Mikaos írta:Mind igaz, amit leírtál. Kérdés, hogy miért nem fért be a Real Madrid kezdőjébe két edző szerint is. Ami elgondolkodtató.
Vagy pl utólag a Madrid drukkerek miért nem tartják olyan nagy számnak a srácot? Biztos visszasírnák, hogyha nagy ász lett volna. De nehezen találhatunk ilyen hangokat.
Mindezek ellenére...én szívesen fogadom, hogyha nyáron a másik 3 közül valamelyiket nem sikerül megszerezni. De addig örülök, hogy nem veszi el előlük a helyet most, így örülök a mai hírnek (ki tudja, mi lesz holnap?!).
Abban egyetértünk,hogy hiába cselez,mint a gép,ha nem hasznos a csapatnak. Madridban annó még nagyon fiatal volt. 2005-2006-ban azért rendszeresen játszott,szerepelt a kezdőben is, annak ellenére,hogy az a Madrid tele volt aranylabdásokkal,"galaktikusokkal"(remélem érződik az irónia

) Én arról sem feledkeznék meg,hogy az európai foci elég sokban különbözik a dél-amerikai klubok által képviselt stílustól. Madridban csodát vártak tőle,szerintem túl hamar, és túl sokat is. Ezért nem tudta megvetni a lábát.( Persze madridéknál szokás az ,ha valaki nem válik be, 1-2 éven belül mehet is. Így is lett,bár Robi 3 évig kihúzta.)
Ronaldinho úgy tudott itt kitűnni,csakhogy egy példát mondjak,hogy 23 évesen került ide, úgy,hogy 2 évet lehúzott előtte a PSG-nél,ahol azért nem messiásként várták és kezelték,kevesebb teher is volt rajta. Szóval volt ideje alkalmazkodni.
Nekem az általad felsorolt játékosok közül semmi bajom sincs egyikkel sem,mindegyik nagyszerű játékos. Csak hát Silvát én inkább Iniesta helyén látom egyfajta támadó kp-ként játszani, Ribery pedig nekem akkor se kéne,ha ingyen jöhetne. Úgy nyal,ahogy épp neki előnyösebb.Ez egy személyes véleményem,ettől még klasszis,de ő lenne az utolsó,akit idehoznék.
Mataról pedig igazán sokat nem tudok mondani,mert kevésszer láttam játszani,de benne inkább egy Giuly alkatot látok,sablonosabb játékkal.
De úgysem mi döntünk,hanem Pep. Remélem akárkit is húz elő a kalapból,be fog válni. Személy szerint úgy érzem,hogy Robinho lenne a legjobb és hibázunk,ha nem hozzuk el. Persze,ha jön az általad felsoroltak közül bárki és beválik,akkor sem lesz egy szavam sem. Kíváncsian várom,hogy ki fog érkezni,ha érkezik egyáltalán valaki.Nagy szükség lenne egy támadóra.