Én raktam össze a pakkot, szal én jövök magyarázkodni.

Először is, mivel új a liga és nem volt még ilyen csere, ezért nem nagyon tudtam, hogy mi a többség számára elfogadható és mi az ami nem, szal a saját logikámat követve raktam össze a dolgokat. Na nekiugrok, valszeg nem lesz rövid:

Először is visszautalnék arra, amit Slither írt, hogy aki csapatot épít, annak a 3 jó keeper a fontos és csak utána a pick. Ezt kb full így gondolom én is, a keeperek a pickeken felül mennek, szóval jóval nagyobb jelentőségük van. A szituba bekavar, hogy Varejao sérült, így az idei szezonra nem sok értéke van, de ennek (a csere szempontjából szerencsére, GT szempontjából sajnos) most itt szvsz nem sok jelentősége van, mert szerintem GT sajnos már későn kapta meg a csapatot és túlságosan le van maradva ahoz, hogy idén Po résztvevő legyen, ezért én az idei évet Varejao szempontjából nem vettem figyelembe.
A másik ami szubjektív, az Varejao értéke. Ha csak a számokat nézzük és nem "tiszteljük" a neveket, akkor ő idén fantasy szempontból szvsz egy TOP5-6 center. Direkt megnéztem az idei draftot, hogy center poszton kik mentek el első 3 körben (Ez a 3 kör akit idén keepelünk, szal ha konkrétak vagyunk, akkor egy 4. körös picket kapok Varejao-ért.)
Első kör: Smith, Love, Bynum, Aldridge, Griffin (Innen szvsz Griffin simán Varejao alatt van értékben, a többiek fölötte, Bynum az aki kérdéses lesz a térde miatt. Én keeper szempontból mögé tenném, de ez már tényleg egyéni...)
2. kör: Big Al, Howard, Cousins, Milsap, M. Gasol (Innen Cousins akit egyértelműen elé tennék, Howard egymaga megöldi az ft%-ot, ha valaki együtt tud ezzel élni, akkor ő is lehet értékesebb, Jeffersonnal meg kb egy szintre teszem.)
3. kör: Horford, Monroe, Pau, Ibaka, Bargnani. (Nálam az összeset megelőzi.)
Szóval a lényeg, hogy bár nyilván 1-2 emberen lehetne vitatkozni, hogy jobb-e nála, vagy nem, összességében simán top3 körös picknek érzem, de én már a 2. körbe Milsap és M. Gasol elé odatenném. (Későbbi körökből pedig asszem csak Lee jönne nálam elé)
Lényeg a lényeg, nálam Varejao fix kezdő, az, hogy ott van Brook az egy dolog, körökkel van mögötte értékben szvsz.
Lopez tavaly a 7. kör utolsó választottja volt, idén feljebb fog jönni, kb az 5. kör végéig. Szóval mivel Varejao-nak idén nincs értéke, csak jövőre, ezért én kb picknek számoltam, így ez jön ki:
Adok: 2. kör vége/3. kör eleje, 6. kör, 10. kör
Kapok: 4. kör eleje, 5.kör vége(elméletben, ezt nem kapom meg, hanem ez Lopez értéke, amit "felad" GT a csere miatt. és egy 13. körös.
Szal: 2-6-10 vs 4-5-13 Nekem nem tűnik vészesnek.
Alap esetben egy keeper bőven többet ér, mint egy első körös cetli. A gondot annak az embernek a beárazása okozza, akit kihagysz az új keepered miatt. Nos nálam Lopez+9. kör vs 3. kör+7. kör nem tűnik annyira halálosan rossznak.
De persze ha vétó lesz, akkor simán elfogadom, majd variálunk rajta valamit, csak szerintem (ahogy már korábban is említettem) ezt a pick dolgot kicsit túlértékelitek. Mivel a jövőben van és még nem lehet tudni a konkrét értékét kicsit úgy érzem, hogy túl sokat vártok 1-1 picktől. Itt nem arról volt szó, hogy leraboltam az összes pickjét és nem fog tudni normális csapatot építeni, csak egy 3. körös pickemet felcseréltem egy első körösre, cserébe pár körrel később ős is javult 2 kört és adtam egy sima keeper játékost.