bp20030918 írta:December felé szerintem senki nem gondolta volna ezt.
De bizakodónak kell lenni lényegében nekünk van a legkönnyebb sorsolásunk.
Remélem összeszedi magát a csapat.Ha nem akkor sincs szerintem tragédia,az a baj,hogy az emberek nagyon gyorsan felejtenek.Pár héttel ezelőtt még nagyban ment a sorozat és a csúcsforma akkor mindenki imádta a csapatot,De most ,hogy nem annyira megy 2 hét után mindenki elfelejtette azt a kb 6 hónapot amit ez a csodálatos csapat adott nekünk szurkolóknak

Nehéz úgy megélni, hogy 1 hónapja toronymagasan a legjobb csapat, vezetünk 10 ponttal a bajnokságban, aztán széthullik minden. Más innen harmadiknak lenni és megint csak más a 10. helyről feljönni a harmadikra.
Aztán megy a duma, hogy majd most megmutatjuk nincs több lehetőség hibázni, ezt már háromszor hallottuk.
Most nem fogunk kikapni már szerintem, legalább egy X -re hozzuk a meccset, bár valószínűleg, kínkeservesen nyerünk, aztán megint jön a szöveg, hogy jó úton járunk, hatalmas győzelem, stb. majd a következő fordulóban kikapunk vagy X. ilyenkor megint jön a szöveg, hogy végsőkig küzdeni kell, a liga még nem dőlt el.
A BL megbocsátható, de a liga már nem, az nem fér bele.
jelenlegi esélyek a végső győztesre, 40 % Atletico (Torres nagyon megtalálta a formáját és van egy pont előnyük a Real ellen. 35 % A Real esélye, a helyes útra léptek, nem mondanám, hogy nagyon jól játszanak, de rúgdossák a gólokat. Komoly sérültjük nincs.
A Barcának 25 % nem játszunk, nagyon rosszul, de idén elől már nem fog összeállni a gépezet.
Sajnos