Hát szerencsére tévedtem, lemosást gondoltam, úgy is tűnt egy darabig, aztán egyszer csak teljesen kikapcsoltuk a Milant. Le a kalappal, mindegy mennyire barátságos meccs. Főleg a második félidő volt durva, egy percnyi levegőt nem kaptak. Junyent nagyot Puigozott, nehezen tartották, Raphinha olyan volt, mintha két ember lett volna, mindenhol ott volt 10-esként, nagy labdákkal operálva (sokkal jobban nézett ki mint a balszélen), Pau Victor ide-oda dobálva is nagyszerű volt, Lewynek pedig a 2. gólja minden szempontból olyan, ami miatt tőle idén közel 30 gólos bajnoki szezont várok, ha alapkezdő lesz. Brutál Raphinha labda, még egy érintés belül, és ő jó helyen. Ebből Xavi utolsó szezonjában kevés volt nagyon az ilyen sakk-mattra kijátszott helyzet. Szerintem most a legtöbb meccsen lesz neki 1-2-3 hasonló helyzete. És az első gólja is szép volt, ilyet is sokat lőtt még másfél szezonnal korábban, 16-os vonala környékéről. Nagyon biztató.
A meccs embere nyilván Lewy volt, a brazil sima 2., Yunyent-t és Victort tenném utánuk, utána meg szinte csupa jó teljesítménnyel jönnek a többiek. Gerard Martin nagyon gyenge volt a szélen, védekezésben sajna Valle is (peche volt, hogy Leao lecserélése után hozták le, szegény Vini után őt kapta feladatnak, mindkét csapat messze legveszélyesebb játékosait, nem túl korrekt

)
Ők lógtak ki nálam most lefelé, még ha utóbbinál kicsit igazságtalan is.
Roque sajna megint pár percet kapott, így nem nagyon lehet megítélni. Az a gyanúm, hogy távozni fog.
De ami legfontosabb, a presszing elképesztő volt, főleg a 2. félidőben, mintha satuban lett volna a Milan.
Messa írta: ↑2024.08.07. 06:24:37
Aki látta a meccset, Bernal és Casado hogy nyomta? Egyre több a pletyka, hogy Flick velük tervezi megerősíteni a középső középpályát, szóval érdekel mit alkottak.
Nem tudom megítélni, hogy csapatként voltunk-e jók, vagy ők voltak jók az első 20-25 perc elég rémisztő kinézete után. Bernal keveset játszott, egy már eléggé betolt Milan ellen, nem is emlékszem, hogy a második félidőben vezettek-e egyáltalán támadást az olaszok. Nem volt annyira tesztelve. Casado mindenhol ott volt, kullancs stílus, volt hogy utolsó pillanatban épp ki tudta billenteni Leaót, nem érzem benne a nagy pluszt, de azt simán el tudom képzelni, hogy megbízható rotációs ember legyen. Nem egy mélán nézelődős alak. Van benne passzjáték előre.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy