Barça Igazolások 2008-09
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 287
- Csatlakozott: 2007.02.13. 08:27:53
- Tartózkodási hely: a penge élén
Nem kell aggódni az igazolások miatt. Kifejezetten tetszik, hogy egy fiatal csapat épül, ráadásul hiába van két kiváló szélsőnk, D. Alves és Abidal ( utóbbi csak papíron kíváló, előbbi még nem tett le semmit nálunk az asztalra ) az igazolásaink pedig inkább középhátvédek, úgy érzem velük fogja Pep pótolni a szélsőket is, ha valamelyik kiesik. Sylvinho még egy évet ha bír, Oleguer no comment, a Kapitány pedig már kicsit megkopott a jobb-bekk pozicíóhoz. Ha sikerül belőlük olyan univerzális hátvédet csinálni S. Ramosból, akkor semmi gond. Ne felejtsük, Henrique brazil, Cáseresről pedig már írták is, hogy megállja a helyét a szélen is.
Piqué akár védekező kp poszton is tud játszani, mint néha Marquez tette idén, de úgy érzem már nem sokáig nálunk. A támadókat sikeresen kineveljük, onnan megvan a fiatalítás és az utánpótlás , a védekezést meg így oldják meg. Nem látom mi a gond ezzel?
Meglesz az pár ember előre is, akire szükségünk van. Elhiszem hogy biztosabb olyan embereket igazolni aki már bizonyítottak, de miért ne igazoljunk olyanokat, akik foggal-körömmel küzdenek azért hogy NÁLUNK bizonyítsanak.
Nem akarok feltétlenül nagy neveket, nagy igazolásokat látni, csak EGY CSAPATOT, A BARCELONÁT!
utóirat: "Hova tünt Marc Crosas", és miért nem rendeljük vissza?

".. Te csak játszod az istent, de nem lehetsz az, mert isten mindenkit szeret, nem igaz?!.."
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 868
- Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
- Tartózkodási hely: Pécs
Egy biztos kezd ez az Henrique-s igazolással a tavaly nyári Madrid igazolási politikájával(Pepe=Alves, Metzelder=Pique, Drenthe=Henrique, Heinze= Caceres) megegyezni. Én nem bánom ha úgy járunk mint ők idén.
Szerintem tudják kiket akarnak.Még jönni fog Arshavin és egy ék aki legyen Berbatov. Én aláírnám!

én örülök ennek az Henriquének az érkezésének, azt hallottam róla, hogy szélső védőként is megállja a helyét, s ebből arra következtetek, hogy Alvés cseréje is lehet. valamint olyat is olvastam, h fél évig marad Brazíliában, s Milito felépülésétől függ majd, h mikor jön véglegesen.[/code]
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
Jajj Istenem! Képletesen értettem az összehasonlítást, annyit akartam kihozni belőle, hogy nem leszünk feltétlenül gyengébbek ha még igazolunk Eto'o heléyre egy jó csatárt vagy épp megtartjuk és R10 meg Deco helyére nem kell világklasszist igazolni de jó játékost Hleb és Arshavin esetleg Silva, Moutinho megfelelne!
Csapatként kell jól funkcionálnunk elsősorban!
Csapatként kell jól funkcionálnunk elsősorban!
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Így van: védekező középpályás. Ha ő irányít jövőre, akkor a 12-13. helyért leszünk versenyben (kis túlzással).Dönci írta:Varga Tamás írta:Íme egy középpályás igazolás: Seydou Keita (ő bizony támadó szellemű játékos)!!!Kipihentem magam, feltöltődtem, de rá kell jönnöm: messze vagyunk mi mindentől, ami európai.
Vagy te talán tudsz csatár- és középpályás-igazolásokról? Ha igen, oszd meg velünk, sokan örülnénk neki. A személyeskedést pedig tartogasd meg magadnak.
Eddig van kb. 10 védő ill. védekező felállású játékosunk, se Samut, Decót, Ronaldinhót még nemhogy nem pótoltuk, de elképzelésünk sincs róla. De ez nem gond. Az a félelmem, hogy ott Barcelonában, a vezetők körében is ez a helyzet.

