2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Én a gondot abban látom, ha túl sok játékos lesz a kp-ra, hogy azért Busin kívül mindenki fiatal, ereje teljében, Pedriék gyakorlatilag még gyerekek is, tehát kell a perc hogy folyamatosan egyre többet fejlődjenek. Nyilván nem évi 70 meccs, de túlzottan forgatni sem érdemes szerintem. De ez legyen Xavi (legnagyobb) baja.bence0330 írta: ↑2022.03.06. 08:53:28
Persze, nekem ez szimpatikus lépés, csak nem olvastam róla és meglepett.
És valóban, ez most is nehéz ügy, bár szerencsére még Nico is kap annyit, hogy ne panaszkodhatjon igazán. De ha hihetünk Xavinak, hogy még Puignál is sz@rul érzi magát, hogy nem játszathatja, mert vannak előtte 5-en, akkor én sem tudom, mi lesz Kessié/más érkezésével.Lehet hogy tényleg valami olyan lesz, mint amit Pep csinál a támadókkal manapság, mindenki lehetőséget kap, csak lesznek, akik %-os arányban többet, és így frissen tartja majd egész évben őket a dupla-tripleterhelésben. Végülis mióta Pedri felépült, nagyjából mindenki ugyannyit marad ki a kezdőből Nico kivételével. Gavi tán egy hangyányit többet, de a kora miatt ez jól is van így.
Azért Pep esete más. Egyrészt az angoloknál több kupa van, másrészt tovább vannak versenyben a BL-ben, mint mibence0330 írta: ↑2022.03.06. 08:53:28Persze, nekem ez szimpatikus lépés, csak nem olvastam róla és meglepett.
És valóban, ez most is nehéz ügy, bár szerencsére még Nico is kap annyit, hogy ne panaszkodhatjon igazán. De ha hihetünk Xavinak, hogy még Puignál is sz@rul érzi magát, hogy nem játszathatja, mert vannak előtte 5-en, akkor én sem tudom, mi lesz Kessié/más érkezésével.Lehet hogy tényleg valami olyan lesz, mint amit Pep csinál a támadókkal manapság, mindenki lehetőséget kap, csak lesznek, akik %-os arányban többet, és így frissen tartja majd egész évben őket a dupla-tripleterhelésben. Végülis mióta Pedri felépült, nagyjából mindenki ugyannyit marad ki a kezdőből Nico kivételével. Gavi tán egy hangyányit többet, de a kora miatt ez jól is van így.
Persze, nekem ez szimpatikus lépés, csak nem olvastam róla és meglepett.Sinya22 írta: ↑2022.03.06. 08:07:55Lehet csak forgatni akarja a csapatot. Kp-n így se jut mindenkinek hely, Busi játszik mindig, De Jong is, Pedri is. Gavi-t se nagyon éri meg padoztatni és akkor ott van Nico aki azért kevesebb lehetőséget is kap alapból. Ehhez ha hozzávesszük azt, hogy jön még 1 ember a nyáron, akkor nem tudom hogy lesz megoldva, hogy senki ne lássa kárát, még akkor sem ha Busi játékpercei jövőre nagyon visszacsökkennek. Na de ez más téma![]()
az első mondat ok. a másodikból a bosszantó is elmegy de a ..."egy kisujjnyival sem jobbak nálunk sőt.".. tegyük el a Clássico-utánra. tegnap úgy focizták le a Sociedad-ot hogy azok a végére egy MB III ra zsugorodtak. csak azt remélem, hogy Messiék majd ki igazítják a mellényt.Chino írta: ↑2022.03.05. 22:15:19Lehet álmodozni és délibábokat kergetni, de nem realitás, hogy befoghatjuk a Reált. Azért bosszantó, mert egy kisujjnyival sem jobbak nálunk, sőt. A pechünk, hogy jött a rengeteg sérülés, de leginkább, hogy Xavi későn érkezett.
Ha a Sevillát el tudjuk kapni, ami reális célkitűzés lehet, kisebb csodát viszünk véghez élen Xavival és én Alemanyt is hasonló érdemekkel illetném.
Viszont ehhez először az Elchén kell túljutni, nem szabad lebecsülni, hazai pályán sem hiányzott sok a pontvesztéshez.
Lehet csak forgatni akarja a csapatot. Kp-n így se jut mindenkinek hely, Busi játszik mindig, De Jong is, Pedri is. Gavi-t se nagyon éri meg padoztatni és akkor ott van Nico aki azért kevesebb lehetőséget is kap alapból. Ehhez ha hozzávesszük azt, hogy jön még 1 ember a nyáron, akkor nem tudom hogy lesz megoldva, hogy senki ne lássa kárát, még akkor sem ha Busi játékpercei jövőre nagyon visszacsökkennek. Na de ez más témabence0330 írta: ↑2022.03.06. 00:16:39A főoldali cikkben a kezdő latolgatásánál azt olvasom, hogy Gavi lehet a harmadik támadó Auba és Dembélé mellett, ha Ferran pihenőt kapna. Adamával van valami eszerint? Pihenőt kap? Mert ő eddig azért elé stabil kezdő volt, és szerintem Dembélével sem ütik egymást a francia kétlábúsága miatt.
Kiugrottam inni egyet és mire visszaértem, 3 gól esett 2-3 perc alatt, még ha csak kettő is maradt meg.
Szerintem pont ez a lista mutatja, hogy nem kellene álmodozni pár jól sikerült meccs miatt.
Egy nagyon erős tavasszal egy jó ízű meglepetés is kisülhet. Lehet egy picit optimista vagyok, de a Reál még játszik:bence0330 írta: ↑2022.03.04. 23:49:20A Sevilla botlott, vesztett pontokban már csak 4 egységgel mennek előttünk, ráadásul ugye még egymással is játszunk. Még mindig a BL a cél persze, viszont ez már nem egy lehetetlen feladat. És ha azt vesszük, mennyi kínkeserves utolsó perces 1-0-val állnak ott, ahol, azt tuti nem tudják így fenntartani.
Ezen en is szoktam agyalni, kb 3-4 meccs volt amit az utolsó percekben adtunk le, ha azok jönnek meg a bajnoki címért is versenyben lennénk teljesen reálisan. Igazából el kell engedni, következő szezonban már versenyben leszünk végig.Barcaforever írta: ↑2022.03.03. 07:48:54Tegnap nézegettem a tabellát és elkezdtem agyalni, hogyha Xavi a szezont nálunk kezdi és a téli átigazolások viszont ugyanakkor érkeznének, akkor hol állnánk.
Sztem reálisan +9 ponttal. A vigoi 3-0-t nem hiszem, h leadtuk volna, de a vallecanoi vereség se hiszem, h becsúszott volna. Persze nehéz ezt így megitélni, mert teljesen más a csapat morálja, taktikája. Sztem a 2. helyen lennénk, de most a reális elvárás a Bl indulás és a 3. hely.
Valamelyik nap ütött belém is a felismerés, hogy majdnem senki nem sérült meg, mióta Xavi idekerült, ha a visszaeséseket nem veszem (Depay, Fati). Talán csak Garcia.
A középpálya egyre fáradtabb, csapágyasra vannak járatva, csatársorba Jovic és hasonlók. Én elsősorban Sevillara gondoltam, nem ránk. Van nekik idegenben Atma, Sevilla plusz mi és a Betis is.LG írta: ↑2022.03.01. 18:08:5515-ben épp Carloval adtak le komoly előnyt, ha nem is ekkorát. De az olasz most is elköveti ugyanazokat a hibákat, már februárban látszott a túlterheltség a kulcsjátékosain.
Azt én sem hiszem, hogy sikerülne előzni, inkább reálisabb, hogy megközelítjük őket, és jó szájízzel várhatjuk majd az új szezont.
