Mikaos írta:Csak én érzem az ordító ellentmondást a két mondat között?
Keita afrikai, és Pep elég gyakran játszatja. Úgyhogy nem az afrikaiakkal van baja.
Lényeg, hogy ne találjunk már ki mindenféle dolgot. A következő az lesz, hogy Yaya azért nem játszik, mert Pep éjjel rosszat álmodott?!

Remélem, hogy kezdeni fog Touré a Deportivo ellen, s egy jó teljesítménnyel rukkol elő.
Egyébként utánanéztem, hogy az év első 3 meccsén (szuperkupák) Touré mindig kezdő volt, és 90-90-100 percet játszott. Majd az első bajnokin Busquets játszott 90 percet, míg Touré a 2.bajnokin meccsén játszott. Ezután következett az első BL-meccs, ahol Touré szintén 90 perc, utána jött 3.bajnoki amikor megint Busquets játszott, és a 4.bajnoki volt az első, ahol Busquets egymás után játszhatott két meccset.
Tehát az első 8 meccsen 5 Touré-kezdés, 3 Busquets-kezdés. És innentől kezdett megfordulni a kocka.
Szerintem egyértelmű, hogy Pep megadta a lehetőséget Tourénak és Busquets-nek egyaránt az év elején, és ez az első pár meccs kulcsfontosságú volt ezek szerint a témában, hogy kit favorizáljon a későbbiekben: Busq-ra esett a választása.
Csak Te érzed az ellentmondást,de akkor letisztázom neked is. Arra gondoltam,hogy Busquets az első számú csere a kp-án,legyen az vkp,vagy Xavi/Ini mellett támadó. Ő utána jön Keita (aki ugye afrikai,de ha 3 csere kp-ból 2 afrikai,akkor nem nagyon lehet mást csinálni,mint valamelyiket berakni,ha sérülés van) és végül Yaya a fiatalokat,akik a B kerethez tartoznak most nem említem).
Egyébként a Te eszmefuttatásoddal az a gond,hogy Busquets az első pár meccsén rémgyenge volt.Eladott labdák tömkelege,elveszített labdák sokasága,nem egyszer kaptunk emiatt gólt. A szerencse az volt,hogy azok a bekapott gólok már nem számítottak,mert az elől lévők addigra rúgtak 2-3-at mindig. Szóval ezek alapján nem hiszem,hogy Pep az első 8 meccs alapján döntött volna így,mert az elég negatív edzői teljesítményről árulkodna,szóval legközelebb ne minősítsd Guardiolát ilyen módon

.
Az igaz,h Busquets formája jelentősen feljavult,de én értelmes magyarázatot ne mtalálok arra így sem,hogy miért Yaya az utolsó,miközben egy olyan közepes játékos,mint amilyen egyelőre ( !!! ) még Busquets az első és még egy harmatgyenge Keita is előtte van.
Szóval az lehet kicsit erős,hogy Pep nem szereti az afrikaiakat,de tény,hogy eddig egyet már "elüldözött"-indokolatlanul- és lehet Yaya les za második ,aztán hidd el Keita is hamar ki fog esni...bár ő inkább a teljesítménye miatt. És akkor jönnek majd a favágó Poulsenek meg stb. remélem nem így lesz és Touré előre lép a rangsorban,mert vele jóval erősebb a csapat,ez lenne a csapat érdeke is. Felmerült,hogy Touré nélkül is jók vagyunk,de ne feledjük el,hogy mindig van min javítani és mindig van gyenge pont,szerintem jelenleg ez az egyik- ja és attól,hogy nagy agy még Pep sem Isten...
Forca Barca!