Formula 1
- ab1daL
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3506
- Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
- Tartózkodási hely: Siófok
Sebastian Vettel uborkának nevezte Narain Karthikeyant, a HRT pilótáját, aki a Malajziai Nagydíj hajrájában, miután az indiai a lekörözést követően nekiment, és defektet okozott a Red Bullnak. Vettel ezzel elbukta a 4. helyezést, és a vb-pontverseny 6. helyére esett vissza.
„Leköröztem, már mögöttem volt, nem is volt a pályán, azt hittem, minden rendben van, erre nekem jött. A közutakon is van néhány uborka, úgy tűnik, ez az F1-ben sincs másképp – mondta mérgesen Vettel a német RTL televíziónak. – Nagyon bosszantó, hogy nem szereztem pontot, főleg úgy, hogy a verseny elején elromlott a rádióm, és a rengeteg fordulat ellenére így is a negyedik helyen haladtam a hajráig."

„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha

- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Ő is elég nagyot ment. Ebben a Lotusban nagy potenciál van, piszkosul gyorsak. Majd meglátjuk mire lesznek képesek a következő futamokon. Bár azon se lepődnek meg, ha Kínára változnának az erőviszonyok. 3 hét F1-ben elég sok idő. Kíváncsi vagyok a folytatásra.sziryboy írta:Hi! Én Kiminek szurkolok. Kiválóan vezet, egyáltalán nem látszik rajta a kihagyás. Nem lett sajnos dobogós, csak az ötödik, de kis vigaszként azért megfutotta a leggyorsabb kört. Nagyon biztató ez a többi futamokra előre tekintve. Kínában szerintem ott lehet majd a dobogón.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
Hi! Én Kiminek szurkolok. Kiválóan vezet, egyáltalán nem látszik rajta a kihagyás. Nem lett sajnos dobogós, csak az ötödik, de kis vigaszként azért megfutotta a leggyorsabb kört. Nagyon biztató ez a többi futamokra előre tekintve. Kínában szerintem ott lehet majd a dobogón.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
"I can't complain," he said. "I think the car has been good all weekend and the team continue to do a good job. And I'm on the podium again - which is my target, to have consistency.
"I can't understand for the life of me understand how I did it in 2007 [when he finished on the podium in nine consecutive races] so I'm trying to repeat that."
Igaza van Lewisnak!A lényeg, hogy sikerüljön megtalálni a kiegyensúlyozottságot, senkit nem fog érdekelni ha adott esetben nyer 4 futamot idén, ha a végén ő mosolyog a legjobban Brazíliában!
Teljesen jó eddig az idénykezdet, van 2 pole pozíció sikerült 2szer felállni a dobogóra, s a kocsi elég jónak tűnik!
Ami tavaly gond volt, hogy sokszor erőlködött Lewis azt idén nem érzem (2 futam ment le nem sok, de azért valami kép van
) de biztos vagyok benne ha kell jön a kamikaze
De egyenlőre ez a higgadtság nagyon biztató nála!
Régen egy ilyen kaotikus versenyen 3szor összetörte a kocsit, 6szor bejött a boxba kereket cserélni, most meg nem volt meg a kellő tempó, de nem gyilkolta meg a kocsit!
Jó lesz ez idén ha sikerül megtalálni a forrófejűség és a higgadtság kellő mértékét!
GO LEWIS
"I can't understand for the life of me understand how I did it in 2007 [when he finished on the podium in nine consecutive races] so I'm trying to repeat that."
Igaza van Lewisnak!A lényeg, hogy sikerüljön megtalálni a kiegyensúlyozottságot, senkit nem fog érdekelni ha adott esetben nyer 4 futamot idén, ha a végén ő mosolyog a legjobban Brazíliában!
Teljesen jó eddig az idénykezdet, van 2 pole pozíció sikerült 2szer felállni a dobogóra, s a kocsi elég jónak tűnik!
Ami tavaly gond volt, hogy sokszor erőlködött Lewis azt idén nem érzem (2 futam ment le nem sok, de azért valami kép van

Régen egy ilyen kaotikus versenyen 3szor összetörte a kocsit, 6szor bejött a boxba kereket cserélni, most meg nem volt meg a kellő tempó, de nem gyilkolta meg a kocsit!
Jó lesz ez idén ha sikerül megtalálni a forrófejűség és a higgadtság kellő mértékét!
GO LEWIS

- miihii
- KHAL
- Hozzászólások: 8429
- Csatlakozott: 2008.04.23. 01:11:00
- Tartózkodási hely: Zeg-Zeg-Zeg ZALAEGERSZEG
Nos,egy jó kis futamon vagyunk túl,amin minden előfordult,ami lehet.Sajnáltam,h a Meki boxa a saját versenyzőit ütötte ki a versenyből,legalábbis az első helyért vívott csatából.Ez egy vicc.Ha nem maguk a versenyzők hibáznak,akkor mindenképpen a boxban kell rontani... Nem csodálom,h Hami elég csalódott volt a végén,mégiscsak 2 pole-t bukott el.Bár futam közben vhogy elfogy a tempója,aminek jó lenne a végére járni.Oké,egyrészt gumizabálóan megy,de azért most mintha kicsit a vas fulladt volna ki kicsit menet közben.
Pereznek hatalmas gratula,tavaly is már villantgatott,de most elég nagyot lépett előre.Nem is értem honnét szedte ezt a tempót,de üde színfolt volt.Kicsit tavaly óta szurkolok neki is,bár ha megy a pirosakhoz,akkor ennek lőttek
Ejj,ha a végén nem ront...Pedig úgy szurkoltam neki,mint a zállat,megnéztem volna,ahogy állva hagyja a ferkát 
Alonso meglepetés győzelme is megsüvegelendő,nem érdemtelenül nyert,bár azért jobb lett volna ha nem a boxban kerül az élre,hanem csatáznak egyet Hamival.(Bár akkor nem került volna élre
)
Két ilyen év után egészen furcsa,h nem a RB-okról szól a F1,de nekem tetszik ez így
Hú,de mérges volt Vettel a defekt után,miket hadonászott ott magányában
Eddig nagyon tetszik az idei szezon,bár még jobban tetszene,ha Lewis is partiban tudna lenni végig a futamokon.De bíztató a teljesítményünk,bár van hova fejlődni még,stabilizálni kellene a tempót.
Pereznek hatalmas gratula,tavaly is már villantgatott,de most elég nagyot lépett előre.Nem is értem honnét szedte ezt a tempót,de üde színfolt volt.Kicsit tavaly óta szurkolok neki is,bár ha megy a pirosakhoz,akkor ennek lőttek

Alonso meglepetés győzelme is megsüvegelendő,nem érdemtelenül nyert,bár azért jobb lett volna ha nem a boxban kerül az élre,hanem csatáznak egyet Hamival.(Bár akkor nem került volna élre

Két ilyen év után egészen furcsa,h nem a RB-okról szól a F1,de nekem tetszik ez így

Eddig nagyon tetszik az idei szezon,bár még jobban tetszene,ha Lewis is partiban tudna lenni végig a futamokon.De bíztató a teljesítményünk,bár van hova fejlődni még,stabilizálni kellene a tempót.
There is only one god, and his name is death~Syrio Forel
- piton
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2008.10.07. 15:33:49
- Tartózkodási hely: Waitzen
Azért nem olyan rossz az a Mercedes, csak a gumikopással vannak gondjaik még mindig, és hát a szerencse sincs velük, ellenben mondjuk Alonsoval.
Vettel-t sajnálom, ha a verseny elején korábban kijön intermediet gumiért akkor nem bukott volna helyeket, a végén száraz pályán pedig már gyors is volt, elkapta volna Hamilton-t is, ha az a idióta Karthikeyan jobban odafigyelt volna lekörözésnél. Már a 2. kört kapta a szarjával, nem értem mit keres ilyen csapat a Forma-1 ben, na meg egy ilyen pilóta, mert tavaly Liuzzival és idén Pedro de la Rosaval nincs ennyi gond.
Hamiltonnak valóban elszúrták a kiállásait, de a pályán sem volt túl gyors, azt gondoltam, h Perezt meg Alonsot is megeszi majd, ha slickekre váltanak, ehelyett nem kellett volna sok h Vettel megelőzze.
3 hét múlva már Red Bull győzelmet várok. Biztos vagyok benne, hogy összeszedik magukat addig, ez a Mclaren verhető versenyen.
Ozsi vagy más modik, írjatok ki új szavazást itt a fórumon!

Hattrick: Ádáz Pitonok
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Már az előző versenyen is megmondtam, hogy a Mercedes gyík lesz a versenyeken. A SuperDRS nagyon sokat számít az kvalifikációkon, főleg egy ilyen pályán, ahol ennyi egyenes van. Ugye a DRS-t nem igazán használják a versenyen, max. előzésnél, ergo sokkal lassabbak. Az időmérőn is csak addig lesznek gyorsabbak ennyivel, amíg a többiek le nem koppintják róluk ezt a SuperDRS-t ami akár a 3 hét múlva lévő Kínai Nagydíjon már meg is történhet. A Merci 1 pontot szerzett 2 futamon, megjegyzem Michael egyszer 3., egyszer a 4. helyről rajtolt. Most is az 1 pontot csak Vettel pechjének köszönhetik.gergo9 írta:http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... m_kereket/
Eltalált persze egy komplett autóhossznyival volt előtted , jóég.
Áh minden ami lehet rosszul jött ki neki a versenyen az más kérdés hogy Rozit így is verte. Gumikopás katasztrófa, megtankolva szintén lassúak. Bójának jók idén is. Schumacher pedig abszolút formában , vassal a kezében bőven mehetne vébéért.
Hamilton pedig formán kívül hiába a jelenlegi vb állás alapján ő a legfőbb esélyes. Vhogy nincs benne meg benne a tűz. Egyébként vicc hogy első kiállásnál nem a kedvezőbb helyzetben lévő Hamiltont hozták ki hanem Buttont ezzel is bukott sokat. Nem biztos hogy csapaton belül megvan az a pozicíója mint mondjuk két éve.
Alonso végre ott végzett, ahol az ő helye van. Perez is rendkívül nagyot ment, nem tudom, hogy honnan volt ez a hatalmas tempó előnye, mert Alo végig a McLarenek tempójában ment,de volt mikor még gyorsabban. Massa kabaré... Javítsák ki frankón ezt a Ferrarit, aztán legközelebb Alo már a pole-ért is mehessen

Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Jeaaaah!!!!!
Alo!
Nagyot ment, a vége meg elég izgalmasra sikeredett.
Massa meg nevetséges...
Alonso az első a pontversenyben
Azt bírom, h így, h Massa 0 pontos, még ígyis 3. a Ferrari a konstruktőri pontoknál, azaz egyedül Alo a 3. legjobb istálló.
Következő verseny mikor lesz?

-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2902
- Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
- Tartózkodási hely: Miskolc
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hir ... m_kereket/
Eltalált persze egy komplett autóhossznyival volt előtted , jóég.
Áh minden ami lehet rosszul jött ki neki a versenyen az más kérdés hogy Rozit így is verte. Gumikopás katasztrófa, megtankolva szintén lassúak. Bójának jók idén is. Schumacher pedig abszolút formában , vassal a kezében bőven mehetne vébéért.
Hamilton pedig formán kívül hiába a jelenlegi vb állás alapján ő a legfőbb esélyes. Vhogy nincs benne meg benne a tűz. Egyébként vicc hogy első kiállásnál nem a kedvezőbb helyzetben lévő Hamiltont hozták ki hanem Buttont ezzel is bukott sokat. Nem biztos hogy csapaton belül megvan az a pozicíója mint mondjuk két éve.
Eltalált persze egy komplett autóhossznyival volt előtted , jóég.
Áh minden ami lehet rosszul jött ki neki a versenyen az más kérdés hogy Rozit így is verte. Gumikopás katasztrófa, megtankolva szintén lassúak. Bójának jók idén is. Schumacher pedig abszolút formában , vassal a kezében bőven mehetne vébéért.
Hamilton pedig formán kívül hiába a jelenlegi vb állás alapján ő a legfőbb esélyes. Vhogy nincs benne meg benne a tűz. Egyébként vicc hogy első kiállásnál nem a kedvezőbb helyzetben lévő Hamiltont hozták ki hanem Buttont ezzel is bukott sokat. Nem biztos hogy csapaton belül megvan az a pozicíója mint mondjuk két éve.
- Scooby Bent Bwoy
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 541
- Csatlakozott: 2011.05.13. 14:41:47
- Tartózkodási hely: Dupla 8 dupla 0
Ma több pilótának is pechje volt kezdve Schumacherrel, Vettelnek a defekt Hamilton meg az első helyet bukta el a boxban, ezen a téren sokat kellene fejlődni az egyik leggyengébbek a mezőnyben.
Button hibázott, de Kanadával ellentétben most nem jött ki belőle jól, neki az eső nagyon nem kedvezett.
Alonso és Perez pedig fantasztikusan vezettek, megérdemelt az első illetve második hely.

