2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
A csapat épül, az ilyen meccsek benne vannak a pakliban. Még a Pep féle Barça is hozott le ilyen teljesítményeket néha-néha. Annak kell örülni, hogy lassacskán az a tendencia, hogy négyből három meccs abszolút élvezhető.herlius írta: ↑2022.03.11. 12:10:24A gond az, hogy ezen a három lehetőségen kívül semmi veszélyt nem jelentettünk a kapura. Ebből a háromból pedig egyedül a szabadrúgás volt tudatos elem, a másik kettő megpattanó-lecsorgó labdákból kialakult helyzet-féle. A kreativitás legkisebb nyomát sem nagyon lehetett felfedezni a játékunkban, csak ötletszerű vész-megoldások voltak. Ennél mindenképpen sokkal több kell még a Galata ellen is, a Real elleni meccsre pedig az esti produkció fényében egyelőre gondolni sem merek.
A gond az, hogy ezen a három lehetőségen kívül semmi veszélyt nem jelentettünk a kapura. Ebből a háromból pedig egyedül a szabadrúgás volt tudatos elem, a másik kettő megpattanó-lecsorgó labdákból kialakult helyzet-féle. A kreativitás legkisebb nyomát sem nagyon lehetett felfedezni a játékunkban, csak ötletszerű vész-megoldások voltak. Ennél mindenképpen sokkal több kell még a Galata ellen is, a Real elleni meccsre pedig az esti produkció fényében egyelőre gondolni sem merek.Cseri írta: ↑2022.03.11. 10:34:56Nem nyertünk,na bumm!Tré meccs volt?Az!Tavaly nagyjából az összes ilyen volt. De Jong kapufája,Alba lövése,Depay szabija simán beakadhatott volna,nem ment be,idegenbe jobban kell koncentrálni ,és meglesz. Törökországban már a Galatának is játszania kell valami futball szerűt. Xavi próbálgatja a csapatát,ha nem rotál az a baj,ha rotál akkor az. Félidőben bátran változtatott, most nem igazán jött be. Semmi nincs veszve,ja, és gólt sem kaptunk:)
Auba tán az Arsenalban ott szeretett a legjobban játszani a plusz hely miatt, kicsit jobb statja is van balról, hiába játszott többet középen. Persze ott is inkább beindulni, elsüvíteni szeretett, nem felállt védelem ellen szórakozgatni. Szerintem az ötlet jogos volt, de tényleg nem sült el jól.
A gyenge kezdőt nem jelenteném ki 100%-osan. A gond az volt, hogy az egyenként korábban egyre jobban teljesítő támadókat választott kezdőbe. Azonban Így együtt ( Torres és Depay) nem játszottak még együtt soha. Ezért is volt sok akadozás( Traorét én nem bántanám, mert tegnap is jól hozta, azt amit szokott és kell neki)mess2009 írta: ↑2022.03.11. 09:51:39dagasztjuk mi is rendesen.... szánalmastól a nem kell mindig villogni van itt minden. én elsősorban azt láttam hogy Xavi önértékelését megzavarta az előzetes értékelés, miszerint a Barca az esélyese ennek a párharcnak. miben? hogy felküldött egy gyengébb összeállítást azzal, hogy ide az is elég lesz. egy soha be nem váló nézet. ilyenkor a nyerő az, ha jön a leg erősebb banda megszórja a gyengét, és azután lehet lazítani. hozzá tehetjük még ehhez az "otthon simán győzni kell" faktum mentális nyomását és rögtön meg is érkeztünk a tegnapihoz. egy valamire jó lesz: most aztán nincs mese, nyomni kell idegenben.... és ha így lesz mehetünk tovább.
Persze, nem is vitatkozni akartam.csababarca írta: ↑2022.03.10. 23:22:59Bence, jobbról is lehet jobbal lőni, nem tiltja törvény.
Nem azt mondom hogy most aztán lőjön mindig, de néha megpróbálhatná.
Illetve befelé cselezés után is adhatna be, de ő kvázi csak ezt az egyenesen le az alapvonalig módszert ismeri, használja.
Ez zavar benne.
Amúgy nincs vele gond, én is látom amit írsz, erre írtam hogy üde színfolt.
Igen van benne valami.
Tegnap azt írtam, hogy a Real mentálisan nőtt a PSG fölé, ma nekem úgy tűnt, hogy nekünk lélektelen volt a játékunk. Nem volt kellő akarás, olyan tüneteket láttam, mintha mindenki valaki mástól várta volna a megoldást.csababarca írta: ↑2022.03.10. 23:08:13Ez elég szánalmas produktum volt,
Idegenben is verhető ez a galata, nem kell betojni, ez ma egy duplanulla volt, de előfordul.
Ennyire gyenge a bal lába, ezt már sokszor bizonyította. Akar ő lőni, csak jobbról nem tud. Ez nem is baj, nem ez a szerepe, jól érzi ő magát kiszolgálásban, de ezzel ezt áldozza be a jobbszélső poszton. Cserébe sok gólpasszt ad, ma is voltak félveszélyes beadásai meg bepasszai, de valahogy gyengébben is érkeztünk középen, mint szoktunk, vagy ő volt pontatlanabb, passz.csababarca írta: ↑2022.03.10. 23:08:13Engem személy szerint Adama faék játéka kiakaszt már sokszor, főleg hogy a beadásai zöme értékelhetetlen.
Üde színfolt a csávó, meg tényleg gyors, jól cselez, de mindegy mit csinál, a vége úgyis a leszegett fej és beadás, szögegyenesen le az alapvonalra futva.
Ezt a régi fifákban csináltuk, majd dupla D billentyűzeten és garantált ollózós gól.
Nem értem miért nem próbál többször befelé húzni, ne adj isten lőni?!
Ez így azért nem igaz, én sem dicsérem ma a csapatot, de nem lineáris lesz a javulás, ugyanakkor egy EL-ben egy ilyen ellenfél ellen illett volna itthon minimum egy hármast szórni.