2012.12.12. 10:24:06
Easton Ellis két könyve volt az elmúlt időszakban terítéken.
Amerikai pszicho
Itteni ajánlásra kezdtem el olvasni. Hát nem az kedves családi regény az biztos. Szerencsére elég jó gyomrom van, ezért nem kellett olvasás közben emiatt megálljak.
Tim írta volt, hogy Bateman-nek két személyisége van. Ezzel azért én vitatkoznék. Szerintem egy van, s ezzel ő is tisztában van. Ő mindig a gyilkos szerepét játssza. Sokszor gondolatban megöli az egyik kollégáját, de azért csak gondolatban, mert közben el megy az egésztől a kedve, tehát nem a félelem az, ami visszatartja. Másnak levegőt venni létszükséglet, neki gyilkolni.
Az egész regény felépítése tetszik. Elég hatásos, hogy a legmegrázóbb, legmeghökkentőbb dolgokat Ellis csak úgy mellékesen jegyzi meg, ezáltal s még hátborzongatóbb lesz az egész.
Az is tetszik, hogy nem zárja le a végén, nem akar valami frappáns befejezést. Tulajdonképpen az egész regény során Bateman karaktere semmit sem változik. Csak az van, hogy Ellis az elején még nem olyan részletesen ismerteti a gyilkosságokat. De Bateman maga is elmondja, többször is, hogy már nagyon fiatal korától gyilkol.
Az elején zavart az a sok márkaleírás, az éttermeknek a puccos helyek leírása, de aztán megszoktam a vége fele már jól is esett olvasni.
Azért volt pár fejezet, ami szerintem töltelék volt. Például vagy két fejezet is arról szól, hogy leírja, hogy egy-egy zenekar mit tett le az asztalra, mit ért el eddig, a számok címeit, azoknak a mondanivalóját. Persze, ha nagyon megakarom magyarázni, akkor erre is rásüthetem, hogy ez is Bateman beteg karakterének a része. Viszont én úgy érzem, hogy ezzel nem lett még szörnyűbb a szememben, más "normális" embereknek is vannak hasonló hobbijai.
Miután elolvastam természetesen a filmet is megnéztem. Hát egy könnyed kis romantikus vígjáték a könyv mellett. Persze érthető, hogy a leírtakat nem merték vászonra vinni.
Az informátorok
Gondoltam legyen egy kis Ellis kultúrám, éppen ezért ezt is letudtam. 13 novellából áll. A mondanivalója számomra ugyanaz nagyjából, mint az Amerikai pszichónak, igaz egy kicsit ez azért visszafogottabb. Másik könyv legnagyobb erőssége Bateman karaktere, itt mivel különálló történekekről van szó, nincs egy ilyen központi szereplő. Viszont mégis van utalás egyik történetből a másikra, s közbe agyaltam, hogy vajon mi lehet az összefüggés. Aztán rájöttem, hogy a történet szempontjából semmi sincs.
Itt is "szörnyeket" mutat be az író, akik képtelenek igazán beilleszkedni a társadalomba, akik képtelenek szeretni, törődni. Kicsit Camus Közöny-ére emlékeztet, persze csak a karakterek hozzáállását illetően.
Nem volt rossz ez se, de az AP-hez nem hasonlítanám.
Most hirtelen ennyit Ellis-ről, de a jövőben mindenképp szeretnék még olvasni tőle. Mert ez a két könyv nagyon hasonlít egymásra. Számomra egy író attól igazán jó, hogy ha képes megújulni, ha több területen is képes minőségi munkát kiadni a kezei közül.
Most belevetem ismét magamat az orosz irodalomba. Példának okáért a Háború és béke hever a polcomon, ami ugye elég méretes, egy kicsit hosszabb projekt lesz azt kiolvasni. Idén mindenképp szeretnék még egy Bulgakov és egy Dosztojevszkij könyvet kiolvasni. Persze mindkettőtől olvastam már, de olyan szintű írókról beszélünk, akiknek a műveiről nem árt többet tudni.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
)
ha érted mire gondolok..
Könnyű lehet lefordítani akármelyik nyelvre. 