Például Massa vagy Button apját is nagyon gyakran mutatják és a három közül azért inkább Nicole-t nézem szívesebben. Pont Button magánéletéről régebben elég sokat lehetett hallani.Mihu írta: Egyébként csak engem idegesít nagyon, hogy 5 percenként mutatják Nicole kisasszonyt?![]()
És most itt nem csak erre a majd' 1 órás üresjáratra gondolok, hanem minden időmérőn és minden versenyen. Rendben van hogy a szép nők hozzátartoznak a Forma1-hez, meg jó is nézni a gyönyörű nőket, de nem hiszem hogy Ő az egyetlen a boxutcában...ez is volt a baja Hamiltonnak szerintem, hogy a magánélete túl sokat volt címlapon, meg túlságosan is elment a celeb vonal felé. Ugyan úgy mint Piqué. Button magánéletéről még nem sokat olvastam, vagy Schumacheréről anno.
"Olyan sok a sötét itt, hogy elvakít a fény,
de tesó vissza nincsen út, előre sose félj!
Tudod az élet ilyen, hogy mindig valami fáj
előre menni kell amíg van talaj amin állj."

bosszantó,hogy hamiltont a két boxutcai szerencsétlenkedéssel kivették a győzelemért folyó versenyből,és az sem volt előnyös hogy mindkétszer button jött először a boxba.
viszont alonso megérdemli a sikert,végképp nem sajnálom tőle, emberfelettit nyújt folyamatosan,ironikus volt hogy mikor beért a célba,éppen massa kóricált előtte,egy kör hátrányban..
perez sebességét nem értem,én még várnék az éljenzéssel,hátha kiderül hogy csaltak.
összességében ismét jó futam volt,leszámítva az esőszünetet,és továbbra is megmaradtak a kérdőjelek,vagy talán még több lett.

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
nah Alonso a helyén
Mindig jó a Ferrarit győzni látni, ma se volt másképp.
Pereznek nagy grat,ha ott a végén nem hibázik,akkor nagyon meleg lett volna a pite Alonsonak.
Hamilton pedig ha így teljesít továbbra is,akkor elsőszámú esélyessé lép elő,mert előbb utóbb a győzelem is jönni fog. (sajnos).

"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- LM10
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4726
- Csatlakozott: 2008.12.26. 11:30:58
- Tartózkodási hely: Gotham City
Igaz nem ért még dobogó közelbe, de meg kell dicsérnem Kimit!
Ausztráliában 17. helyről 7. lett, most meg az időmérőn is 2 tizeddel maradt csak le a poleról, és a büntetése után is szép az 5. hely. Nem tartom kizártnak, hogy futamokat is nyerjen, de a VB-től messze van még.
Grosjean nekem nagyon szimpatikus, de megint balszerencsés volt. Én benne is bízok, de Lotus-Renaultba nagy lehetőségek vannak, és ez a 2 pilóta képes lesz a csapatot eredményessé tenni. Remélem a következő futamon Grosjean célba ér, Kimi meg dobogóra minimum!
Nem kellene amúgy frissíteni a szavazást, kíváncsi lennék, hogy ki hogyan látja a VB végkifejletét.
GO KIMI, GO LOTUS!

Grosjean nekem nagyon szimpatikus, de megint balszerencsés volt. Én benne is bízok, de Lotus-Renaultba nagy lehetőségek vannak, és ez a 2 pilóta képes lesz a csapatot eredményessé tenni. Remélem a következő futamon Grosjean célba ér, Kimi meg dobogóra minimum!

Nem kellene amúgy frissíteni a szavazást, kíváncsi lennék, hogy ki hogyan látja a VB végkifejletét.
GO KIMI, GO LOTUS!

- ab1daL
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3506
- Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
- Tartózkodási hely: Siófok
Massa folytatja a nullázásokat, lehet, hogy ha sok pénzbe is fáj, de Európai futamok előtt lecserélik Szerdzsóra!
Én nem bánnám..
Grt Alonsonak, vezeti a VB-t!
De még sok-sok meló lesz az autóval, pedig ha egyszer összeraknának neki egy igazán nyerő autót... Bele se gondolok...

Grt Alonsonak, vezeti a VB-t!

