Spanyol Kupa & Szuperkupa
Most sajnálhatjuk, hogy nem Tello játszott a bajnokin. A sok Alexis hívő most láthatta, hogy nem is olyan rossz ez a srác. Gyors, tudja hogyan kell beindulni, és Messi rutinból elé varázsolja a labdát. Nem esik kétségbe a kapu előtt, és jobb lábbal rugdossa a gólokat. De ha kellett, Messinek is vissza tudta gurítani. Több bizalmat érdemelne, nem csak tíz perceket.
Messi visszafogott volt, de a góloktól beindult. Alves javulhatna, Xavi és Roberto közepes volt, Song jól mozgott, még bátrabb lehetne, voltak használható indításai. Csak a második félidő volt biztató.

Ez után az öngól után tényleg elhiszem, hogy vasárnap csak kifelé pattant minden.
Az első félidő teljesítménye továbbra sem biztató, a második félidőről meg mindent elmond, hogy a Levante 4-szer hagyta ugyanazt megcsinálni. A Levante nem tudom mit gondolt, talán elhitték magukról, hogy van itt keresnivalójuk, mindenesetre amint volt terület, csak be kellett rugdosni Tello elé a labdát.
Legalább a továbbjutás letudva, és talán a csapat vesz egy kis lendületet a továbbiakra.

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8615
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Szerintem is cseréljük le a fél keretet.connor írta:Több kérdés is megfogalmazódhat bennünk az utóbbi 2,5 meccsel kapcsolatban, a szezonnal kapcsolatban.

Amúgy te kiket hoztál volna az utóbbi három évben? No offense, tényleg kíváncsi vagyok-
A meccsről.
Nagyon aggódtam a félidőben de a Levante megtette azt a szívességet, hogy kiegyenlített így ki ki kellett kicsit jönniük a bunkerből, ez az X itt nem volt olyan jó eredmény nekik mint a bajnokságban. Tesómmal akkor fogadtam 2 sörben, hogy lesz közte legalább három.
Sajnos a kp-nk kritikán aluli volt, Xavistól, Robertostól, Songostól együtt.Xavit és SR-t nem szabad együtt játszatni. Még szerencse, hogy Messi sokszor visszalépett.
Alves feljavult a második félidőre, szükség volt rá. Voltak buta hibái, de meg tudta bontani a védelmet.
A gólért kár. Nagyon összehozta az egész védelem, a saját dolgunkat nehezítettük meg.
Tello egy rejtély. Képes volt 3,5 gólt lőni úgy, hogy az utolsó tíz percig rossz volt nézni amit csinál.
Az eredmény tökéletes, az érdemi kérdések úgy néz ki eldőltek. Jelenleg ez a lényeg. Felesleges túl nagy következtetéseket levonni, nem egy túl veretes csapatot állítottunk ki. Érdemi meccseken nem ilyen összeállításban játszunk.
Remélem Puyi sérülése nem túl komoly, bár nagyon csúnyát kapott a bokájára, bízzunk benne, hogy nem súlyos.
Forca Barca!!!!
na csak megvan!!
tello 3 gól!!
ha ez a rossz forma felőlem kitarthat év végéig ez az eredményessség!!
tello 3 gól!!
ha ez a rossz forma felőlem kitarthat év végéig ez az eredményessség!!

VISCA EL BARCA
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
bár voltak szerencsés gólok, de azért összességében bőven megérdemelten nyertünk.
tellokám, az bravo, ideje volt már.
jöhet a sociedad.
tellokám, az bravo, ideje volt már.

