Getti írta:No egy szó mint száz, jó meccs volt.
Amit viszont sajnálok, hogy egyre élesedik a szurkolótáborok közötti ellentét. A reálosok már gyakorlatilag antibarcások, a barcások antireálosok.
Kár.
Én pl. szeretem a Valenciát is meg a Reált is és jó volt látni egy izgi meccset.
Barcát is elismerem, sőt azt szeretném, ha a spanyol bajnokság lenne a legerősebb. Tavaly is és az idén is a Real mellett a spanyol csapatoknak fogok szurkolni a BL-ben (beleértve a Barcat is).
És azt meg csak remélni tudom, hogy a VB alatt valamilyen módon egyesíteni lehet a két tábort (legalábbis a többséget) a spanyolok mellett.
Persze lehet, hogy ez túl demagóg.
Óriási tisztelet, több ilyen ember kéne, akkor talán mindenkinek jobb lenne. Én a Barcának szurkolok, és mivel a Madrid a legnagyobb rivális, ezért a bajnokságban örülök neki, ha kikapnak, illetve a BL-ben sem ők a kedvenceim, de ha véletlenül ők játszanák a BL döntőt a Chelsea ellen, akkor biztosan nekik szurkolok, vagy ugyanúgy a Sevillának, stb (inkább spanyol csapat nyerjen, mint a MU vagy a Chelsea). És ami a legfontosabb, hogy tiszteletben tartom őket, mert riválisok. Nem is értem, hogy írhatnak egyesek ilyent:
Rivaldo11 írta:ahogy ti is parádénak látjátok azt a hánydékot, amit hétről hétre előadtok.
](./images/smilies/eusa_wall.gif)
Persze nem nagyon számít, hogy mit írok, mert Rivaldo11 régebbi róka itt, mint én, meg amúgy is mindig lesznek gyűlölködések, de talán jobb lenne, ha valami változna. Vagy csak egy másik fórum sajátossága lenne...