Pontosan ezzel a mentalitással lehet a csúcsra érni. Önkritikusnak lenni még akkor is, ha nyersz, pláne akkor, ha veszítesz. Mindig azt keresni, mindig azon lenni, hogy lehetnél még jobb. Aki nem néz szembe a gyengeségeivel, hanem kifogásokat keres és felmenti magát, az sosem fog fejlődni, és megreked egy szinten. Az tud fejlődni, aki szembenéz a hibáival, nem pedig kifogásokra hárít.
Gündoganban megvan ez a győztes mentalitás. Nem véletlenül volt egy BL-győztes csapat kapitánya. Nem hiába ő és Lewandowski panaszkodnak, bennük van meg ez az ízig-vérig győztes hozzáállás. Nem hiába értek fel ők a csúcsra. Azt csak ilyen hozzáállással lehet. Ezt a többieknek is át kell venniük, mert a klub sajnos leragadt egy másik mentalitásban. Nem mondom, hogy vesztes mentalitásban, mert az előző szezonban megnyerték a spanyol bajnokságot és szuperkupát (Xavi is csak részben tolja azt, amit a Barca-közeli média és a szurkolók egy része, azért az értékelőjében némileg kritikus is volt). De nemzetközi szinten már régóta égünk. Pontosan azzal a mentalitással lehet előre lépni, amit Gündogan képvisel, és nem megsimogatni a buksiját annak, aki gólpasszt ad az ellenfélnek, és még magyarázgatni is, hogy mekkora meccse volt, mert csak egy gólt kaptunk róla. Nem magyarázgatni, hogy de bezzeg 60 percig milyen jók voltunk (és? egy meccs nem 60 percig tart), meg hogy leradíroztuk a pályáról azt, aki kettőt lőtt nekünk...
Mascherano14 írta: ↑2023.10.29. 13:12:41Gündogan remélem helyreteszi a csapatot, ha valóban úgy volt, ahogy mondja. „Őszinte leszek, azt szerettem volna, hogy jobban fájjon nekünk a vereség. Jártam az öltözőben, és természetesen mindenki csalódott volt, de különösen egy ilyen fontos mérkőzés után azt vártam, hogy nagyobb lesz a frusztráció és a düh. Ez egy probléma. Több érzelemnek kell látszódnia, főleg egy vereség után. Tisztában vagy vele, hogy jobb teljesítményre vagy képes, mégsem mutatod ki. Nagy fejlődésre van ebben szükségünk, különben nemcsak a Real Madrid, hanem a Girona is ellép tőlünk.”
https://www.football-espana.net/2023/10 ... -and-anger