jöhet a sociedad.
Több kérdés is megfogalmazódhat bennünk az utóbbi 2,5 meccsel kapcsolatban, a szezonnal kapcsolatban.
Bennem továbbra is az az egy kérdés merül fel: miért? miért erőltetjük azt a taktikát, amit így, ebben a formájában kiismert a "világ", ráadásul ugyanazokkal az arcokkal. Bár az is igaz, hogy mást nehezen tehetünk, mert az utóbbi évek igazolásaiból igazából én senkire sem mondanám, hogy tökéletesen bevált. Sáncheznek vannak jó meccsei, esetleg időszakai, de huzamosabb ideig képtelen gólveszélyesen játszani. Márpedig azért hoztuk ide. Fabregás félévente "cserélgeti" a formáját, ősszel penge, tavasszal hulla. Az pedig, hogy ez a 3. szezonja és még mindig Xavi mögött áll, ha alapkezdőről beszélünk (az edző(k)nél, nem pl. a magyar vagy spanyol fórumokon). Xavi kiöregedésével lesz majd helye elvileg. Elvileg, mert neki inkább Iniesta helyén lenne az "igazi" pozíciója, ahol klasszis tud lenni - vagy ott sem. Az Arsenal-ban ahol klasszis lett teljesen mást játszott, más pozícióban. Alba elvileg jó lenne. Elvileg és amennyiben egy védekezőbb típusú játékos játszana a másik oldalon, olyan, mint anno Alba helyén volt Abidal, aki fejjel sem volt ügyetlen. Ugyanis, ha az Alba-Piqué,Masch-Alves négyes van a védelemben, akkor a rögzített helyzetek a nálunk megszokott általánosnál is veszélyesebbek lesznek a 3 "törpe" védő miatt. Alba ugyanis a védekezésünket jelentősen meggyengíti a játékstílusa és a testmagassága miatt. Tehát én nem tekinteném bomba igazolásnak, még akkor sem, ha hosszú távon beválhat. Song egyértelműen kevés szerephez jutó peremember, aki valószínűleg 1, de maximum 2 szezonon belül távozni is fog, mert nem hiszem, hogy ennyivel beérné. És végül Neymar. Vele vagyok EDDIG egyedül elégedett. Ő képes különbséget jelenteni elöl, ha egészséges.
És a fiatalok: Tello és Roberto baromi nagy nullák, Cuenca-t szépen "leépítettük"(belőle sem biztos, hogy Tello-nál jobb lett volna, de talán több elképzelés lett volna a játékában), Dos Santos pedig egyértelműen nem ide való. Montoya ígéretesnek indult, de mostanában nem hozott jó meccset. Bartra az, aki talán jövőre már a kezdőbe is beférhet, ha nem igazolunk klasszis védőt.

Ezt nem hiszem el. Egyszer jönnek át a félpályán és pontrúgásból megint gólt kapunk, mintha a bajnokit látnám.
Robertoval csak meg megvagyunk 11-en, Tellot rossz nézni, Xavi csak két méterre passzol.
Cesc-SR, tello-Alexis, de gyorsan.
Robertoval csak meg megvagyunk 11-en, Tellot rossz nézni, Xavi csak két méterre passzol.
Cesc-SR, tello-Alexis, de gyorsan.
Forca Barca!!!!
nem ítélkezem de ez a meccs jobb is lehetne ha komolyan vennék már a dolgukat!!
Hajráá fiúúk!!
Bízom a jobb folytatásban!!

Bízom a jobb folytatásban!!
VISCA EL BARCA
Ugyanezt kérdezném S Robertóval kapcsolatban is...bojankrkic27 írta:Tello... egy sima ütempassz... mit keresel te még nálunk?!
Mit keres itt a csapatban????
Matát meg eladta a Chelsea a MU-nak...nekünk persze minek is egy kiforrott középpályás???
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 262
- Csatlakozott: 2008.03.01. 14:28:23
Tello... egy sima ütempassz... mit keresel te még nálunk?!
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8615
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ez várható volt. Szerintem vagy iszonyatosan megnehezítik a dolgunkat, akár ki is ejtenek minket, vagy nagyon sima továbbjutás lesz. Ellenük valahogy nem tudok két kiegyenlített meccset elképzelni.shutterisland írta:
MÁS : már most szinte biztosra vehető, hogy a sociedad lesz az ellenfél, ha továbbjutunk.
3-0-ra vezetnek másodosztályú ellenfelükkel szemben az első meccsen.
Lehet, hogy ez a kezdő túlzottan is tartalékos. Ha legutóbb a biztos továbbjutás tudatában egy erős csapatot küldött fel Tata most is lehetnénk egy kicsit "izmosabbak". Habár lehet, hogy csak a nagy visszavágás gondolata mondatja ezt velem.
Forca Barca!!!!
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
a kezdőt nézve nem sok kedve van az embernek a meccshez, de itt most az a legfontosabb, hogy elérjük, hogy ne legyen a visszavágó éles meccs.
egy legalább két gólos győzelem jó lenne, de már egy egy gólos siker is megnyugtató.
most nem arra célzok, hogy ha döntetlen lesz, vagy kikapunk, akkor jajj, kiesünk, hanem arra, hogy nem kellene még egy éles meccs ebbe a dömpingbe.
ez még akkor is számít, ha a visszavágón így is úgy is fognak játszani alapemberek.
nem mindegy, hogy küzdeni kell, vagy labdás edzés lesz és lehet fejben készülni a fontosabb meccsekre.
MÁS : már most szinte biztosra vehető, hogy a sociedad lesz az ellenfél, ha továbbjutunk.
3-0-ra vezetnek harmadosztályú ellenfelükkel szemben az első meccsen.

- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Barcelona line-up (official): Pinto - Alves Bartra Puyol Adriano - Xavi Song Sergi Roberto - Pedro Messi Tello
Bench Barcelona: Valdes, Mascherano, Alba, Busquets, Cesc, Alexis, Dongou
Nincs meglepetés tehát. Robnak azért örülök, remélem, ma többet fog mutatni, mint az utóbbi pár meccsen.
Tello-tripla, easy win.

- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Háát én már hétvégén is nagyarányú győzelmet vártam, aztán az is csoda volt, hogy 1 gólt tudtunk valahogy szerezni.Barcaman14 írta:A Levante minden bizonnyal pontosan ugyanazt fogja játszani, mint a bajnokin. De kötve hiszem, hogy ismét végig olyan precízen fognak védekezni. Mi pedig remélhetőleg nem úgy fogunk játszani, mint a hétvégén és eldöntjük a párharcot már ma.
Egy korai gól jelentősen megkönnyítené a dolgunkat, úgyhogy bízzunk benne, hogy nem fogjuk olyan álmosan kezdeni a meccset, mint legutóbb.
Az biztos, hogy a Levanténak ugyan azt kel játszani amit hétvégén, de koránt sem vagyok biztos benne, hogy több élet lesz a játékunkban mint volt. Mégis csak kupameccs, nem fogunk megszakadni és a lélektani előny is egyelőre a valenciai csapatnál van.
Azért egy 0-2 őt jó lenne összehozni.
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
A Levante minden bizonnyal pontosan ugyanazt fogja játszani, mint a bajnokin. De kötve hiszem, hogy ismét végig olyan precízen fognak védekezni. Mi pedig remélhetőleg nem úgy fogunk játszani, mint a hétvégén és eldöntjük a párharcot már ma.
Egy korai gól jelentősen megkönnyítené a dolgunkat, úgyhogy bízzunk benne, hogy nem fogjuk olyan álmosan kezdeni a meccset, mint legutóbb.
Egy korai gól jelentősen megkönnyítené a dolgunkat, úgyhogy bízzunk benne, hogy nem fogjuk olyan álmosan kezdeni a meccset, mint legutóbb.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
a 18-as keret
Valdés, Pinto,
Adriano, Dani Alves, Puyol, Mascherano, Bartra, Jordi Alba,
Sergi Roberto,Fàbregas, Xavi, Sergio, A. Song,
Tello, Dongou, Pedro, Alexis, Messi,
kimaradt: Pique, Montoya, Iniesta, Neymar
Valdés, Pinto,
Adriano, Dani Alves, Puyol, Mascherano, Bartra, Jordi Alba,
Sergi Roberto,Fàbregas, Xavi, Sergio, A. Song,
Tello, Dongou, Pedro, Alexis, Messi,
kimaradt: Pique, Montoya, Iniesta, Neymar
- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
Szerdán szerintem simán nyerünk.
Valahogy éreztem, hogy be fog csúszni egy X a három Levante elleni meccs egyikén, de reméltem, hogy a bajnokit behúzzuk. Sajnos nem igy történt.
Viszont nem tudom elképzelni, hogy ne verjük el simán ezt a Levantét, a következő két meccsen.

