Játékospiac
Dudek úgy érzi, hogy a Villarrealtól 6,5 millió fontért igazolt Jose Reina túlságosan nagy előnyt élvez vele szemben, mivel Rafa Benítez vezetőedző és José Ochotorena kapustréner is spanyol.
"Nem azért igazolták ilyen drágán Reinát, hogy a kispadon üljön. Magabiztosan nyilatkozik a spanyol kapus, de ez természetes. Én is az lennék, ha honfitársam lenne az edző és a kapustréner. Igaz, Benítez azt ígéri, hogy nekem is esélyt ad, de ez nem elég. Állandó lehetőséghez akarok jutni, hogy ne veszítsem el a világbajnokság előtt a helyemet a lengyel válogatottban" - mondta Dudek, aki Andrea Pirlo és Andrij Sevcsenko 11-esét hárította a BL-döntőben.
A 32 éves kapus a Liverpool kezdőcsapatába került volna a walesi TNS elleni szerda esti Bajnokok Ligája-selejtezőn, ám ő saját érdekeit figyelembe véve lemondott a lehetőségről, jóllehet az Anfield Roadon most ünnepli először a szurkolósereg az AC Milan elleni diadalt.
"Csökkennének az esélyeim egy jó együtteshez szóló szerződésre, ha játszanék, mert akkor a sorozat további részében már nem segíthetném új csapatomat. Így alaposan csökkenne az értékem, pedig a Liverpoolnak égetően szüksége van a pénzre, ha még új játékost akar igazolni. A Bajnokok Ligájában aratott siker ugyanis csak arra volt elég, hogy eltüntesse az adósságot" - magyarázta Dudek. Lengyel lapértesülések szerint a kapust az UEFA-kupa-döntős portugál Sporting Lisboa szerződtetné.
A Liverpool mindeközben 7,5 millió fontos ajánlatot tett Gabriel Militóért, a Real Zaragoza argentin labdarúgójáért. A 24 éves védőt 2007-ig köti szerződés a spanyol csapathoz. A kontraktusban 20,7 millió fontos kivásárlási ár szerepel, vagyis jóval nagyobb összeg a mostani ajánlatnál. "Nem eladó a játékos! Meg akarjuk tartani Militót, aki kulcsembernek számít" - mondta Miguel Pardeza sportigazgató.
A Liverpool Figóra is vadászott, ám immáron az Internazionale is meg szeretné szerezni a Real Madrid világklasszis középpályását. A La Gazzetta dello Sport című lap értesülései szerint a portugál labdarúgó menedzsere szerdán tárgyal ügyfele esetleges átigazolásról Milánóban. "Hozzánk akar szerződni, és ezt mi is nagyon szeretnénk" - mondta Massimo Moratti, az Inter tulajdonosa.
Az újság egyébként úgy tudja, hogy a klub két lehetőséget kínál a 32 éves játékosnak: vagy két évre ír alá évi 3 millió euróért, vagy három évre 2,5 milliós idénygázsiért. Figót - aki öt éve, 65 millió euróért igazolt az ősi rivális FC Barcelonától Madridba - még 2007-ig szerződés köti a királyi gárdához, amelynek vezetői azonban a hírek szerint lemondtak a futballista 3 milliós lelépési díjáról.
A 26 éves Marcelo Pizarro milánói szerződéskötésével kapcsolatban viszont már csak a formaságok vannak hátra. A chilei válogatott középpályásért a milánóiak 12 milliót fizettek az Udinesének.
"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
A pénz az úrA spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb tizedik helyen végző Malága Costa Rica-i csatára, Paulo Wanchope (képünkön) Katarban folytatja pályafutását. A huszonkilenc éves futballista az al-Gharafa együttesében játszik a jövőben.

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
- Mr. Master
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2005.01.03. 11:11:00
- Tartózkodási hely: @home
a kettőt együttvéve is jobbnálukMorminho írta:Már pedig jön ideha Henry is elmegy augusztusban Spanyolországba!![]()
Legalábbis nagyon remélem
Henry jobb Saviolánál és Baptistánál is

------------------ pisti.blog.hu --------------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
Már pedig jön ideha Henry is elmegy augusztusban Spanyolországba!

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
- Mr. Master
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2005.01.03. 11:11:00
- Tartózkodási hely: @home
Így nem lesz jövőre Arsenal.... Jövőre max csak arsenal lesz... Főleg akkor, ha Henry is elmegy augusztusban Spanyolországba!Maxi írta:Az utolsó három még nem biztos,sőt!!Morminho írta:Pizarro (Udinese)Inter
GilardinoMilan
HelvegMonchengladbach
SissokoLiverpool
SzmertyinCharlton
Állítólag a Juve mege1ezett az Arsenállal Vieira árábanAmi elvileg 12,3 milllió font
![]()
Gilberto SilvaVillareal
PiresGalatasaray
------------------ pisti.blog.hu --------------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
MennyiOrdog írta:Tomasson elmegy a Benficába. Amúgy a Sztár Sportban olvastam, hogy a Barcelona 300ezer fontot adna Ronaldinhonak hetente, hogy elfogadja az új szerződést... Nem normális aki ezt írta