-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Messi - R10? Jézusom, te láttál már Barca-meccset, ill. bármilyen focimeccset? A két játékos teljesen más poszt, teljesen más szerepkör. Messi mióta képes irányítani, mióta játszik irányítót?Asys írta:"Hülyeség fájna..." általában írtam egy szó sem volt rólad, de mind1!
Arshavin-t én Giuly-nél akit nagyon kedvelek jobbnak tartom!
Henry lenne nálam Larsson!
Messi - Ronaldinho
Eto'o - ez kérdőjel még
M. lópez - Bojan
Szóval szerintem nem rosszabb, persze ez magán vélemény, de azért nem kellen leírni előre a csapatot és mindenben a negatívumot látni és keresni!
Ha Henry - Larsson nálad, akkor két gólerős csatárt kell igazolnunk, mert Samu megy, Titi pedig cserepados.
Több kérdésem nincs.

Varga Tamás írta:
Íme egy középpályás igazolás: Seydou Keita (ő bizony támadó szellemű játékos)!!!Kipihentem magam, feltöltődtem, de rá kell jönnöm: messze vagyunk mi mindentől, ami európai.
Vagy te talán tudsz csatár- és középpályás-igazolásokról? Ha igen, oszd meg velünk, sokan örülnénk neki. A személyeskedést pedig tartogasd meg magadnak.
Eddig van kb. 10 védő ill. védekező felállású játékosunk, se Samut, Decót, Ronaldinhót még nemhogy nem pótoltuk, de elképzelésünk sincs róla. De ez nem gond. Az a félelmem, hogy ott Barcelonában, a vezetők körében is ez a helyzet.
Az örök kedvenc futballista: Patrick "Patje" Kluivert!!!
Így nézne ki a barcelonai álomcsapatom: Zubizarreta - Sergi ; Puyol ; Koeman ; Guardiola - Luis Enrique ; Xavi ; Kubala ; Ronaldinho - Kluivert ; Rivaldo
Így nézne ki a barcelonai álomcsapatom: Zubizarreta - Sergi ; Puyol ; Koeman ; Guardiola - Luis Enrique ; Xavi ; Kubala ; Ronaldinho - Kluivert ; Rivaldo
"Hülyeség fájna..." általában írtam egy szó sem volt rólad, de mind1!
Arshavin-t én Giuly-nél akit nagyon kedvelek jobbnak tartom!
Henry lenne nálam Larsson!
Messi - Ronaldinho
Eto'o - ez kérdőjel még
M. lópez - Bojan
Szóval szerintem nem rosszabb, persze ez magán vélemény, de azért nem kellen leírni előre a csapatot és mindenben a negatívumot látni és keresni!
Arshavin-t én Giuly-nél akit nagyon kedvelek jobbnak tartom!
Henry lenne nálam Larsson!
Messi - Ronaldinho
Eto'o - ez kérdőjel még
M. lópez - Bojan
Szóval szerintem nem rosszabb, persze ez magán vélemény, de azért nem kellen leírni előre a csapatot és mindenben a negatívumot látni és keresni!
Varga Tamás írta:Kipihentem magam, feltöltődtem, de rá kell jönnöm: messze vagyunk mi mindentől, ami európai.
Vagy te talán tudsz csatár- és középpályás-igazolásokról? Ha igen, oszd meg velünk, sokan örülnénk neki. A személyeskedést pedig tartogasd meg magadnak.
Eddig van kb. 10 védő ill. védekező felállású játékosunk, se Samut, Decót, Ronaldinhót még nemhogy nem pótoltuk, de elképzelésünk sincs róla. De ez nem gond. Az a félelmem, hogy ott Barcelonában, a vezetők körében is ez a helyzet.
Igy van Tamás!!!!mostmár én is felvagyok háborodva attól amit ezek müvelnek.Szerintem még őksem tudják hogy mit akarnak.Mostmár ezek után én azt is eltudom képzelni hogyha ilyen jól állunk a védőkkel hogy majd esetleg majd velük akarják pótolni R10-t,Etot,Decótt.A viccet félre téve a mai nap hallottam a gola.comon hogy az Internek sikerült Lamparddal és Quaresmával is megegyeznie ami azért meglepő hiszen igy is nagyonerőssek és emelett bajnokok ellentétben velünk persze hiszen nekünk sem a bajnoki cim sem a kupa és az ég világon a tavalyi szezonban semmi nem jött össze szóval elvileg ha az ember hideg fejjel végig gondolja hogy kinek lenne fontosabb kp-katt vásárolni akkor egyértelműen nekünk.Csak az a baj hogy Csikiriztánéknak ez nem esikle és ha majd leesik akkor meg valószinű hogy késső lesz hiszen elhappolják addigra őkett.Úgyhogy én nagyon remélem hogy összeszedik magukatt és észbe kapnak mert akkor nem is tudom mi lesz.
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
OFF: te személyeskedtél (ha a hülyeség fájna...). Vége.Asys írta:Már elnézést de hol személyeskedtem?
Csak megjegyezném:
Valaki felvetette, hogy miért nem igazolunk világ klasszisokat a távozó klasszis hármas helyett, talán mert nincs szükségünk világ klasszisokra, mert van elég!
Végezzünk egy összehasonlítást:
2004-2005 bajnoki cím világklasszis támadói:
Eto'o, Ronaldinho és kik is voltak mellettük? Larsson, Giuly, Maxi Lopez (januártól)
Idén:
Henry, Messi idén kik is lesznek? Bojan, egy klasszis csatár egy jó szélső pl Arshavin
Semmivel se gyengébb, ugyanis Messit ha elkerülik a sérülések a legjobb a világon!
ON:
Hol van Samu és R10? Jelen állás szerint a csapaton kívül?
Hol van Henke és az akkori Giuly-hez mérhető csatár?
Henry?
Zenitjén túllevő, leszálló ágba került játékos, aki nem a jövőt jelenti.
Bojan?
Igen, ő a jövő, nagyon szép jövő. De, a terhet még nem biztos, hogy egyenletes teljesítménnyel képes lenne elbírni!
Messi - ebben igazad van.
Arsavin hasonlítana Henkéhez? Messze nem, fényévekre van. Nem is fogja elérni az ő szintjét.
Összegezve? jelenleg sokkal gyengébbnek tűnünk, mint 2005-ben.

