2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Pont h Pep számol vele. Tavaly, főleg év végén igen gyakran volt kezdő is. Idén sérült is volt, Abidal pedig fantasztikus formában volt mindenhol. Számoltak vele. Nem mint stabil kezdő, de amint jöttek volna a BL kiesős szakaszok + a kupa felsőbb szakaszok, biztos vok benne h kapott volna bőven játékperceket, akárcsak tavaly.LG írta:De épp ez a lényeg, h Milito nemcsak a saját érdekei miatt hagyja el a klubot, mert a klubnak sem érdeke őt itt tartani. Pep nem számol vele, így felesleges koptatja a padot, és kapja a fizetését. Nem véletlen, h klub nem gördít akadályt a távozása elé, sőt, úgy látszik, h még meg is akarják könnyíteni olyan módon, h nagyon olcsón, sőt, lehet ingyen mehet.Tocy írta:Ez a dolog kétoldalú. Ha kötelessége volt a klubnak kitartani mellette, akkor ezért a játékosnak is kötelessége. Ha érthető az, hogy a játékos saját érdekei miatt elhagyja a klubot, akkor az lett volna a normális, ha a klub saját érdekei miatt felbontotta volna a szerződését anno. Megértem Milito indokait, és kicsit haragszom Pepre, hogy ezt csinálja. De most nekem nem lett szimpatikusabb az argentin...
De épp ez a lényeg, h Milito nemcsak a saját érdekei miatt hagyja el a klubot, mert a klubnak sem érdeke őt itt tartani. Pep nem számol vele, így felesleges koptatja a padot, és kapja a fizetését. Nem véletlen, h klub nem gördít akadályt a távozása elé, sőt, úgy látszik, h még meg is akarják könnyíteni olyan módon, h nagyon olcsón, sőt, lehet ingyen mehet.Tocy írta:Ez a dolog kétoldalú. Ha kötelessége volt a klubnak kitartani mellette, akkor ezért a játékosnak is kötelessége. Ha érthető az, hogy a játékos saját érdekei miatt elhagyja a klubot, akkor az lett volna a normális, ha a klub saját érdekei miatt felbontotta volna a szerződését anno. Megértem Milito indokait, és kicsit haragszom Pepre, hogy ezt csinálja. De most nekem nem lett szimpatikusabb az argentin...
Ezt az ő esetében merész kijelenteni, mármint a 2-3 évet, mert bármikor közbejöhet egy sérülés. Persze ha egészséges biztosan alapember lesz. Reméljük szerencsésebb lesz a jövőben!MessiFan írta:Szerintem ott még 2-3 évig alapember lesz utána megy haza
az elmundo ezeket mind nyárra írja, azt azért vegyük figyelembe.Jason írta:Sajnálom Gabyt, hogy elmegy de ez van.Az elmundon azt olvastam a hirről,hogy Rosselék állitólag kinézték helyette a Benfica balhátvédjét David Luizt, és a Milánból Thiago
Silvát.Hát majd kiderül mitörténik a továbbiakban.
Egyetértek! Én abszolút megértem és nem haragszom rá egyáltalán. Ahogy LG is írta valamilyen szinten kötelessége volt a klubnak őt támogatni, hiszen ő is a csapat része. Türelmesek voltak vele, de ezért cserébe nem várhatjuk el hogy itt maradjon.torrentkiller írta:És csak ezért a pályafutása végéig üljön a padon? Ráadásul úgy, hogy ha a többi belső védő ki is dől, Pep akkor sem őt játszatja, hanem Abidal+Busi kettőst, ami nem egy életbiztosítás, főleg az utóbbi.
A másik dolog: Melyik a jobb? ül a padon, játszik kb havi 90 percet és kapja az évi 4.5 millás fizetését. Vagy elmegy, megspóroljuk azt a pénzt, arra a havi pár percre meg akár Fontas is bevethető.
