Semmi katalán imádat nincs Xavinál. Ő az első edző évek óta, aki padra vágta Albát, Piquéből csinált egy 4.-5. sz védőt, Sr-nek pedig jó ideje nincs alternatívája, most kezd felépülni Bellerin. Amikor megvoltak a középső védőink, akkor Koundét rakta ki, de a 18 éves balhátvéd is játszott helyette. Egyedül Busira lehet mondani, hogy túlságosan ragaszkodik hozzá. De várjunk is ezzel egyelőre, mert lehet most kezd fordulni a kocka, ráadásul már télen keresnek valakit a helyére.Barcahun írta: ↑2022.10.20. 19:05:11Én kedvelem és elismerem Xavi edzői munkáját, de az utóbbi pár meccsen, nyilván kevés opció de Ő is közrejátszott a kudarcokban.
Ez egy jó próba lesz, innen kell felállni és tisztán látni, ezt a katalán játékos imádatot picit félre tenni, és De Jongot kezdőbe rakni Busi helyett, ahogy Piquet a padra se..
Ha továbbra sem engedjük el ezeket a szent teheneket, Xavi napjai és ami még maradt a szezonból meg vannak számlálva. Itt most még EL győzelmet se látok biztosítottnak, bajnokság meg ilyen Reál ellen messze van nagyon még..
Pont Xavi az aki elengedte ezeket a szent teheneket. Se Koeman, se Setien, se Valverde nem tett ilyet.
A Realban is bőven benne van még a bukta, nem egyszer épp hogy sikerült egy góllal nyerniük és még egy hazai Klasszikus is hátravan, amikor nekik megy majd a BL kieséses szakasz, nekünk pedig jó eséllyel nem lesz ennyi sérültünk és a csapat is jobban egyben lehet.
A szurkolók pedig nem hiszem, hogy annyira elégedetlenek lennének, legalábbis nem hiszem, hogy az átlag nézőszám magasabb lenne mint kb. az utolsó 3-4 évben bármikor.
És az az igazság, hogy Xaviról is mostanában csak a negatív statisztikát veszik elő, az idegenbeli veretlenségi mutatókról nem nagyon hallani vagy arról, hogy az utóbbi 7-8 szezonban össz - vissz egyszer álltunk jobban 10 forduló után a bajnokságban. Hiába volt jó korban lévő Messi, Suarez stb. Ráadásul a csapat életkora sem tudom mikor volt ennyire alacsony, helyesebben mikor játszott ennyi fiatal. Sok stabil 20 éven aluli vagy 23-24 játékos adja a gerincet.
De lehetne még sorolni pozitív statisztikákat.