Én ezt már talán nem érzem, túl kevésnek érzem hozzá a hátralévő meccsek számát még akkor is, ha kiesne hosszabb időre a francia. Van minőségesés, de vannak, akik előrelépnek azért, mint mostanság Asensio.
Én inkább azt vettem észre, főleg hétvégén, hogy meccs elején nagyon sok beadással próbálkozunk, elsősorban Alves felől.bence0330 írta: ↑2022.03.01. 13:33:50Igen, ezt láttam már az araboknál is nála. Van egy alapvető A terv, van egy B egy C és egy D terv arra az esetben ha az A terv nem működik. És mindegyikben fejlődünk. A meccsek különböző szakaszain tudunk váltani, pl az elmúlt meccseken nagyon szembetűnő volt, amikor előnyben elkezdtünk elöl gyorspasszozni labdatartásként, és még gólt is rúgtunk belőle. De ha ez ne megy, jön a szél, Alba, Traoré, beadás, gól, vagy átlövések, vagy Pedri/Gavi/DJ féle mélyebb indítások, sőt, még kontrák is. Tényleg sokoldalúak vagyunk.vidra írta: ↑2022.02.28. 16:10:10Xavi-nak az a varázslata, legalábbis így érzésre nekem, hogy sokkal aktívabb a helyezkedés, így nem csak oldal passzok vannak, hanem hosszanti labdákkal el lehet érni a játékosokat (főleg belül). Ha ez nem lehetséges, akkor megy a mélységi indítás, vagy a centerezés. Mintha megtanította volna a játékosokat a jó döntések meghozatalára.
De minden tervben látok egy közös pontot: nincs öncélúság, l'art pour l'art passzolgatás pl, sosem táborozunk le a 16-os előtt, akkor hátramegyünk, és építkezünk újra. Sosem ívelgetünk ötlettelenül előre, vagy adunk be szélről, mindig vannak megfelelően érkező játékosok. Kontránál sem egy ember indul meg, hanem többen. Mindenhol józanul, logikusan mozgunk.
Más: Lehet, hogy tévedtem a számolgatásban, de nekem az jött ki, hogy mióta Xavi megérkezett, pontazonossággal állunk a Reállal. Ami úgy különösen durva, hogy egy jó hónappal ezelőttig neki is Abdékkal kellett eredményeket elérni, egy félig hadirokkant csapattal.
Igen, ezt láttam már az araboknál is nála. Van egy alapvető A terv, van egy B egy C és egy D terv arra az esetben ha az A terv nem működik. És mindegyikben fejlődünk. A meccsek különböző szakaszain tudunk váltani, pl az elmúlt meccseken nagyon szembetűnő volt, amikor előnyben elkezdtünk elöl gyorspasszozni labdatartásként, és még gólt is rúgtunk belőle. De ha ez ne megy, jön a szél, Alba, Traoré, beadás, gól, vagy átlövések, vagy Pedri/Gavi/DJ féle mélyebb indítások, sőt, még kontrák is. Tényleg sokoldalúak vagyunk.vidra írta: ↑2022.02.28. 16:10:10Xavi-nak az a varázslata, legalábbis így érzésre nekem, hogy sokkal aktívabb a helyezkedés, így nem csak oldal passzok vannak, hanem hosszanti labdákkal el lehet érni a játékosokat (főleg belül). Ha ez nem lehetséges, akkor megy a mélységi indítás, vagy a centerezés. Mintha megtanította volna a játékosokat a jó döntések meghozatalára.
A Wolves nagy szezonjában szinte csak ott tolta, max 1-2-szer bement középre. Az elmúlt két évben viszont elég sokat tették ki balra és amolyan hamiskilences csatárnak is, amikor nagyjából az volt a dolga inkább, amiből itt is villant meccsenként 1-2-t, át kellett viharzania a pálya közepén kontrák alatt.vinszentvega írta: ↑2022.02.28. 12:24:57Emlékem szerint Adamai mindenhol és indig jobbszélső volt. De lehet, hogy tévedek