No, akkor vegyük végig!
A szezon egy 7-0-lal kezdődött. Itt bíztam Tatában és a bajnoki címben is.
Aztán jött a Malaga, az eredmény pedig 1-0 lett nekünk. Nem volt semmi baj a szuperkupát is behúztuk, úgyhogy bizakodhattunk. Erőt adott Messi triplája a Valencia ellen idegenben a Sevilla legyőzésével együtt.
Az első iksz az Osasuna ellen jött össze: 0-0, majd jött a Milan elleni 1-1. No problem.
A Real legyőztük 2-1-re és nem volt gond az Ajax elleni idegenbeli meccsig. Ott kikaptunk 2-1-re, de nem volt gond, mert az a vereség már nem osztott, nem szorzott. A kövi meccsen a Bilbao győzött le minket ugyancsak 2-1-re.
Az évet szerencsére jól zártuk: 2-5 a Getafe otthonában.
2014 az Elche 4-0-os legyőzésével kezdődött. Az első döntetlen az Atma ellen jött össze és a Levante ellen sem nagyon jöttek a gólok (1-1).
A február rosszul kezdődött: hazai pályán kikaptunk a Valenciától, de továbbjutottunk a Sociedad ellen, és győztünk a City otthonában 2-0-ra.
De aztán jött egy vereség a már fentebb említett Sociedadtól.
A Valladolid később legyőzött minket. Kiejtettük a Cityt, de muszáj volt győzni a Clasicon, hogy még legyen esélyünk a végső győzelemre. A meccs vége 4-3 lett, Messi újra megdöntött egy rekordot és mindenki boldog volt.
Az Atma-val ikszeltünk a BL-ben, a Betist pedig kicsit nehezen vertük otthon.
Majd kiestünk a Calderónban, Messi csak sétált és a hétvégén kikaptunk a Granadától. A Király kupa döntőben vesztettünk.
A Camp Nou-ban viszont a Bilbao ellen visszatértünk a helyes útra, győztünk 2-1-re, Messi újra betalált.
Aztán meghalt Tito...

Mindenki maga alatt volt, de még így is nyertünk a Villareal ellen 3-2-re - Tito "segítségével".
És most jött ez a döntetlen...
Ki tudja, mi járhatott a játékosok fejében...
És itt jön ki, hogy mit ér egy-két Pepe szabálytalanság, amiért még ők kapnak tizit...
Még két meccs hátra van, egy nehéz győzelem az Elche ellen és egy x az Atma ellen, ezek a tippjeim.
Lezárásként pedig mit is mondhatnék... Á igen, remélem a spanyol/brazil/argentin játékosaink minden eddiginél motiváltabban vágnak neki a VB-nek - mert már csak ez akadályozhatja meg, hogy ez az év ne legyen se rossz, se pedig ne Ronci kapja az aranylasztit!