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1933
- Csatlakozott: 2005.03.20. 15:49:59
- Tartózkodási hely: Szolnok
Az utolsó három még nem biztos,sőt!!Morminho írta:Pizarro (Udinese)Inter
GilardinoMilan
HelvegMonchengladbach
SissokoLiverpool
SzmertyinCharlton
Állítólag a Juve mege1ezett az Arsenállal Vieira árábanAmi elvileg 12,3 milllió font
![]()
Gilberto SilvaVillareal
PiresGalatasaray
Forca Barca
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5426
- Csatlakozott: 2005.02.07. 10:36:32
- Tartózkodási hely: Szeged city
a ruszki 57 M fontot ajánlott érte...Morminho írta: Seva nem hiszem h elmegyMilan nem olyan hülye h eladja, bármennyit adnának érte
...eltelt pár nap

fontért viheti.
most ez a helyzet.
Seva nem hiszem h elmegyVito írta:Tomasson elmegyMorminho írta: Énh inkább azt kérdezném h minek oda csatárTomasson, Inzaghi, Sevcsenko, Crespo most meg Gilardino
Bár én Tomassont eladnám...
Crespo elmegy
Seva sanszos, hogy elmegy
Pippo meg egy hülye
Vieri is, hogy a Milanba ment

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
Vieri
nem is tudtam
Az durva, mik történtek még ez az 1 hét alatt 

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5426
- Csatlakozott: 2005.02.07. 10:36:32
- Tartózkodási hely: Szeged city
Tomasson elmegyMorminho írta: Énh inkább azt kérdezném h minek oda csatárTomasson, Inzaghi, Sevcsenko, Crespo most meg Gilardino
Bár én Tomassont eladnám...
Crespo elmegy
Seva sanszos, hogy elmegy
Pippo meg egy hülye
Vieri is, hogy a Milanba ment
- Ordog
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3013
- Csatlakozott: 2004.10.08. 18:54:45
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Tomasson elmegy a Benficába. Amúgy a Sztár Sportban olvastam, hogy a Barcelona 300ezer fontot adna Ronaldinhonak hetente, hogy elfogadja az új szerződést... Nem normális aki ezt írta
Énh inkább azt kérdezném h minek oda csatárretek írta:....Morminho írta:Pizarro (Udinese)Inter
GilardinoMilan
HelvegMonchengladbach
SissokoLiverpool
SzmertyinCharlton
Állítólag a Juve mege1ezett az Arsenállal Vieira árábanAmi elvileg 12,3 milllió font
![]()
Gilberto SilvaVillareal
PiresGalatasaray
Csak azt nem értem Gilardino minek ment a Milanba...

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1231
- Csatlakozott: 2005.02.20. 20:34:26
- Tartózkodási hely: Szolnok
- Kapcsolat:
....Morminho írta:Pizarro (Udinese)Inter
GilardinoMilan
HelvegMonchengladbach
SissokoLiverpool
SzmertyinCharlton
Állítólag a Juve mege1ezett az Arsenállal Vieira árábanAmi elvileg 12,3 milllió font
![]()
Gilberto SilvaVillareal
PiresGalatasaray
Csak azt nem értem Gilardino minek ment a Milanba...
Milinte te szemét, tipszmikszűté??
Pizarro (Udinese)
Inter
Gilardino
Milan
Helveg
Monchengladbach
Sissoko
Liverpool
Szmertyin
Charlton
Állítólag a Juve mege1ezett az Arsenállal Vieira árában
Ami elvileg 12,3 milllió font
Gilberto Silva
Villareal
Pires
Galatasaray 

Gilardino

Helveg

Sissoko

Szmertyin

Állítólag a Juve mege1ezett az Arsenállal Vieira árában

Gilberto Silva

Pires

"Nekünk nem az számit,hogy mi kik vagyunk...Hanem hogy játsszunk szenvedéllyel... És nem az számit, hogy mi van a mezünk hátulján, hanem az, hogy mi van a mez elején... Ami a mez elején van név sokkal fontosabb, mint ami a hátulján van..."
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1933
- Csatlakozott: 2005.03.20. 15:49:59
- Tartózkodási hely: Szolnok
Guti a Tottenhamban
London, július 13., 9.20 Az Arsenalt, a Liverpoolt és Juventust kosarazta ki a középpályás.
A Tottenham Hotspurs gárdája 5 millió euróért leigazolta az angol óriások (Arsenal, Liverpool plusz a Juventus) elől a spanyol válogatott középpályást, Gutit, ezt maga a csapat elnöke Daniel Levy jelentette be.
A spanyol játékost már régóta "frusztrálja", hogy a Real Madridnál egyáltalán nem számítanak rá kezdőjátékosként. A kölyökképű támadó már évek óta szinte folyamatosan a kispadot koptatta, tehát egyáltalán nem meglepő a távozása.
Swinehrd erről te tudsz valamit?de sztem kamu!

Almodik a nyomor....Ramos, Lugano, Ferdinand
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 784
- Csatlakozott: 2005.06.24. 13:35:51
- Tartózkodási hely: Atom City
Akár Gyepes vagy Stark is lehetne, de maradjunk a realitásoknál, tehát Ramos, Lugano, Ferdinand... Tudom, hogy ők meg sem közelítik a két magyar kiválóság szintjét, de hát ez van, a Madrid már csak ilyen 

- Mr. Master
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2005.01.03. 11:11:00
- Tartózkodási hely: @home
Áhh, azt nem tudnák megizetni..LG írta:GyepesSwineherd írta:Samuel nem igazolt még sehova! Épp most műtötte a Madrid orvosa az orrát.
Plussz lesz még egy védő igazolása a csapatnak, ebben biztos vagyok.
Stark

------------------ pisti.blog.hu --------------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------