brazilfan írta: ↑2024.05.20. 13:12:46
Hogyan jegelhette 3-4 hónapig, ha április közepén kezdőként játszatta?
Nem lehet, hogy eltúlozva írsz Xaviról: leépítette Roquét, kinyírta a jövőnket, idegbeteg?
Mondanám, hogy szemantikán lovagolsz ebben a kérdésben, de szerintem még az sem stimmelne. Az idézett mondatom elejét pl. lehygatad: "Most már sajna nem is nézett ki jól amikor betették, 3-4 hónapja sokkal jobban focizott."
Ennyi volt a lényeg. Most meg nem focizik olyan jól, mint 3-4 hónapja, ez szerintem ha nem is egy kőbe ágyazott tény, de elég megalapozott vélemény. Nem írtam, hogy 3-4 hónapig jegelte, bár ezt is írhattam volna, és csak megfogalmazásbeli problémán lehetne lovagolni, hogy a 8-10 perces epizódszerepek nem számítanak jegelésnek, belekötni akkor sem lenne nagyon érdemes szerintem. De a jegelés vesszővel volt felsorolva, mint porbléma egyik okának, volt közötte kevés bizalom, ennek megfelelően csökkenő önbizalom, poszton kívül játszatás (előbbi szubjektív, utóbbi puszta tény), és ezeket is odaírtam.
Ha valaki rosszabbul, kevésbé eredményesen focizik, mint mikor idekerült, akkor az nem fel, hanem leépítés, rosszabb most, mint volt. Nem tudom, mi a futballban a pontos definíciója ennek, alighanem nincs, de ha lenne, akkor is nagyon max a szemantikán lehetne lovagolni, de azért is kár lenne.
Tiniket küldött túljátszatásokkal a kórházba, és most ugyanúgy 16-7 éves gyerekekek testi épségét veszélyezteti folyamat 90 perces meccsekkel, erre sehol az élsportban szerintem nem lehet példa, de az élfociban semmiképp sincs. Vagy Xavinak van igaza, vagy mindenki másnak. Én az utóbbinak hiszek. Félig kinyírta a jövőnket két szempontból is (a másik a korrekt fiatal cseréket küldött el a helyükre érkező gyengébb öregek helyett), Yamalékkal "csak" pengeélen táncol. De ezt így is fogalmaztam, "nem akarom tovább nézni, és ezt is megvárni" megfogalmazással, az eddigi sorminta alapján, nem akarom megvárni, míg Yamal és Cubarsi karrierjét is pont ugyanúgy kettétörjük, mint korábban másokét, nem tanulva a hibáinkból.
Az idegbetegbe tudnék egyedül belekötni, ahogy a mai szlengben használjuk, szerintem simán helytálló, és egy szurkolói oldalon simán belefér, de felteszem, nincs neurológiai, pszichiátriai problémája, így igen, akkor átfogalmazom, nem bírja a nyomást elveszti a fonalat, a (néha hamis) igazságérzetét felesleges agresszióval kiélve megsérti a futball szabályait, kiállíttatja magát sokszor, és nehéz helyzetekben magára hagyja a csapatát.
ElBartimaeus: az elsőt pont kifejtettem itt fentebb. Gavi, Pedri, (Baldé)? Hogy lehet egy 16 éves kölköt folyamat kezdetni? Teljesen szét volt járatva, fogékonyabb lett bármire. Vagy szerinted egy 16 éves játékossal ezt meg lehet csinálni? Mutass rá példát a Barcán kívül, kérlek, mert addig nem tudom érv nélkül elfogadni, hogy ez rendben van.
Pedrinél Koeman és LE hibásabb, Xavi viszont kérdés nélkül beállt a sorba. Olimpia után alig hagyott ki 1-2 meccset, utána visszatért, kezdő-kezdő-sérülés. Nézd meg, mi történt az azt követő első visszatérése, után, hónapokkal később: első három meccsén kapásból kezdő, aztán is szinte csak az, 1-2 cserével tarkítva. Jól jellemezte Xavi mentalitását, egyáltalán nem érdekli ilyen téren a józan ész, ha Pedri fontos, berakom és bennhagyom, bármi lesz, max egy GB megy a süllyesztőbe hosszútávon, hát kit érdekel. Kacagott a veszély képébe. Gaviról is addig-addig gondoltuk hogy ő lesz a kivétel, és vasember, amíg egyszer csak nem volt az. Baldé kicsit más, azért is tettem zárójelbe. Cubarsi és Yamal is azon az óton van,mint Gaviék, azt gondoljuk, hogy pont ők lesznek a kivételek. Lehet, hogy így lesz, attól ez még nem igazolja a veszélyeztetésüket, akkor szimplán csak mázlink lesz, és jól forgott a rulett.
Kétlem, hogy a kulcsembereinket frissen tartva rosszabb eredményeket értünk volna el, amúgy. Xabinak úgy félig-meddig működik a dolog. És igen, tartom, hogy más lenne a megítélése. De Xavi pont az ellenkezőjét csinálja annak, amiben ilyen téren reménykedtünk, nem építkezik, hanem szerintem rombol, de ha azt nem osztod, akkor is, kb csak a jelenre fókuszál.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha