gg86 írta:Ez a 8 milliót akarok = Jó lenne egy kis fizetésemelés. Valdes tudja, hogy ennyit nem fog kapni, a Barca tudja, hogy ennyit nem fog adni, megegyeznek némi emelésben aztán kezet fognak.
Semmivel sem kéne megemelni a fizetését, örüljön, ha megkapja, amit eddig, a teljesítménye alapján azt sem érdemelné meg. Hihetetlenül szerencsés ez az ember, az ő képességeivel egyik másik csapatból sem tudott volna kiemelkedni, illene megbecsülnie, amit a klubnak köszönhet. Mascherano, vagy Villa leigazolásánál láthattuk, hogy egyesek beérték kevesebb pénzel, csak azért, hogy ide jöhessenek Pl. Puyol, Xavi, Iniesta a teljesítményük alapján jogosan követelhetnének nagyon magas fizetést, de mégsem teszik, nem olyan pénzéhesek, mint Valdes, nem akarják kizsigerelni a klubot. Vannak akik értéknek, megtiszteltetésnek veszik, hogy itt játszhatnak, de úgy látszik VV, annak ellenére, hogy saját nevelés nem tartozik közéjük.
Remélem most a klub nem fog engedni, és tiszteletre tanítja Valdest. Pl. egy kis padoztatás tökéletes lenne kezdésnek.