Ebben a meccsben minden benne volt. Minden. Minden, ami jellemzi a spanyol játékvezetést, a Malaga nagyobb csapatok ellen mutatott "játék", és minden, ami jellemzi 2016-ot. A sok balszerencse, a néhol akadozó játék, a minket sújtó játékvezetői ítéletek stb stb... Régóta kavarognak a fejemben olyan gondolatok, hogy azért ilyen ez az év, mert szimplán balszerencsés a csapat számára. Félreértés ne essék, nem hiszek a babonákban meg az ilyesmikben, mégis mintha idén minden minket sújtana. Ugye Cruyff halála, a tavaszi vereségi széria, a játékosok bírósági ügyei, a sok-sok sérülés, az őszi gyakori rossz játék mind mind emellett szólnak. Én már úgy vagyok vele, hogy valahogy húzzuk ki ezt az évet és jövőre hátha átkattan valami. Jó, persze erre nem lehet alapozni, támaszkodni, de azért remélem értitek, hogy értem.

Mondjuk lehet csak egy kicsit elfogult vagyok, mert személy szerint ez az év borzalmas számomra, de úgy látszik a csapat számára is.

Számomra '16-hoz hasonló másik rossz év '14 volt, ami után tudjuk, mi következett...

Jaj, de nagyszerű is volt 2015! Nagyon remélem, hogy a jövő év majd akár még túl is szárnyalhatja a tavalyit. Nagyon bízok benne, hogy így lesz, mert a csapatban hatalmas potenciál van, de mint ahogy írtam mintha idén nem akarnának összejönni a dolgok. És mi garantálja, hogy januárban nem lesz behozhatatlan hátrányunk valamelyik riválisunkkal szemben?

Úgyhogy ami azt illeti én LE helyében idén már csak a "túlélésre" játszanék, tehát hogy lehetőleg minél kevesebb pontot veszítsünk, aztán egy, a játékosok számára pihentető, de fontosságában felbecsülhetetlen téli szünet után egy "újjáéledt" csapatként vághatnánk neki a tavaszi kihívásoknak.
Szóval én idénre már semmi nagy durranást nem várok, szépen húzzuk be a Klasszikust és a többi meccset, aztán pedig tavasztól mehet a henger. Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de bízok Luchoékban, hogy meg tudják csinálni. Mert nem egyszer megcsinálták már.
Visca El BARCA!!!