ne haragudjatok, hogy új hsz-be írom, de sztem ez már "más" téma.
írok egy picit az utolsó két meccsemről.
már vagy 4-szer kezdem újra a master líget, mert szeretem látni, ahogy a játékosok fejlődnek, és amúgy is 5-6 szezon után már egy kicsit kezd unalmassá válni, hogy mindenki a csúcson van.
2009/2010 es szezonban járok, annak is a vége felé. lejátszottam egy meccset az Espanol ellen, és sikeresen nyertem 2:1 re Messi és Piqué fejesével. az ellenfél gólját Tamudo szerezte büntetőből. kimondottan jó meccs volt és izgalmas. én élveztem. csakúgy mint a következőt.
a következő a Real ellen volt. (ha már mindenki el classico-zik, akkor én is. csak nekem muszáj volt

)az elején egy kicsit döcögősen indult be a szekér, de beindult. Eto'o rúgta az elsőt Iniesta baloldali beadását követően. ezután jött egy piros lap Cannavaró részéről. majd ismét Iniesta beadását váltotta gólra Henry a másik gólgyáros. ennyit az első félidőről. a második egy piroslappal kezdődött, amit van der Vaart győjtött be Eto'o felrúgásáért, aki sajnos le is sérült, így jött Bojan. Xavi szögletét követően Touré érkezett, és elemi erővel Casillas feje fölé bombázta a labdát. majd egy szabadrúgást követően 4-0-ra változott az eredmény. Xavi tekerte el a sorfal mellett a labdát kb 20 méterre a kaputól. a mérkőzés vége azonban 4-1 lett hála Abidálnak... a francia próbálta hazafejelni a labdát, de sajnos melléfejelt. Valdes igyekszett menteni a menthetőt, de Nistelroy gyorsabb volt nála és átemelte a tar kapus feje fölött a labdát. így 4-1 es sikerrel megnyertem a mérkőzést!!!
de nem csak azt, hanem ezzel a győzelemmel pontot tettem a bajnokság végére is, ugyanis azt is megnyertem.
ne haragudjatok a hosszú hsz-ért, meg a meccsriportért,de ez most kikívánkozott belőlem.