Bosszantó 1 meccs volt, mert végig úgy éreztem hogy hiába szoros, de többször vezettünk mi, mint a Nix, de a végére nagyon leolvadtunk.Egész szezonban ez volt a bajunk, hogy hiába remek a védekezés, ha elől kevés pontot dobunk, 85 kapott ponttal meccset kellene nyerni, 78 dobott ponttal meg lehetetlen meccset fogni

A pad nagyon gyenge volt, Terry konkrétan semmi, meg se mertem nézni hányat hajított mellé....S ezekből tartotta sokáig magát a Kinicks, hogy még a nem teljesen rendezett védelmünk ellen, tempózgattak, vagy 3ast dobtak.Második negyedben tisztán emlékszem, volt olyan 5el megyünk és 3 teljesen tiszta sarok triplára volt kijátszva a figura, először Bradley, majd Terry majd Lee dobta mellé, s mindegyikből kaptunk a NY-tól egy hármast

És lett -4 két perc alatt.
PP szerintem az elején kifejezetten jól és okosan játszott, mikor kezdtünk beragadni már erőltette kisebb sikerrel, Green lehozott egy vadállat első félidőt, aztán nagyon figyeltek rá.
Bradleynek voltak szép kosarai, de amilyen labdákat eladott az kabaré volt., 2szer sikerült a KG-Felton párosból Raymondot megtalálni a belöbbölt labdával......
Bass szerintem nagyon hasznos volt, s remekül védekezett Melon ha épp úgy jött ki a dolog
KG védekezésben irányította a gárdát de végig úgy éreztem hogy egyszerűen nem tudjuk elől megjátszani, s kezdte is ez zavarni, elvállalt a végén olyan dobásokat amiket nem szokott.Nem volt egy pick&roll nem volt hogy mélyen megkapja pozícióba a labdát, zárás-kilépés figura hogy tempózzon.

Pad=00
S Doc is egy picit elcseszte, úgy éreztem hogy a 4ik negyed elején nagyon merész volt KG és PP-t is leültetni, s nagyon alacsony szerkezettel kiállni, úgy kezdtük a 4iket hogy 70-67re vezettünk ha jól emlékszem, s aztán 2-3 perc után már ment az időkérés meg a csapatcsere.De a védekezést szépen kitalálta, ott voltunk mindenen, Melo dobálhatta a teljesen kilátástalan tempóit.
Nix nem játszott jól, ki kellett volna ezt használni nagy kár érte, főleg hogy tuti lesz meccsük mikor meg megszalad.Második félidőre nagyon szépen kezdték el csapdázni Greent, így egy potenciális dobók ki is halt.Plusz irgalmatlan mennyiségű labdát adtunk el, de valami hihetetlen amatőr hibákból

No ez van, túl kell lépni a másodikat el kellene hozni feltétlenül, továbbra sem érzem hogy nekünk ettől a NY-tól össze kellene tojni magunkat, de nyilván támadásban több kellene mert nehéz dolgunk lesz dobott pontok nélkül

Úgyhogy Kedden uraim folytassák ott ahol az első félidőben abbahagyták.
Celtics PO promo is van ám
http://www.youtube.com/watch?feature=pl ... 8HReTRbI4c
STANDS AS ONE