Csak a meccs ismétlését láttam. Az első félidőből csak Pinto bravúrja említhető, és az a téves elképzelés, hogy Tello a jobb oldalon játsszon. A másodikban kicsit jobb játék, szép Messi gól. Alexis észrevehetetlen maradt, Tello feljavult, Song aktív volt, S. Roberto talán először nyújtott elfogadhatót. Ez most elég volt a sima meccshez, a biztos továbbjutáshoz. Messi érthetően visszafogott volt, de meccsek kellenek a formába kerüléshez.
Én nem húznám le Alexist. Ennek a meccsnek abszolúte nem volt tétje, a Getafe ennek ellenére ahol tudott, belerúgott mindenkibe. Ezért nem is hajtott senki, nekünk a 0-0 is bőven elég lett volna. És ne felejtsük, hogy Alves volt az oldalán. Tőle nem sok labdát kapott.barlacy írta:Behúztuk, viszonylag simán.Nem erőlködtünk, így is könnyen nyertük a mérkőzést.Sajnálhatjuk Neymar sérülését, most nem bántották.Kifordult(aláfordult) a támaszkodó bokája.Messi kiemelkedett, ahogyan Bartra és Pinto is.
A többiek?Puyi régi napjait idézte,S.R.jól játszott.Tello hozta amit tud,(nem túl sok...)Song elég sokszor nem szabadult a labdától belebonyolódott, szerelték...Alves ma viszonylag kevesebb hibával játszott,A.S.visszatért a régi énjéhez...
Adriano tulajdonképpen megfelelt. Edzőnk jól tette,hogy játszatta Messit, mert amúgy 0:0 lett volna....
Nekem Alves is a szokásos volt: béna beadások, sokszor teljesen céltalanul. Ráadásul az ő oldaláról jött a Getafe legnagyobb helyzete is. Fentragadt, Puyol jött ki védekezni a helyére, és bent így nem volt elég ember. Ezt már a kis csapatok is keményen ki tudják használni.
Véleményem szerint Alvesnak nem kéne ennyire felmennie, a beadásaiból sok hasznunk úgy sincsen. Ha meg felmegy, rendszerint elfelejt visszajönni.
igen, mondhatjuk a döntőig ki van kövezve az utunk....shutterisland írta:nah, jöhet a levante, ha őket kiütjük, akkor a döntőbe jutásért a racing-sociedad párharc győztese.
azt hiszem nem panaszkodhatunk, a real, az atletico, a bilbao, a villarreal, a sevilla és a valencia sem keresztezi az utunkat.
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
nah, jöhet a levante, ha őket kiütjük, akkor a döntőbe jutásért a racing-sociedad párharc győztese.
azt hiszem nem panaszkodhatunk, a real, az atletico, a bilbao, a villarreal, a sevilla és a valencia sem keresztezi az utunkat.
azt hiszem nem panaszkodhatunk, a real, az atletico, a bilbao, a villarreal, a sevilla és a valencia sem keresztezi az utunkat.
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 208
- Csatlakozott: 2011.03.08. 06:26:33
- Tartózkodási hely: kecskemét
Behúztuk, viszonylag simán.Nem erőlködtünk, így is könnyen nyertük a mérkőzést.Sajnálhatjuk Neymar sérülését, most nem bántották.Kifordult(aláfordult) a támaszkodó bokája.Messi kiemelkedett, ahogyan Bartra és Pinto is.
A többiek?Puyi régi napjait idézte,S.R.jól játszott.Tello hozta amit tud,(nem túl sok...)Song elég sokszor nem szabadult a labdától belebonyolódott, szerelték...Alves ma viszonylag kevesebb hibával játszott,A.S.visszatért a régi énjéhez...
Adriano tulajdonképpen megfelelt. Edzőnk jól tette,hogy játszatta Messit, mert amúgy 0:0 lett volna....
A többiek?Puyi régi napjait idézte,S.R.jól játszott.Tello hozta amit tud,(nem túl sok...)Song elég sokszor nem szabadult a labdától belebonyolódott, szerelték...Alves ma viszonylag kevesebb hibával játszott,A.S.visszatért a régi énjéhez...
Adriano tulajdonképpen megfelelt. Edzőnk jól tette,hogy játszatta Messit, mert amúgy 0:0 lett volna....
Az érzés, amikor egész nap elvagy foglalva mindenféle dologgal és 21:53kor leülsz a gép elé, felnézel az eurobarcára ahol észreveszed, hogy 7 perc múlva Barca meccs, felbecsülhetetlen 

-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
fuck logicvisca el barca írta:a koca meccsen bezzeg neymar is meg messi is játszik

Nem értem néha Tatát, de hát ő a mester. Azért nálunk csak jobban konyít a dolgokhoz.