Cumbee igazat adok neked több dologban, viszont a pickes részben nem, a pick ér a legtöbbet, állítom többet ér mint maga 1-1 játékos, mert a cetlikkel tudsz erősödni vagy gyengülni hosszú távon.S azzal lehet stratégiázni, azzal tudsz keepert is szerezni stb, az hogy van adott évre egy csapatod lényegtelen csak a cetlivel tudsz fejlődni, ezért tartom azt a legfontosabbnak, én ezért vétózta mert egy 4-5 csere amellett a 2 ember mellett nekem nem tetszett.
De mondom 125ikre is, cseréljetek cetlit, csak későbbit

meslija is ahogy leírta, neki "szüksége" lenne a cserére, gyakorlatilag akkor semmi akadály nincsen egy 7-8 pick csere oszt csókolom.
Én meg nem kettős mércét érzek hanem egyfajta sértődöttséget.
Nem akarok a többiek nevében írni de én pl ha egy cserével nem értek egyet rögtön szoktam jelezni, most meg lehet ujjal mutogatni, hogy de volt régen ami nem tetszett, AKINEK BAJA VAN JELEZZE.
Most is felmerült ez a neobarca-Eazzy dolog mert valakinek nem tetszett, de hogy azt mondani hogy de hát volt a múltban ami átment ez meg nem, igen volt én is berzengedtem már csere ellen és átment.

De úgy gondolom a megoldás ha valami nem megy át, hogy akkor javítok rajta és nem ugyanazt elküldöm még egyszer és esetlegesen megpróbálom "meggyőzni" az embereket.
Mondom még egyszer szerintem senki nem olyan hogy agyba-főbe vétózzon, itt is most magamból indulok ki ránézek s eltudom dönteni hogy vétózzak vagy ne, s csak akkor vétózok ha 100%ig meg vagyok győződve hogy ez ne menjen át.
S szerintem más se csak úgy nyomogatja mint a birka a vétó gombot, s elhamarkodottan dönt, persze előfordulhat hogy meggyőzöd az embereket, meg demokrácia van, ki is fejtheted, sőt jó dolog is hogy megvéded a dolgot vagy más, csak kicsi esélyt látok arra hogy ha valami megbukott akkor legközelebb átmenjen, még egyszer leírom azért mert aki dönt átgondoltan dönt.És inkább a javításon munkálkodnék, hogy menjen át mint sem leerőszakolni a torkokon.
S Isten a tanúm rá nem ellened szól, meg nem is más ellen, előző cserédet is azért vétóztam ezerrel, meg nagyon előnyös pickeket szeretnél megszerezni, amik rohadt értékesek s egyszerűen úgy éreztem anno is meg most is hogy nincs meg a kellő különbség ahhoz hogy szerezz 1-4 kör bármelyikéből picket, az ellen oldal meg veszítsen.
Nekem ezzel volt, van a bajom a cetli cserével.
Ibakásban is most is.
Vegyétek ki a cetlit, vagy tegyetek bel 7-8at 6-7 et nem tudom, de egy 4-5 kör az értékes, s igen is az a mezsgye továbbra is tartom ahol lehet rohadt jót húzni (megbízható) mert persze belehet húzni a 10ik körben is egy meglepetést, de a megbízható jó emberek a 7-8 körre kifújnak nagyjából és a 4-5 ezt a kört jelenti.S úgy gondolom 4-5 között is meg van az a különbség ami nem indokolt a 2 ember között.
MichaeBee leírta meg én már írtam párszor, igen Jr Smith gyenge mostanában (nem megy a tripla

) jogos a cetli kérés, érthető is hogy kell NY játékos, de 4-5 nálam nem működik én ezért vétóztam toljátok hátrébb a cetli cserét, s hidd el tükörsimán átmegy.