Megmondom őszintén, hogy a múlt heti meccs után iszonyatosan le voltam törve, gyakorlatilag hozzám se lehetett szólni. Most valahogy nem ezt érzem. Természetesen szomorú vagyok én is, mint mindenki más, de bebizonyosodott, hogy nem lehet mindig mindent megnyerni. Ez a két hét mutatta meg, hogy a földön kell járni, mert különben csúnya vége lesz.
A félidőben még teljesen biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. Messi tizenegyese előtt közöltem, hogy csak az a baj, hogy ez kapufa lesz... az lett... Ahogy a srácok önbizalma, úgy az én reményem is egyre fogyott.
Én azt sajnálom leginkább, hogy a fociból ez lett. Megosztja ez a dolog az embereket, hiszen sokan mondják, hogy mindenki úgy játszik, hogy a lehető legjobb eredményt tudja elérni azzal a módszerrel. Ez végülis igaz, de én nem ezért szerettem meg ezt a sportot. Ez a gondolat inkább a múlt heti meccsre érvényes, hiszen ma a Chelsea rúgott két gólt, igaz, hogy megint 2 helyzetből, de mégiscsak rúgtak.
Vannak itt olyan hozzászólások, hogy már csak a "Látjátok testvééérek, ennyi az élet..." hiányzik a végéről némelyiknek. Én nem gondolom ezt így. Most így jött ki a lépés, de lesz majd máshogy is. Jó adag szerencse is kellett az ellenfélnek a továbbjutáshoz, most megkapták. 3 éve ilyenkor mi örülhettünk.
Az viszont tény, hogy a Pep-korszak legmélyebb gödre ez, habár ez a gödör inkább nem is gödör, hanem most egyenlő a föld színével...
Én továbbra is bízom a fiúkban, hiszen ezért vagyok. Innentől felszabadultan játszhatnak a hátralevő meccseken, ami elképzelhető, hogy még hasznunkra is válik. Nyilván nem ér fel egy BL-címvédéssel, de egy-egy esténket biztosan szebbé teszik majd.
Továbbra is Visca el Barca!