Én amondó vok inkább legyen a kispadon mint a Mu-ba vagy mégrosszabb a Realba!!!Lionel85 írta:Azzal nem vitatkozom, hogy jól döntöttek-e, de túl nagy a létszám a poszton, ráadásul 2-3 év Puyolnak és Militónak is van még, ha nem több, addig mit csinál a többi bekk?Leo19 írta:Figyelj 21 éves már bemutatkozott a Brazil nagyválogatottban és első évében valószínűleg kölcsön adják!!!!Milito és Puyol is kiöregedik egyszer nem jobb ha akkor már meglesznek az utódok (Henrique,Piqué,Cácáres)
Sztem jól döntöttek!!!

Mes que un club!!!!Hajrá Barca!!!!
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 999
- Csatlakozott: 2006.11.21. 14:24:50
- Tartózkodási hely: Sepsiszentgyörgy
meg MarqueztXavinho írta:Végre van elég védőnk,h elküldjük Oleguert a francba![]()
![]()
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Azzal nem vitatkozom, hogy jól döntöttek-e, de túl nagy a létszám a poszton, ráadásul 2-3 év Puyolnak és Militónak is van még, ha nem több, addig mit csinál a többi bekk?Leo19 írta:Figyelj 21 éves már bemutatkozott a Brazil nagyválogatottban és első évében valószínűleg kölcsön adják!!!!Milito és Puyol is kiöregedik egyszer nem jobb ha akkor már meglesznek az utódok (Henrique,Piqué,Cácáres)
Sztem jól döntöttek!!!

