De, Busquets szívná meg, mert ha előre egy Neymar-Suárez-Dembelé triót képzel el Valverde és mögöttük még ott van Messi is középen, akkor emögött a 4es mögött Busquets a maga lomha játékával már nem férne be, mert túl sebezhetővé válna a középpálya. Oda bizony a Roberto/Rakitic kettős egyike és egy "pitbull" típusú vkp kellene, hogy ne tudjanak átrohanni rajtunk. Ebben az esetben az új középpályás nem egy Verratti típusú játékos, hanem inkább egy N'zonzi/ Bakayoko típusú középpályás kellene legyen. Én őszintén szólva nem bánnám ezt a változást, még akkor sem, ha kedvelem Busi játékát. Iniesta meg idén sem bírt már sokat, ebben a rendszerben Messi mögött lenne első számú opció.Subinho írta:
Nem, ezt nem Busi szívná meg, hanem Iniesta, ill. ha jön egy minőségi kp, az is. A 4-2-3-1-ben gyakorlatilag van 2 szélső támadó, egy középső amolyan 10-es, illetve előtte egy center. A kp-n ebben az esetben az a 2 ember vkp, máshogy nem lehet, mert ha ebből egyik még tkp, akkor egyrészről a 10-essel kioltják egymást, másrészt végig szaladnak rajtunk. Ebben a felállásban Iniestának nincs helye, vagyis ez halva született ötlet.
Ha Messi nem megy ki a jobb szélre és nem akarunk 4-3-3-at játszani, akkor egy régi Milanos 4-3-1-2 felállás lehetne, ebben a 3 kp adott, előttük Messi, a 2 csatár pedig Ney és Suarez. Ebben az esetben viszont Suarez szívná meg, mert sokkal többet ki kéne mennie jobb szélre, vagy ha nem, akkor a kp-snak kell oda kilépnie, lásd idén Rakitic. Viszont ott sztem Robi jól ellenne, kp, kis jobbra besegítéssel, mögötte egy igazi jobbhátvéddel. Nem lenne ez rossz...
Egyébként nem igazán bízom Robert-ben, mert eddig 1 jó igazolása volt, Umtiti (talán még Cilessen), a többiek felsültek és a keret leggyengébb láncszemei. Persze Lucho keze is benne volt ebben, de én elküldtem volna ezt a "majmot" is már a télen.