Szerintem azok után, ahogyan előtte játszott, ennyivel tartozott neki a klub. Plusz amikor visszatért, már-már világklasszis szintet hozott. Hiba nélkül teljesítette a meccseket.Tocy írta: És mi ezért fizettük neki a lóvéját másfél évig amíg nem játszott?
És mi ezért fizettük neki a lóvéját másfél évig amíg nem játszott?torrentkiller írta:És csak ezért a pályafutása végéig üljön a padon? Ráadásul úgy, hogy ha a többi belső védő ki is dől, Pep akkor sem őt játszatja, hanem Abidal+Busi kettőst, ami nem egy életbiztosítás, főleg az utóbbi.noname írta:Ezzel Rosell maga alá is vágja a fát. Beszél rémes anyagi helyzetről és ingyen engedünk el játékosokat. Én nem kívánok Militonak sok sikert. Megharagudtam rá. Semmi oka nem volt lelépni! A csapat kivárt rá, amikor súlyosan lesérült, miközben más csapat egyszerűen felbontotta volna a szerződését. Tartozott annyival h elviselje a padot! Szégyellhetné magát!
A másik dolog: Melyik a jobb? ül a padon, játszik kb havi 90 percet és kapja az évi 4.5 millás fizetését. Vagy elmegy, megspóroljuk azt a pénzt, arra a havi pár percre meg akár Fontas is bevethető.
És csak ezért a pályafutása végéig üljön a padon? Ráadásul úgy, hogy ha a többi belső védő ki is dől, Pep akkor sem őt játszatja, hanem Abidal+Busi kettőst, ami nem egy életbiztosítás, főleg az utóbbi.noname írta:Ezzel Rosell maga alá is vágja a fát. Beszél rémes anyagi helyzetről és ingyen engedünk el játékosokat. Én nem kívánok Militonak sok sikert. Megharagudtam rá. Semmi oka nem volt lelépni! A csapat kivárt rá, amikor súlyosan lesérült, miközben más csapat egyszerűen felbontotta volna a szerződését. Tartozott annyival h elviselje a padot! Szégyellhetné magát!
Detto ugyanez..... a Spanyol Manchester City is most tele van pénzel,de nem,mi nekünk ingyen kell adni........ez a jó igazoláspolitika?szajko írta:Ha ingyen odaadjuk én bef*sok... mi nekünk mindenkit áron alul vagy ingyen kell odaadni ez nem igaz. A tartozás ilyenkor persze nem számít.
Azt értem, hogy mi az ok ami miatt elmegy, de, és itt jönnek a problémák. Ugyebár kb 1,5 évig nem játszott, miközben kapta tovább a fizetését. 4,5 millió eurót kapott + orvosi költségek. Nekem nem lenne pofán ezután azt kérni h elmehessek. Egyszerűen hátba szúrta azokat, akiknek nagyon sokkal tartozik. A csapat kitartott mellette, miközben anyagilag sokkal jobban jártunk volna, ha egyszerűen felbontjuk a szerződését, legfeljebb álljuk az orvosi költségeket. Tisztességtelen amit csinált! Ezért nem kívánok neki sok sikert! Rendkívül önző döntést hozott, csak a maga érdekeit tartotta szem előtt és magasról tett arra h kinek mivel tartozik!Hama írta:Ne ítéld meg Őt túl szigorúan Noname.Vele a legrosszabb dolog történt ami egy játékossal történhet.Másfél évig nem játszott és ez idő alatt olyan csapat épült amely a világon jelenleg a legjobb.Nem tudja beverekedni magát a kezdők közé és ezt tudja ő is.Érthető hogy játszani akar szeretne még valamit elérni.Már nem fiatal és én úgy veszem ki hogy a csapat se nagyon marasztalja.Remélem sikeres lesz ott ahova megy.
Látom nem csak én vagyok kiakadva, hogy ismét odaadunk egy játékost ingyen. Következő jótékonykodásunk mi lesz?szajko írta:Ha ingyen odaadjuk én bef*sok... mi nekünk mindenkit áron alul vagy ingyen kell odaadni ez nem igaz. A tartozás ilyenkor persze nem számít.