Végre van elég védőnk,h elküldjük Oleguert a francba

Arshavin inkabb tamadokozeppalyas mint csatar. S, hogy Barca szintu jatekos-e ez majd akkor derul ki ha itt jatszik min egy fel szezont. Mert amit eddig lattunk/ lathattunk tolle az mindenkeppen kivallo, amiert ketsegink lehetnek az nyilvanvaloan az hogy mennyire menne neki a sapnyol bajnoksagban illetve mennyire tudna beilleszkedni a Barcaba.
Azert nem csak mi szeretnenk leigazolni van meg par keroje es ez nem veletlen, mig pl Roninak csak egy van azt is kikosarazta legalabbis ugy nez ki.
Megyozodesem hogy ennyi penzert (ha valoban 10-15 milla korul jon ide) nem talalhatnak jobbat.
Ami a csatarkerdest illeti, boven van meg idonk es meg az sem biztos, hogy Eto'o tavozik de ha ez megtortenik biztos vagyok benne, hogy megfelelo emberrel lesz potolva. Kivallo jatekos egyik legjobb csatar a vilagon ezt nem vitatom de nem tudjuk, hogy hogyan viselkedik az oltozoben hogyan viszonyul a tarsakhoz stb. konnyen lehet ilyen oka van annak amiert tavozasra kenyszerulhet.

Már elnézést de hol személyeskedtem?
Csak megjegyezném:
Valaki felvetette, hogy miért nem igazolunk világ klasszisokat a távozó klasszis hármas helyett, talán mert nincs szükségünk világ klasszisokra, mert van elég!
Végezzünk egy összehasonlítást:
2004-2005 bajnoki cím világklasszis támadói:
Eto'o, Ronaldinho és kik is voltak mellettük? Larsson, Giuly, Maxi Lopez (januártól)
Idén:
Henry, Messi idén kik is lesznek? Bojan, egy klasszis csatár egy jó szélső pl Arshavin
Semmivel se gyengébb, ugyanis Messit ha elkerülik a sérülések a legjobb a világon!
Csak megjegyezném:
Valaki felvetette, hogy miért nem igazolunk világ klasszisokat a távozó klasszis hármas helyett, talán mert nincs szükségünk világ klasszisokra, mert van elég!
Végezzünk egy összehasonlítást:
2004-2005 bajnoki cím világklasszis támadói:
Eto'o, Ronaldinho és kik is voltak mellettük? Larsson, Giuly, Maxi Lopez (januártól)
Idén:
Henry, Messi idén kik is lesznek? Bojan, egy klasszis csatár egy jó szélső pl Arshavin
Semmivel se gyengébb, ugyanis Messit ha elkerülik a sérülések a legjobb a világon!
Figyelj 21 éves már bemutatkozott a Brazil nagyválogatottban és első évében valószínűleg kölcsön adják!!!!Milito és Puyol is kiöregedik egyszer nem jobb ha akkor már meglesznek az utódok (Henrique,Piqué,Cácáres)Lionel85 írta:Nagy kérdőjel ez az új igazolás, nem tudom minek pótolja majd három ember Militót, és ha felépül, akkor már 6 védő lesz, ami teljesen felesleges.
Sztem jól döntöttek!!!
Mes que un club!!!!Hajrá Barca!!!!
Ahol Messi,Henry Bojan stb játszanak nem naon kell sztem tartani a "totális védekező"focitól
Ráadásul kizártnak tartom hogy az a Pep aki úgy ismeri a Barcát ahogy csak kevesen,ne támadófelfogásban küldje ki a csapatot a pályára
Ja és még vmi,több mint 2 azaz 2 hónap van még hátra az átig szezonból
Nézzétek meg a többi csapatot hogy állnak e téren,bár igaz(sajnos)hogy nekünk muszáj is aktívnak lennünk
Bárhogyis,SEMPRE BARCA

Bárhogyis,SEMPRE BARCA

A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára mrlevy 2008.06.28. 20:26:47-kor.
Komolyan mondom,a végén az lesz,hogy Eto'o marad és csak R10 és Deco megy!MErthogy július 5.-ig Txiki nem vezényel le egy csatárigazolást,na abban biztos vagyok!De jobb is így talán,bár ha Eto'o tényleg elvesztette itt a motivációját,akkor nem tudom,hogy maradnia kéne-e!
Ui.:http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=187135 Hány csavar lesz még a történetben?
Ui.:http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=187135 Hány csavar lesz még a történetben?

