2005.07.31. 15:38:30
Angol lapértesülések szerint a Manchester United 11 millió fontos ajánlatot készül tenni Michael Owenért. A spekulációk azok után keltek lábra, hogy a Real Madrid két brazil támadót is szerződtetett. Robinho és Julio Baptista Madridba szerződése ugyanis azt jelenti, hogy az angol válogatott támadó teljesen kiszorul a csapatból.
Owen korábbi klubja, a Liverpool, valamint az Arsenal és a Newcastle is szeretné megszerezni a még mindig csak 25 éves támadó aláírását. Owen javarészt a kispadot koptatta az elmúlt idényben, de így is 16 gólt szerzett a királyi gárda színeiben. Egy évvel a világbajnokság előtt azonban több játékra van szüksége, ezért távozni akar, mintsem hogy a Raul, Ronaldo, Robinho és Baptista kvartettel versenyezzen a csapatba kerülésért. A Sunday Times információi szerint a Real sem ragaszkodik hozzá, így az üzlet hamarosan nyélbe üttetik. Amennyiben Owen a Manchester Unitedet választja, klubszinten is összeállhat az angol válogatott csatárpáros.
A vörös ördögök mellett az Arsenal is befutó lehet, hiszen lázasan akar egy csatárt igazolni. Mivel Baptistát éppen a Real halászta el az ágyúsok orra elől, Owen könnyedén a Highgburyben köthet ki.
"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."