak a fizikuma a nagy erőssége. Nagyon állhatatos játékos, pazarul lő, és a kellő magassága és az emelkedése is megvan ahhoz, hogy kiváló fejjátéka legyen, de nem olyan technikás, ügyes, mint Messi vagy akár Neymar. Neymar barokkosabb, ékesebb a stílusa, mint Messinek, aki klasszikusabban, gyakorlatiasabban játszik." /Tostao/