Történészként, történelemtanárként megnéztem a pozsonyi csatáról szóló animációs filmet.
Hát előtört a szekunder szégyenérzet, hogy ezt ilyen formában valósították meg, abszolút téves ruházattal, harci eszközökkel, teljesen szembemenve a tényekkel.
Meg lehetett volna ezt méltó módon is, objektíven csinálni, de ezzel lényegében gúnyt űztek a csatából, aminek azért volt jelentősége, még ha nem is akkora mint amit tulajdonítani akarnak neki.
Szomorú, hogy egy Kásler Miklós határozza meg a magyar őstörténetet, és ilyen elméletek egy "oktatójellegű" filmbe kerülhetnek, amikre nincsen se tudományos, se történelmi forrás, ami megerősíteni.
Konkértan agymosás zajlik a film alatt, elferdített, kiragadott forrásrészletek megerőszakolása.
Az már csak hab a törtán, ahogy Tóth Gabi rázendít az "Egy az Isten" sorokra....nem tudom szóltak e ezeknek, hogy akkor éppen pogányok voltunk, a kereszténységet csak hírből ismertük, és pont a keresztények ellen harcoltunk éppen.
Persze erre is megvan a konteo, hogy mi már ekkor keresztények voltunk, és a gaz nyugattal harcoltunk az igaz kereszténységért.
Ennél már csak az a gyomorforgatóbb, hogy a jelen eseményeit párhuzamba állítják ezzel a csatával, ahol magyarok vesztek oda a harcmezőn, és nagyobb tétje volt, mint hogy bejön e 100 migráns az országba, vagy sem, vagy hogy kapjuk e és hogyan az uniós pénzeket vagy sem.
De ugye ebből is ezt kellett kihozni, hogy a rossz nyugat. Csoda, hogy Soros a film egy pontján nem lovagolt be a képernyőre.
szerk.: jah meg ez a 20 éve is elavultnak számító animáció...mert ugye drága lett volna normálisan megcsinálni. hm. mondjuk Tóth Gabi gázsija helyett költhettek volna az animációra. De tényleg, ha már belevágták a fejszét, akkor nem ilyen munkát kellett volna kiadni, mert ennek annyi értelme van, hogy na tessék, itt van, megcsináltunk egy "történelmi" filmet közpénzből.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."