2012.04.24. 23:12:01
Korszakváltásról beszélni úgy gondolom nem szerencsés. Nézzük ezt a 180 percet. kb. 40-5 a kapuralövések aránya, abból legalább 10-12 tiszta ziccer nálunk. Volt még négy kapufánk, plusz kihagyott 11-esünk. Nem azt mondom, hogy a Chelsea nem védekezett jól, mert jól csinálták, de legalábbis az eredmény őket igazolja. Viszont végig kiscsapatként viselkedtek, a kontráik halálpontosságát leszámítva. Azonban ezt a fenenagy védekezésüket le is húzhatták volna a WC-n, ha mi eggyel többet beverünk a számtalan helyzetből. Persze tudom, a fociban nincs ha.
A konklúzió nálam egyértelműen az, hogy nem annyira a fortuna (bár azért most NAGYON nem volt velünk), és egyáltalán nem a "sikerétlenség" a BL-ből kiesésünk oka. Hanem legfőképpen a fejben elfáradás szezon végére, ami az 'éppenhogy nem pontos' passzokban, utolsó pontatlan lasztikban, az éppencsak helytelen helyezkedésekben és ziccerek tömkelegének kihagyásában csúcsosodott.
Ez pedig kollektív hiba, persze, el lehet vitatkozni azon, hogy az edző mennyiben ludas ember, hogy nem úgy élesítette a srácokat idény végére, mint az elmúlt 3 évben.
ui: a döntőt tuti nem nézem meg. Minden országból a legellenszenvesebb csapat fog ugyanis ott játszani (Chelse + Bayern v. Real), nem is tudom, hogy melyik kép ellenszenvesebb számomra, ha egy C. vagy egy Drogba emeli magasba a kupát.
ui2: mondjuk a srácoknak megmondhatná valaki, hogy egy félidő addig tart, ameddig a spori le nem fújja. Ha ífigyeltek volna végig, most 2-0-lal mentünk volna tovább a párharcból.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára
Pedro 2012.04.24. 23:15:27-kor.
„Nagyon tetszik és csodálom azt a játékbeli dominanciát, amit a Barcelona fel tud építeni. A játékuk nem is a szemnek, hanem a léleknek kedves. A labdát tisztelettel, imádattal kezelik, szinte simogatják. Ezt a csapatot mindenki számára élvezet nézni.”
Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid tiszteletbeli elnöke - 2011.04.17