Hol is kezdjem..
Már az elején feltűnt, hogy ebben a csapatban annyi TKP van, hogy szélsők nélkül kell játszanom majd, ennek függvényében meg is alkottam a felállásomat és a taktikámat amit itt meg is tekinthettek:
KATT
Így el is passzoltam gyorsan a felesleget, az elnök bácsitól megpróbáltam kicsalni egy kis pénzt, hogy új csapatot alkossak teljes egészében, a próbálkozásom sikerrel járt így, mindennel együtt majd 300 millióm volt (most már tudjátok, hogy miért annyi a benzin amennyi..

)
Ebből gondolom egyértelmű, hogy csillagászati összegekért igazoltam, de hát ha van miből, akkor miért ne,
KATT
Szóval azért be kell vallani, nem túl nagy kihívás így a játék de egyelőre még élvezem, aztán ha vége az évnek kezdek egyet valamelyik magyar csapattal úgy érzem.
Na de vissza a témához. Az első évben megnyertem a PL-t a kisebb kupákat már nem tartom fejbe, visszakeresni pedig lusta vagyok, a BL-ben a 8 között estem ki.
bajnokság
A taktikám az elkövetkező években is megállta a helyét, legalábbis eddig, a második év mégis csalódás volt, pedig BL döntőt játszottam, ahonnan lehajtott fejjel távoztam, a Pl-t is sikerült ismét megnyernem, még sem voltam elégedett, BL győzelmet vártam és legalább 100 pontot a bajnokságban, sajnos egyik sem sikerült. Fogjuk arra, hogy igen csak átalakulóban volt a csapat.
igazolások
tabella
A harmadik évemre végre összeállt a keret, egyetlen ember érkezett, igaz irreálisan sokért, de mindenképpen rá volt szükségem a pénz meg meg volt rá.
A harmadik évem igazolása.
A bajnokságban eddig szárnyalunk, több gólos sikereket aratunk a CS-t is megnyertük, a BL-ben a lehető legkönnyebb csoportba kerültem.
Annak ellenére, hogy tele voltam jobbnál jobb csatárokkal és támadókkal, a gólok sosem jöttek, pontosabban sosem volt egy olyan játékos se aki kiemelkedőt nyújtott volna, lehet azért mert nagyon hasonló képességűek a támadóim. De idén végre összeállt a dolog, és Cavani minden meccsen villan, ha kell a kis lábujjáról is bepattan a labda, egyértelműen jó vétel volt. Agüero és Neymar pedig többnyire csak kiszolgál, de azért nem panaszkodhatnak ők se, jó pár gól szerepel a nevük mellett. Akin nagyon meglepődtem az Yaya volt, aki borzalmas teljesítményt nyújtott a pálya közepén, aztán a sok sérülés miatt beraktam TKP-be, és szárnyalt, gólokat lőtt, szebbnél szebb labdákat osztogatott, igazából csak azért adtam el, mert Vidalt mindenképpen szerettem volna a csapatban tudni.

Igen éreztem, hogy nem kellett volna megírnom ezt, mert elment a kedvem az egésztől, keresek valami igazi kihívást magamnak.
És végül a teljes mostani keretem:
Csapat
u.i.: Az első két évben rengeteg volt a sérülésem így rendszerint 25 fős kerettel játszottam, most viszont kicsit szűkítettem rajta megkockáztatva a sérüléseket, de így, hogy lecseréltem a teljes orvosi és edzői stábot, nem nagyon vannak már sérültjeim. Edzéstervnek pedig tökéletesen megfelel a tavalyi tug's training.
