2016.02.10. 15:58:09
Apró gond, hogy amikor nem sikeres annyira a csapat, akkor mindjárt kisebb a befolyó összeg, de mellé maradnak a nagy fizetések. Nem véletlen, hogy a mai fociban a domináns időszakok rövidebbek. Számos ok közre játszik és ezek között ott van az, hogy a játékosok sokat keresnek és így hamar motiválatlanná válnak, hiszen kis túlzással egy év alatt keresnek egyesek annyit, amiből életük végéig megélnek. A másik ok pedig pont az ilyen magas fizetések. Ott van példának Messi: Barca nevelés és a Barcában játszik már több mint 10 éve azalatt már jópár szerződéshosszabbításon túl van és mivel jól teljesít, mindig többet kap. A vége az ilyeneknek mindig az, hogy az adott játékos már alulteljesít, de még mindig egy vagyont keres. Jó példa erre Xavi, aki már csak a 12. emberünk volt tavaly, ehhez képest asszem a 3. legnagyobb fizu az övé volt.
Megoldás lehetne a szerződések újratárgyalása, de ez a legmagasabb szinten veszélyes. Akiket fel tudok hozni példának, az Puyol(ha jól emlékszem némileg csökkentették a fizujáét, amikor jöttek a sérülések) és Totti. Viszont a jelenlegi Barcánál pont nem engedheti meg magának a vezetőség a fizetéscsökkentéseket, hiszen van egy csomó újgazdag csapat, akik leigazolnák a játékosokat. Csak a példa kedvéért: Alves, Adriano messze többet keresnek, mint amit érdemelnek, hasonló eset volt Valdes, aki rengeteget keresett, de ha nem kap többet és többet, akkor elmegy.
2 lehetőséget látok a jövőre nézve:
1. a foci globalizációja és a hatalmas bevétel növekedés miatt fenntarthatóvá válik ez a modell, így ahogy egyre gyakoribb lesz a 10-20 milliós fizu, ugyanúgy eljutunk oda, hogy egy csapat bevétele milliárdos lesz, miközben ennek túlnyomó része fizetésekre megy el. A mi esetünkben erre számítok. Már most 600 millió felett járunk, az új stadion-komplexum + a természetes növekedés hatására 2020-ra sztem már közelítünk a milliárdhoz.
2. Összeomlás. Ezalatt azt értem, hogy egyes nagy csapatok nem tudják majd állni a játékosok fizetésemelését, így azok elkerülnek újgazdagokhoz és ilyenek alkotják majd olyan csapatok keretét, mint a City, ahol a keret adott, de mivel mindenki zsoldos, a sikeresség elmarad. Jelenleg az viszont a helyzet, hogy a modern nagyok meglepően stabilak anyagilag: Barca, Real, Juve, Bayern, mindegyik csapat jó anyagi háttérrel és viszonylag kis tartozással rendelkezik(persze a bevételhez viszonyítva). Van még pár csapat akiket fenyegetne az összeomlás idővel, gondolok itt a kb milliárdos tartozással rendelkező angolokra(MU pl), de ezek a csapatok pedig annyira sikertelenek, hogy nincs mitől emelkedjen a fizetés. Más példa lenne a Milan, Inter, stb, ahol a tartozás nem túl nagy, de kevés a bevétel. Itt is ugyanaz a helyzet.
Minden összevetve valószínűnek tartom az első pontot a jelenlegi nagyok esetében, bár ebbe egy gazdasági válság nagyon belerondíthat. Az előző gazdasági válság például alighanem 20 évre tönkretette a Valenciát. Ugyebár jelenleg a régi stadionjukban játszanak, miközben az újra kiadtak vagy 200 millát és valszeg sose fejezik be.
A Fifa egy szégyen