palesz77 írta:zola8787 írta:Nagyon sokan mondták és gondolkoztam én is rajta, de mindig oda jutottam, hogyha a családom és barátaim szavai sem hatnak rám, egy vadidegené miért hatna? Megkérdezném tőle, hogy miért éljek? Erre úgyis mondana egy olyat bölcsességet, mint pl: "Azt neked kell megkeresned." Érted mire gondolok.
Az egyértelmű, hogy itthon nagyon le van nézve a pszichológia, és sokan csak legyintünk felette - én se vagyok elájulva tőle amúgy,
de láttam már több emberen is javulást profi segítségnek hála, még ha csak előadások és önfejlesztő könyvek miatt is akár -, de azért nem véletlen, hogy ez egy szakma, amit kőkeményen tanulni kell. Kell affinitás is, nyilván vannak olyanok is amit te írsz, de erre meg ott a net, és lehet véleményeket olvasni, és az alapján választani.
Két részes lesz a hsz-em. Az első rész a kiemelt szövegre vonatkozik, a második meg a saját példámra a szakítás kapcsán.
1:
A cég ahol dolgozok, 5 éve (2 éve vagyok itt) elindított egy szervezetfejlesztési folyamatot, egy könyv alapján (Kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása). Akkor már mindenki elsajátította a könyv tanításait, én meg jöttem a saját világommal és nem értettem az egészet. Aztán az új kollégákat elküldték egy ilyen 1 napos oktatásra, meg itt bent sokszor beszélgettünk a régebbi kollégákkal a témáról, és rájöttem, hogy amit én eddig csináltam az tényleg rossz és csak megnehezíti az életemet. Amióta felfogást váltottam, azóta a munka is sokkal jobban megy, hatékonyabban végzem azt, illetve a kollégákkal való kapcsolattartásom is sokkal gördülékenyebb lett, mert "egy nyelvet beszélünk".
Szóval összefoglalva: mindenképpen van értelme meghallgatni és megpróbálni elfogadni egy másik látásmódot ugyan arról a dologról. Csodákra képes.
2:
Volt egy lány, akivel összejöttem, minden csodálatos volt, ő volt az akit elképzeltem magam mellé. Istenien főzött, minden érdekelte, kedves volt, nagyon jól elvoltunk és még jól is nézett ki, az ágyban se volt semmi probléma. Az az igazi once in a lifetime csaj volt.
Minden tökéletesen működött közöttünk. Egyik este elmentünk moziba, még ott is bújt, meg együtt aludtunk. Reggel elvittem dolgozni, majd délután jött az üzenet, hogy beszélnünk kell. Rá pár órára már nem voltunk együtt. Hát mi ez, ha nem hidegzuhany? Az, akiről azt hittem, hogy Ő a nagy Ő, egyik pillanatról a másikra kidobott.
Egyedül voltam, mert éppen nem volt egyetem, a szülőkkel laktam, ők ugye dolgoztak. A barátok vagy dolgoztak, vagy egyetemen voltak. Baromira egyedül voltam a gondjaimmal, nem volt semmi ami elterelje a gondolataimat. Egyik reggel felkeltem, mentem le reggelizni. Kiléptem az ajtón, elindultam lefelé a lépcsőn, de megálltam. Leültem és csak néztem ki a fejemből az üres házban és olyan ürességet éreztem belül, hogy nem láttam értelmét semminek. Az öngyilkosság egy mp-re se fordult meg a fejemben, de elmondhatatlanul boldogtalan voltam.
Mivel nagyon nehezen ismerkedő típus vagyok (sose szedtem fel egy csajt se, mindig ők engem...), és minden kapu már előtte bezárult (barátok ismerősei, egyetemi környezet, minden) , így nem láttam azt, hogy nekem hogy lesz barátnőm, feleségem, családom. Elég magányos és reménytelen helyzet ez. Elkönyveltem magamban, hogy nekem itt vége, nem lesz sose családom.
Ebből a helyzetből a barátok segítettek ki. Szerencsém volt, hogy hosszú hétvége volt és nyár, így volt lehetőség programokat csinálni, így végül is csak 2 napot szenvedtem. Egy barátom pont hazaköltözött Pestről, úgyhogy vele mozogtunk egy csomót, és így szép lassan elmúlt az a fájdalom, amit akkor éreztem.
Aztán rá 1 évre jött egy lány, akit jövő májusban feleségül veszek. Egy olyan, akit nem lehet egy lapon említeni az exemmel, mert dimenziókkal többet jelent számomra, mint az ex.
A lényeg, amit mondani akarok ezzel az egésszel: Sokszor voltam már úgy, hogy szakítottak velem és nem láttam azt, hogy valaki hogy lehet jobb, mint az előző. Aztán mindig jött egy jobb.
Úgyhogy fel a fejjel, mindig jön egy jobb, aki után azt fogod mondani, hogy Istenem...hogy tudtam az előzőre azt mondani, hogy nincs jobb...
Az más kérdés, hogy a jelenleginél most már tényleg nincs jobb
Ez saját tapasztalat. Pedig akiket én ismerek 20 éve élnek Péterváron. Lenne miért orosznak vallani magukat.