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára B. Tamás 2008.06.28. 20:19:53-kor.
.
-
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4668
- Csatlakozott: 2007.01.21. 13:48:37
- Tartózkodási hely: Bp
Akkor adnék igazat, ha már Eto'o-t, és Deco-t bemutatták volna a jövendőbeli csapatukban. Még mindig nálunk vannak. Biztos vagyok benne, hogy nem hülye emberek dolgoznak a vezetőségben, (még ha itt néhányan azt is mondják...) és tudják mit csinálnak.Varga Tamás írta:De Kris!
Te elküldesz úgy meghatározó játékosokat, hogy nem tudod, ki jön helyette?
Én nem. Ilyen a világon nincs, és nemcsak a futball területén. Az élet más terén is így működnek ezek a dolgok.
A felreppent csatárigazolások közül Arsavin tűnik a legközelebbinek, de őt azért nem nevezném Barca-szintű játékosnak (még akkor sem, ha orosz)
Abban igazad van természetesen, hogy az eddigi jelöltjeink a helyükre egyáltalán nem az a szint, mint Eto'o és Deco. Még a Csoda-Adebayor sem.
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
Neked biztos!Asys írta:Persze mert ha védőket igazolunk az azt jelenti, hogy Pep antifocit fog játszatni a csapattal...![]()
Ha a hülyeség fájna...
Kipihentem magam, feltöltődtem, de rá kell jönnöm: messze vagyunk mi mindentől, ami európai.
Vagy te talán tudsz csatár- és középpályás-igazolásokról? Ha igen, oszd meg velünk, sokan örülnénk neki. A személyeskedést pedig tartogasd meg magadnak.
Eddig van kb. 10 védő ill. védekező felállású játékosunk, se Samut, Decót, Ronaldinhót még nemhogy nem pótoltuk, de elképzelésünk sincs róla. De ez nem gond. Az a félelmem, hogy ott Barcelonában, a vezetők körében is ez a helyzet.

-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 528
- Csatlakozott: 2007.10.26. 21:44:21
- Tartózkodási hely: Debrecen
szoval szerinted bálunk 6 védovel 3 védekező középpályassal meg 1 csatárral??azt majd alves lesz a csatár?akkor fog azt játszani amikor igy álunk fel. de amig 4-3-3 ban addig nem mondhatnám antifocinak...Asys írta:Persze mert ha védőket igazolunk az azt jelenti, hogy Pep antifocit fog játszatni a csapattal...![]()
Ha a hülyeség fájna...
-
- Az Eurobarca Anonymusa
- Hozzászólások: 7479
- Csatlakozott: 2005.11.22. 11:03:07
- Tartózkodási hely: Campo dei Miracoli
De Kris!kovinho írta:Hahó emberek, még csak június 28.-a van, még bőven van időnk igazolni a támadószekcióba is. Ez a gyerek pedig vagy Marquez kárán jöhet a csapatba, vagy pedig kölcsönbe, ami később azért megtérülhet. Viszont ha marad Rafa, akkor teljesen felesleges.
Támadókat pedig most már elkezdhetne nézegetni a stáb, mert aztán lemaradunk mindenkiről. Viszont még mindig június 28.-a van.![]()
Majd' ha egy hónap múlva is így állunk, akkor nyavalyoghattok.
Te elküldesz úgy meghatározó játékosokat, hogy nem tudod, ki jön helyette?
Én nem. Ilyen a világon nincs, és nemcsak a futball területén. Az élet más terén is így működnek ezek a dolgok.
A felreppent csatárigazolások közül Arsavin tűnik a legközelebbinek, de őt azért nem nevezném Barca-szintű játékosnak (még akkor sem, ha orosz).

-
- Az EuroBarca Utánpótlása
- Hozzászólások: 4668
- Csatlakozott: 2007.01.21. 13:48:37
- Tartózkodási hely: Bp
Ez tényleg nevetséges. Attól függetlenül, hogy még nem igazoltunk támadókat, nem kell feltételezni, hogy 6 védő, 3 védekező középpályás és egy busz fogja alkotni a védelmet.Asys írta:Persze mert ha védőket igazolunk az azt jelenti, hogy Pep antifocit fog játszatni a csapattal...![]()
Ha a hülyeség fájna...
Nem kell nyávogni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Kovi 2008.06.28. 20:14:46-kor.