Sajnos az eddigi meccsek közül talán 1-re (max 2-re) lehetett ráfogni, hogy könnyű meccs. De ezen meccsek sem néztek ki könnyűnek a kezdő sípszó előtt.
Szóval én ebben látom annak okát, hogy pl. Thiago vagy Fontas még viszonylag keveset játszottak, vagy akár Mascherano és Adriano mint új szerzemények.
Bár az utolsó helyezettel fogunk játszani szombaton majd, de akkor is idegenben -> ez megint egy plusz tényező, ami megakadályozhatja a fiatalok és az új szerzemények aktivitását.
Ugyanakkor az is igaz, hogy ebben az évben valahogy jobban megy idegenben

Szóval ha ebből indulok ki (ami nem normális, de egyelőre így van), akkor akár a Zaragoza ellen fel lehetne küldeni 1 fiatalt és 1 új szerzeményt kezdőként.
Másik lényeges tényező, hogy a csapatnak nem megy annyira, nem igazán magabiztosak egy-egy meccsen. Nem vagyunk képesek eldönteni a meccset az első félidőben, holott (a Valencia meccset kivéve) brutál fölényünk van. Pep -gondolom- azt akarja, hogy a csapat végre felvegye a fordulatszámot, s ezért nem akarja megbontani a kezdőcsapatot.
Egyébként, ha átnéztek a túloldalra, Mourinho is pontosan ezt csinálja: max. 2-3 helyen változtat, és akkor is inkább csak a sérülések miatt.