Elrabolva - 10/7
Régóta nem láttam ilyen jó akciófilmet. A történetet nem mondanám sablonosnak, a képi világ pedig több, mint jó. Az akciójeleneteket nagyon jól megtervezték, s bár mindig is tartózkodtam az egy ember a világ ellen, mégis diadalmaskodik jellegű sztoriktól, amennyire lehetett realisztikus volt, és elég szépen lekötötte a figyelmem. Ha már akciófilm, legyen ilyen szintű.
Isteni szikra - 10/6
Nagy érdeklődéssel vágtam bele, tetszett a történet. Az elején voltak momentumok, melyeken megakadt az elektrotechnikus szemem, de ezeket leszámítva jól megalkották, szuper színészi teljesítményekkel, igaz a végső része már kissé unalmas volt, de még így is jó kis drámának nevezném.
Aberrált élvezetek - 10/7
Csak ámultam és bámultam Bill Pullman alakítása láttán. Erre mondom, hogy zseniális. A történet sem volt rossz, de bőven kiszámítható, viszont végig ott volt a feszültség és az a nyomott érzés, ami miatt ajánlani tudom mindenkinek. Igaz teljesen más, de mégis a bennem keltett összhatás miatt azt mondom egy kicsit hasonlított a Fűrészhez.
Tudás - 10/4
Nagyon szuper kis alapötlet volt, kezdésnek kitűnő, viszont mivel ilyen irányba tolódott el a történet már egyáltalán nem tetszett. Mást vártam, reálisabb valamit, jobban kibontva. Rengeteg kifogásom volt közben. Egyedül az első két katasztrófa jelenet kárpótolt, mert azt szerintem nagyon élvezhetően megalkottak.
Parkolópályán - 10/1
Erről inkább nem is írnék, mivel az első negyed óra után inkább kikapcsoltam.
Egyébként találkoztam most egy sorozattal, erről kellene vélemény, mielőtt belenéznék: Breaking Bad
Benga: azt írtad, Effy miatt rossz nem lehet. Kíváncsivá tettél, mivel láttam egy-két részt, de nem maradt meg, hogy kiről is van szó. Rákerestem, s beugrott, a hibbant drogos csaj. Nos, ha nem vagyok indiszkrét, mi az, amiért ő garantálja számodra, hogy jó lesz? Akkorát alakít, vagy esetleg gerjedsz rá?
Ha még aktuális, van a HIMYM első négy évadáról (az első három szinkronos) letöltési linkem (addat, megaupload, rapidshare).
Fecó, nem sokat voltam itthon, de ma este már leszek!