„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Kaotikus, de remek futam volt!Spanyolnak grat jól jött ki a kavarodásokból mikor mentek a kerékcserék, Perez fantasztikus, meg lehetett volna neki, de legalább nem dobta el úgy mint előző héten Maldonado!
Lewisnak ma nem sok sansza volt, a kerékcserék se mentek jól, s a tempó sem volt az igazi!De legalább 2 stabil futamot hozott, s nem az van mint tavaly, hogy hullámvasút, jó lesz ez!
Webber szép csendben 4ik, Raikkonen is kihasználta előtte lévő bonyodalmakat 5ik hely nagyon szép tőle!
Williams fantasztikus, nekik szurkolok még a McLarenen kívül, 2 Force India is befigyelt
Nagyszerű futam volt megint, Perez meg egyszerűen zseniális volt ma!
És elnéztem

Bár a Button esetnél nem ő volt a hibás, ott is az volt az első gondolatam, miért kell ez a suttyó HRT a Forma1-be. Hát ezért, hogy lehessen örömködni, amikor paraszt módon kiüti Vettelt.
Éreztem egyébként, megvolt a jó pozíció is a kemény gumivel, erre szakad az eső. Most nem ad a gép, pedig nem rossz ez a kocsi sem.
Nem baj, lesz jobb is, a futomot meg elvitte a hátán Perez.

- balinteer
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 561
- Csatlakozott: 2010.10.12. 16:54:54
- Tartózkodási hely: Szombathely
Először is gratulálok Alonsonak,remek versenyző,aki remek versenyt mutatott ma be.
Pereznek óriási pacsi,ezzel a vassa ilyen teljesítményt nem semmi elérni,a leggyorsabb volt ma.
Hamiltonnak a szerelő elrontotta a versenyét,ilyenkor azért remélem nem kap fizetést,amatőr hiba miatt bukta el a győzelmet.
Örülök,hogy Vettel és Button nem szerzett pontot,mostmár jó lenne a pole pozíciókat nem elszórakozni.

- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Nah nem lett rossz verseny mégse.
Alonak grt, nagyot ment, valószínű akkor is Hamilton előtt végez,ha a boxban nincs pechje a britnek.
PEREZ! Számomra Ő a győztes, kár,hogy hibázott a végén, óriási lett volna a győzelme, hihetetlen mit ment Ő is,meg a Sauber is.
Hamilton az újraindítás után semmi érdemlegest nem csinált, nem is értem hova tűnt a sebességük. Mert elején nagyon mentek.
Schumi--> pech,majd kis szerencse és 10..hurrá...Merci ugyanúgy édes kevés versenyben.
Vettel--> Karthikeyan te ősbarom, ezért van értelme ilyeneknek a pályán lenni. Szóval Ő is pech, "jól" jött ez a -12 pont :S
Buttonnak is pechje volt, Hamilton meg Alonso nyerte a legtöbbet ezek miatt.
Erőviszonyok:
Red Bull nem tud egyenletesen nagyon gyors lenni, viszont egyes etapokban azért begyorsulnak, Mekik meg lelassulnak. Ferrari versenysebessége Melbourne-ben is már jó volt, itt meg ezen körülmények között nagyon jó. Viszont a Sauber sem tudom,honnan szedte ezt elő
Mercedesek meg hát, sajnos győzelmi esélyek 0ák, dobogós esélyek nagyon kicsik, ehhez hozzájön,h egyiknek se szokott szerencséje lenni...

"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
hát bob,egyikünknek sem lett igaza,mégis én örülhetek tán jobban 
én élveztem a versenyt,jó volt,izgalmas volt,fordulatos,sok extrával és perezzel,akinek a kocsijában 2 gázpedál lehetett

Na Alonsonak grat, szép ez az 1.hely
Hamilton sokkal beljebb nem hiszem hogy jöhetett volna köszönhetően a boxnak.
A Redbull fanok meg ne haragudjanak,de olyan jó látni, hogy szenvednek ők is
Már ideje volt

- 18Barca99
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 972
- Csatlakozott: 2009.12.08. 19:36:08
- Tartózkodási hely: Budapest
OTT VAAAN! Vamos Fernando! Szép volt srác!
Ha el kell törnöm valamimet a pályán, akkor eltöröm, és nem panaszkodom, ha ez segít az edzői stábnak és a csapatomnak. Ez a fajta elkötelezettség a legfontosabb, hogy meglegyen mindenkiben. - Ivan Rakitic
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Massa 8ik is volt ha jól rémlik, most 18
Nem megy továbbra sem a masszírozónak!
Eső meg tényleg jöhetne, Lewis is szenved
Perez viszont fantasztikus!
szerk: zseniális ma is a box
Eddig 2ből 2